Jól felszerelkezve mentem ma a kabinba. Vittem a legkisebb olaszkönyvemet, a két kis füzetemet (a reggeli rádióhallgatás közben olyanokkal gazdagodtam, mint a mull over an idea, pump price és bring me up short), na és persze Micikét.

Amint azt bizonyára látjátok, a blog immár gyönyörű. Az utókor kedvéért örökítsük meg, hogy is nézett ki eddig: 

Ezúton is köszönöm a befektetett munkát és idegbajt G-nek, a Mensa vérprofi és vajszívű grafikusának, illetve J-nek, akit meg ugye ismerünk és szeretünk. Boldog nyáladzást kívánok!

Újabb horrorisztikus hazaútban volt részem. Jó lenne, ha gyerekvállalás előtt egy ilyen tök egyszerű empátiatesztet kéne az embereknek kitölteni:

X. kérdés: Mit csinálsz, ha a gyereked eltökéli, hogy végigszenvedi a kétórás repülőutat, lehetőleg úgy, hogy a környezete legalább annyira kínlódjon?

a) A földre állítva a térdem közé szorítom a hónalját, így legalább nem rugdosódik. Az, hogy így új értelmet nyer a "fába szorult féreg" kifejezés, nem olyan nagy probléma.

Minden rántott hús Magyarország alakú. Magyarország a szívembe van zárva. Ebből következik, hogy az én szívem rántott hús.

Tegnap vettem egy füzetet az aktív angol szókincsemnek (vagyis azoknak a szavaknak, amiket oda szeretnék bejuttatni azzal, hogy tudatosítom és feljegyzem őket - Szöszke módszere), egy másikat az olasz szókincsemnek (optimista módon az utóbbi nagyobb). Vettem szép színes matricákat, hogy testreszabjam őket (nem elég, hogy Atoma márkájúak), és egy balkezes tollat, illetve ceruzát. Két beszédet konszekeltem, három cikket blattoltam, de Orbán pávatáncos, másfél perces felszólalásába szinkronban még csúnyán beletört a bicskám.

Mulatok a szüleimen: mostanában azzal lehet a leghatékonyabban felhúzni őket, ha arra utal valaki, hogy rajtuk élősködöm. Két, egymástól független eset:

APEH-iroda, Jóanyám elkísért, amikor megpróbáltam kideríteni, hogyan biztosíthatnám magam Magyarországon úgy, hogy nem sértem meg a kettős biztosítottság tilalmáról szóló egyezményt (nem tudtam):
- Eddig egyetemre jártam, és azért voltam biztosított.
- És most munkanélküli?
- Nem munkanélküli, szabadúszó tolmács az Európai Uniónál! - vágta rá sértődötten Jóanyám.

A nyelvtudás lehet a legjobb befektetés, de az biztos, hogy igen drága.

A mai lakással pofára estem, szakmai vonalon viszont szépen haladok. Ha valaki még esetleg nem értesült volna róla: a munkamennyiségem attól is függ, hogy 4-es skálán hányas kompetenciapontszámot ítél meg nekem a főnök. Eddig 1-es voltam, mindenki onnan indul, csak én - pont nevezett főnök feledékenysége miatt - ott is ragadtam. Írtam neki, hogy ugye most már (hogy lassan lejár a 100 nap, aminek értelmében a régi rendszerben már tapasztalt tolmácsnak számítottam volna, egyharmaddal nagyobb fizetéssel) eléggé megmelegedtem ahhoz, hogy értékeljen?

Nem akarok hamis reményeket kelteni az olvasókban, hogy egy központi, ámde előnyös fekvésű helyen, kandallópárkányos, kovácsoltvas székes lakásomban héderezhetnek majd a piros kanapémon, de hazajövet az immoweben megláttam egy lakást, és azt mondtam, hajdihó. Nem sűrűn csinálok ilyet, de rögtön felhívtam a tulajt, kicsit feszítettem a húrt azzal, hogy a fél hetes végső határidő után akartam látogatást végezni, de beadta a derekát, úgyhogy holnap megyek. Szurkoljatok, hogy beleszeressek!