Nagyonszééép.

Így szeretek írni, ha itt égnek a kezem alatt a képek. 

Már a bergamói reptéren nem bírtam magammal.

Aranyautomata. Fapados reptéren!

Néha azért kib@szik az emberrel ez a szép, unijós rendszer. 

Ma például békésen dolgozom hallgatom a kabinban a kollégák gyakorlási célú tolmácsolását kikapcsolt mikrofon mellett, amikor felhív a Planning, hogy kivettek az esti ülésről. Persze ehhez joguk van, de ha ezek után nem fizetik ki a mai szállásomat, akkor megkérem őket, hogy mutassanak már nekem egy szállodát, ahonnan délután 4-kor ki lehet csekkolni anélkül, hogy felszámolnának még egy napot.

Az egy dolog, hogy kezdő mensás koromban milyen mértékben megrémültem az egyesületben uralkodó szexmániától, de ha akkor elárulja nekem valaki, hogy az első táboromban megismert 3 emberből az egyikbe halálosan szerelmes leszek, a másikkal Félix és Rose-t játszom, a harmadikkal pedig százéves házasok leszünk, akkor... akkor nem tudom, mit csináltam volna. 

Hát még ha tudom, hogy lesz olyan, akivel müezzin time-ig beszélgetünk, meg olyan, akivel Szőke Negro istállójában fogok aludni, meg olyan, aki elérzékenyül egy router fölött...

- Kihúztad már?
- Már egy napja bedugtam, persze hogy kihúztam.
- Akkor vedd elő!

****

- Nem félbeszakítom, csak közbeszólok.

****

- Lóf@szt se látok. Nem mintha szeretnék lóf@szt látni.

****

- Azok, akik lefelé jönnek a felvonóval, elborzadtak?
- Sőt, ők a tettlegességig borzadtak.

****

- Mi van a kezedben?
- Jó reggelt!

****

- Ezt elfektetem, és akkor még belefér a bor is.
- Boris, ugorj be! Vagy akarsz egy saját fachot?

Úgy ismertek engem, mint aki csak úgy uk-muk-fuck abbahagyja a blogolást? Közkívánatra (egy ember az már köz, értem?) folytatom tehát. Iszonyatosan eseménydús héten vagyok túl, négy ország, egy repülő, két autó, két síléc... haj-jaj-jaj. Lehet, hogy nem mindenkinek okoz katartikus megvilágosodásokat egy hét franciaországi sítúra? Mindenesetre nekem okozott.

Akartam nektek egy jó kis képsorozatot a luxemburgi szivárványról, de a Picasa másképp gondolta. Azért idebökök nektek egy bambuszt, meg egy PASO-számot, amit nem különösebben szeretek, de hátha nektek tetszik.

Tegnap jogász-nyelvészekkel vacsoráztam, másodszor. Mármint először egyedül vacsoráztam, mert akkor még nem tudtam, hogy másodszor is fogok. Ezért csak egy könnyű salátát ettem (ööö... rukkola sok dióval, lekvárpacnik endívián, libamáj vékonyka toastkenyereken, kacsasonka (??) szeletelve), meg naná, hogy nem tudtam ellenállni a kókuszos panna cottának csokimártással. 

- De az ő sorsa neked tökéletesen mindegy, nem olyan, mintha a húgod lenne.
- Vagy mintha te.

Márminthogy én.
<3 <3 <3