Most jöttem meg az elnöki fogadásról. Érdekes volt, sok édesség meg alkohol, 38. emelet, és mindenféle - leginkább persze amcsi - elnökök meg egyéb méltóságok. Megbeszéltük a Mensa politikai irányvonalait, a Lake Balatont, és kezd megvilágosodni előttem, hogy mire is jó ez az egész. Kell az utánpótlás a nemzetköziMensaesemény-függő fiatalokból, mert az a korosztály, amelyik jelenleg működteti ezeket a rendezvényeket, hamarosan elpatkol.

Előrebocsátom, hogy amiről itt beszélek, azok nagyrészt a mensások, de attól még a sztereotípiákhoz igen jól illő képet adnak az amerikai társadalomról. Tényleg kövérek, iszonyúan öltöznek, felszínesek, civilizációfüggők és soviniszták. Tegnap július negyedike volt, hát mindegyiken legalább egy piros-fehér-kék fülbevaló volt, de láttam komplett csillagos-sávos manikűrt, fejdíszt, hózentrógert (ez nagyon népszerű), sőt, alsónadrágot (ne kérdezzétek...). Tűzijáték is volt, de azt pont nem láttuk valamiért.

Akkor most elmesélem, mi is az, hogy mobilitás. 3:30-kor felkeltem, 4:15-re jött a reptéri minibusz, 7:30-kor felszállt a gép, repültünk nagyon sokat, ekkor meglepve tapasztaltam, hogy még két időzónával odébb megyünk (felkészült utazó révén, meg mert földrajzból szörnyű vagyok, fogalmam se volt, hogy hol van Denver, plána, hogy Reno), visszacsavartam az órámat.

Most még néhány időzónával odébb kerültem, mint ahol születtem és felnőttem, kavarog a fejem attól, hogy egy konkrét kaszinóban lakom, az ágy a derekamig ér, és épp most ettem meg egy tál valamit, amit csak tiszteletből nem nevezek halászlének, mert amúgy ízvilágra pont olyan volt, mint ahogy Jóanyám készíti. Persze az otthon verzióban jóval kevesebb az osztriga, talán nyugodtan mondhatnám, hogy nincs is. De itt legalább az internet stabil.

A mai programom pedig azon alapult volna, hogy 9-kor gospel-istentiszteletre megyek Harlembe. Aha, ahogy azt Móricka elképzeli (az lenne csak a vallási káosz...). Még jó, hogy megnéztem a templom honlapját, meg az is, hogy akárki is van ott fenn, annak van humorérzéke. Ugyanis a reggeli misére nem engednek be turistákat. Csak tudnám, hogy döntik el. Ha nagyon akarnám, még a végén kiderülne, hogy ez bizony faji diszkrimináció... Szóval akkor nem 9, hanem 11.

Tudom, milyen türelmetlenül vártátok már az újabb bejegyzést, de tegnap épp J-vel akartam volna világmegváltó beszélgetést folytatni GTalkon, mit csinált volna a szállodai internet, ha nem akadozik. Miután J. megunta és lefeküdt, hibátlan lett a kapcsolat, de akkor meg már nekem nem volt olyan kedvem.

Szögezzük le: szerelem volt ez első látásra. Sőt, amint megpillantottam a szárazföldet, alig bírtam magammal fülig ért a szám, de leginkább visítottam volna örömömben. Fogalmam sincs, miért. Azóta már kicsivel több a tapasztalatom: az eladók, szolgáltatók őszintén kedvesek, ezerszer köszönik, hogy őket választottam, és nem küldenek el a francba, amiért megkérdezem, hogy akkor most hogyan is kell itt összeválogatni a saját salátáimat. Az utca embere is sokkal közvetlenebb, ha tanácstalanul téblábolok, segítenek, ha egyedül szomorkodom a sorban, beszélgetni kezdenek velem. 

Azon elmélkedtem az időeltolódás révén nyert egy órában, útban London felé, hogy ha hirtelen megváltozik valakinek az életkora "papíron", akkor mennyiben fogja másként érezni magát, netán a szervezete is igazodik ahhoz, amit az agyával tud? Arról nem is beszélve, hogy ha eleget röpköd az ember nyugat felé, akkor sose veszíti el azt a pár órát, ami miatt én is már 16:40-kor betehetem a lábacskámat New Yorkba.

Kicsit úgy vagyok, mint Kulka az orgazmussal: nem tudom, miért, most miért megyek el.

http://m.youtube.com/?reload=9&rdm=m5zadq6gj#/watch?v=Xce8VAwBDqc

Miután megtudtuk, hogy étkezési szokásaimat Eragon, párkapcsolati ideáljaimat pedig Timon és Pumba formálta, ideje, hogy egy újabb coming outtal szolgáljak: hogyan alakult ki az utazási kultúrám?