Amikor az életben keresztúthoz érsz, egyes irányokba zöld, másokba piros jelzést látsz. Na, az én életemben most sárga villogó lámpa van. Mehetsz bármerre, csak figyelj oda, mit csinálsz.

J. mondta ezt meg nekem rólam: nekem fontos az, hogy valami menő. Nem muszáj, hogy az legyen, de elég pontosan el tudom dönteni, hogy mi a menő és mi nem. Zenekarnak lenni például menő. Világéletemben művészek között akartam lenni. Én vagyok az ideális groupie.

Tudom, hogy már lassan közelebb van a következő, mint az előző volt, de amennyi aludtam (majd elmondom mindjárt), remélem, megbocsátjátok nekem. 

Vettem egy biciklit. Viszlát STIB (BKV)!

Gyalogkakukk, teljes nevén Símanó Gyalogkakukk. Ez a képen annyira nem látszik, de Sziget-kék (pontosabban sötét türkiz, de azt én mindig ilyennek képzeltem el). 

Kíváncsi lennék, a nagy októberi összezuhanás után hányan maradtak a freeblogon. Már csak a főoldal miatt is. Nekem nem lehet főoldalam. Nekem csak főoldalam lehet. 

Azt gyakorlom egyébként, hogy én akkor most kiállok a világ elé. Helló, ennyit bírtam közel huszonöt év alatt összehozni, ennyi lett, maradhat? 

Beszűkült kicsit a világom. Nem azon gondolkozom, hogy hol leszek tíz év múlva, hanem hogy 8 óra múlva már megint Kelet-Európát fogom taposni, ahol csak érem. 

Van egy olyan szoba, amit minden nyelven affichage-nak (ejtsd: áfisázs) neveznek. Ez a tolmácsok kis kuckója, sok, internetre kötött számítógéppel, felügyelet nélküli nyomtatóval (persze én is csak a kiküldetésekhez szükséges repülőjegyeket nyomtatom csak ki rajtuk...), hirdetőtáblákkal (akkurátusan nyelvi szekciókra osztva) és hasznos kis fachokkal, ahova be lehet suvasztani például az aláírt szerződéseket meg a jelenléti íveket. Efölött a kiírás valahogy így fest: "List of presence attendance".

Ezek olyanok, mint a miniszterek, szóval ritkák és aránylag fontosak. 27 van belőlük, és ha ott vannak, igyekszem úgy intézni, hogy tolmácsolhassam őket. Már 5 megvolt: Barnier, Potocnik, Lewandowski,  Almunia, Malmström, és alig maradtam le Barrosóról.

Jeles, amúgy igen szolid, monogám életet élő barátnőmmel gtalkoztam, és éppen ott tartottunk, hogy mit kell írni, ha a pasi az istennek nem reagál ("bocsi, hogy így rád török, de szükségem van egy szexállatkára", itt kértem meg, hogy a továbbiakban olyat ne írjon, amin spontán, horkantva felröhögök, mert mégis élő közvetítés meg minden), amikor hirtelen ráfókuszál a fülem a mellettem verejtékező kollégára:

-... a kukik részei az életünknek..."

Maitai arca Joker-szerű vigyorba húzódik, kezét a szája elé kapva próbálja egyben tartani arcizmait.

És folytatja.

Gondoltam, egy kicsit betekintést engedek a mindennapjaimba (mert egyébként nem szokásom, főleg nem egy ország-világ előtt nyilvános oldalon), és elhozom nektek a munka közben telefirkált papírjaim egyikét. Szerintem ez egy reprezentatív, egyben szórakoztató példány. Házilag preparálva.