Akkora sebességgel történnek itt a dolgok, mégis mindenre várni kell! Az első tanulság, amit leszűrhetek a „felnőttéletből”: találd ki a megoldást egy problémára, és már nem is lesz rá szükséged.

Ami az internetet illeti. Egyes erasmusosok olyan lakásnak örvendhetnek, ahol eleve bevezették az internetet, persze ez arányosan drágább, és akinek nincs halaszthatatlan kommunikációs igénye (mint nekem), annak pont elég az egyetemi Wi-fi, úgyhogy az ilyenek biztos szívják a fogukat, hogy fizetni kell azért, amit nem is használnának.

Ágyam oly törékenyen rugalmas, hogy minden alkalommal, mikor megérintem, a friss adrenalin egy lökete szalad át rajtam: kibírja-e vajh’ terhemet? Eddig pozitívak a tapasztalatok, Jack Sparrow érzékien rám borult (nagyjából az egyetlen információ, amit előzetesen ki tudtam csikarni a tulajnőből, az az, hogy ágyneműt hozni kell), mélyen aludtam egészen kilencig.

Ezt a szorgalmat, még oda se értem Valladolidba (09.27.), már blogolok. Ráakadtam valaminő nagyon gyenge vezeték nélküli hálózatra a madridi pályaudvaron. A vonat fél óra múlva indul.

Tíz húsz
A tudat húz
Ő felhők felett
Én alább épp levegőt veszek

Hát eljött ez a pillanat
S máris tovaszaladt
Érző szívek
Könnyek szempilla alatt

...

Még nézem a távolt
Apró pont, távolodó Ámor
Egy óra mi indult

S türelmesen
Visszafelé számol

Most már tényleg menés van. Két hatalmas bőrönddel és egy laptoptáskával nekivágok az ismeretlennek. Nagybetűs Kaland, hiába érzem néha úgy, hogy száműzetés. Nem, annál sokkal jobb. Felkészültem rá. Fogok tudni kommunikálni az itthonhagyottakkal (Skype!)

A gittegyleti tagságimat szimbolikusan itthon hagyom. Nem tudom miért, de úgy érzem, enélkül könnyebb lesz beilleszkedni.

Nagyot kirándultunk tegnap. Miután megtudtam, hogy az egyik magyarországi sztúpa (Tar) nincs is olyan messze tőlünk, rákattantam, hogy nézzük meg. Desirée szerint jó hely, főleg, ha fúj a szél.