Tegnap műveltem valamit, amire azért valahol büszke vagyok. Régen, amikor még nem nyaltam be magam az elnökségnél csontig, és amikor még mindenki éhenkórász kislánynak nézett, KR után az "elitke" mindig cukrászdázni ment. Engem sose hívtak, sőt. Hivalkodóan nem hívtak. Az ott maradók, azaz mi, még nem voltunk olyan jóban, hogy automatikusan együtt menjünk afterezni, de egyszer csak rászoktunk. Aztán jött NC, aki abszolút elitke volt már akkor is, és valamiért úgy döntött, hogy velünk jobban lehet partizni. Talán innentől számítódik a falka kialakulása.

Csaj beszámol a nagy veszekedésről.

- Annyira berágtam, hogy fogtam a paplant, a párnát nem, MERT AZ LÚDTOLLAS...

(Adélka nyerítve felröhög)

Hát én nem vagyok egy természetgyógyász reformalvó, mit tudom én ezeket, de kiderült, hogy a lúdtollban poloskák vannak. Hál'istennek az én köleshéj párnámat ez nem érinti.

Csak így hívta a tanár a mi kis hármasunkat: Uncsitesót, Kedvesrokont és engem. Mi pofáztunk a legtöbbet a négy nap alatt, de hát végül is ekkor jöttünk rá, hogy tudunk közösen programokat csinálni. 

A héten minden este buliztam, és tegnapra már kitört rajtam a kedvenc tudatmódosítóm: a kialvatlanság. A röhögős. J-vel ezt hívtuk úgy, hogy jön a cseresznyemag. De hát nem is lehet kibírni azokat a párbeszédeket, amiket mi hárman folytattunk!