Még egy pár héttel ezelőtti depressziós pillanatomban feliratkoztam egy városnéző biciklis túrára, ami ma délután volt. Jeges szél, időnként szemerkélő eső, nem is voltam benne biztos, hogy megtartják, de kénytelen voltam rájönni, hogy a belgáknak ez már tavasz, ugyanis 14-en sereglettünk a Woluwe parkba, megtekinteni a környék szobrait. Ezek olyan túrák, amit nem ajánlanék egy három napra érkező turistának, de egy magamfajta expat számára ez a legjobb módja annak, hogy kicsit a szokásos díszlet mögé nézzek, és nem utolsósorban megismerkedjek itteniekkel is. 

Ezt az égbekiáltó baromságot, amit a címbe írtam, rögvest megmagyarázom: a brüsszeli mensások itt az Arrosoir nevű söröző-étteremben szoktak összegyűlni, ahol a polcon, a párkányon, az étlapon... szóval mindenhol kannák figyelnek. 

Ide írom, mert a blogját okosan nem hagyja kommentelni, a Facebookján meg annak, aki nagyjából azt az érvelést adta elő, mint én, nagyjából azt válaszolta, hogy "húzz a g.cibe zsidó patkány". Most lehet, hogy ezt viccesnek szánta, de az a poszt, amivel berobbant, teljesen komolyan vehető, provokatív, de gondolatébresztő, és ugyan motoszkált bennem valamelyes kisördög azzal kapcsolatban, hogy ír egy hosszú értekezést a vállalkozásról, de egy büdös szót nem találsz benne arról, hogy voltaképpen mit is szeretne szolgáltatni, pedig baromira nem mindegy... na de ezt most hagyjuk is.

Amikor tegnapelőtt este Szöszke megkérdezte, hogy akarok-e Lady Gaga-koncertre menni (akarnék, de nem tudok, mert vagy a cibetmacskákat tanulmányozom Balin, vagy a Fordítók és Tolmácsok Őszi Konferenciáját ÉS a cibetmacskákat pihenem ki Budapesten), majd elhívott másnapra girly dayre, majdnem megkértem, hogy oké, csak szóljon, ha valamit rosszul csinálok, mert ebben abszolúte nincs gyakorlatom. 

Most már megint jó. Lassan kezd leesni, hogy mennyi sok dolog van az életemben, amitől gyakorlatilag a fenekemet kéne örömömben a földhöz vernem, de ehhez is egy ilyen dolog - Sameer jógaórája - kellett. Az az ember nem csinál semmi különöset, talán kicsit viccesebb az akcentusa, mint a többi tanárnak, de körülbelül ugyanazt mondja, persze megspékelve néhány olyan érdekességgel, ami a kb.

Ismét jelentkezem, bár nagyobb újság nincs, mint - ahogy Jóanyám mondaná - "büdösül néz ki" a körmöm. Mit csináljak, elszórakoztam. 

A hétvége tanulságai:

1. Semmi sem olyan "nagy szám", mint amilyennek kívülről tűnik. Vagy ha igen, akkor úgyis olyan kis számok szorzatából tevődik össze, hogy észre sem veszed.

2. Ne várj a "nagy szám"-ra, vagy arra, hogy bejelentse az érkezését.

3. Fogadd el, hogy nem tudsz felkészülni arra, hogy honnan érkezik a váratlan...

Kevésbé pontokba szedhető, de legalább olyan tanulságos, hogy ha az az egy dolog nem jött össze, amit szerettem volna, akkor baromira hiába volt velem mindenki irtó kedves és tényleg felhívtak és tényleg szerettek.

Az első bejegyzés Micikéről. Egyelőre nem nagyon mozdulunk ki, mert még töltődnie kell. A világnak se nagyon mutogatom. Beleszeretés folyamatban. Egyelőre ismerkedünk, kicsit még félve érek hozzá. Nem mintha félteném: hangosan hirdeti magáról egy gorilla sérthetetlenségét. Azért vigyázok, mert nem igazán tudom, mire hogy fog reagálni, és hogyan lesz jó neki.