Beküldte Raya deBonel -
Magyarországon is olyan idő volt, hogy ne sajnáljam ott hagyni. A reptéren persze azért eltört a mécses, de nem annyira a nyálkás szürke ködöt sirattam.
Sokkal inkább azokat a drágákat, akik tegnap - gyakorlatilag az utolsó pillanatig - velem voltak: a kalózokat, a falkát, Jóanyámat, és J-t, aki ugyan csak virtuálisan, de meglehetősen emelte az általános morálomat.
Jók ezek a délutáni járatok, nyugisan lehet felkelni, megbeszélni még, hogy mit gondol a pszichológus, van-e remény azoknak, akik nem kiegyensúlyozott párkapcsolatban élő, egészséges emberek gyermekeiként nőttek fel, elhozni Gitane-t a szerelőtől, megenni a sóskát (no offense, mama, a színvonal a szokásos volt, de valamiért úgy éreztem magam, mint David az AI-ban, amikor juszt is magába tömi a spenótot, szinte ingerenciám volt kitátani a számat néha közben), és... hát aztán indulás.
Brüsszelben már napok óta jó idő van állítólag. Ideiglenes szállásomon a legnagyobb pozitívum Kitti, aki lényegében ágyelő. Majd lesz róla fotó.
Megittam egy kancsó cseresznyés zöld teát, úgyhogy már jó a kedvem is. Holnap két lakást nézek meg 8-kor és 11-kor, közte lefotóznak, délután pedig irány Luxemburg.