Ha minden összejön, a hétvégén egy vegyes erasmusos csapattal megnézzük Baszkföldet: Bilbao, Santander, San Sebastián. Gépet nem viszek, a telefont nem hallom, úgyhogy ne várjon senki írásbeli megemlékezéseket tőlem. Szeretetteljes gondolatokat továbbra is vállalok.

Valladolidnak két folyója van: egy nagyobb, a Pisuerga és egy kisebb, az Esgueva. Az előbbinek „playa”-ja van, beépített bárokkal, az utóbbinak pedig emblematikus kacsái.

Ma találkoztam az első helyes spanyol sráccal, amióta itt vagyok, de sajnos a nyelvtankönyv szabályai szerint Adios-szal kellett neki köszönnöm (ezt olyankorra tanítják mondani, amikor nem találkozunk többet, bár engem elég sok boltban így búcsúztattak…), ugyanis ha még egyszer látom, az azt jelenti, hogy elromlott a telefon.

Lesem a vásznat. Két oldalán vércsíkkal sebzett. Halványan kivehetők a STOP betűk. Az az a hely, amelyen túl nem juthatna szem. Aminél mélyebbre nem szabadna süllyedni.

 Itt nem veszik túl szigorúan az efféle szabályokat.

Akartam már írni Valladolid gyalogoslámpáiról is. A visongókról. Nem mindegyik olyan. Van egy, amelyik, esküszöm, a Für Elise dallamát fütyüli. Vagy legalábbis elkezdi. Ti-ri-ti-ri-ti...aztán, da capo al fine, sipít tovább, sose jut el a mélybe bukásig.

Ma megfőztem végre a kókuszos rizst, amihez napokig gyűjtögettem a hozzávalókat a város különböző pontjain. Tegnap a véletlenül (szegény beteg Marát látogatni) betévedt nyolc olasz is egy nagy fazéknyi rizst hagyott itt, úgyhogy most olyanok vagyunk, mint egy felelőtlenül gazdag délkelet-ázsiai család.

Hogy én mekkora egy ünő vagyok! Nem hoztam egy DVD-t se, még a kedvenc filmjeimet se. Itt maximum tévét lehet nézni. Mostanában fedeztem fel, hogy ez is egy időtöltés, ráadásul rá lehet fogni, hogy hasznos, otthon is hallottam már, hogy „Miért nem nézel spanyol tévét?” Azért, mert magyart se nézek, vazze.

Jegyezzétek meg: a remény jó dolog. Pontosan tudtam, hogy itt kizárólag védett wifit fogok találni, mégis minden alkalommal megnéztem az elérhető hálózatok listáját. És ma, a logika csődöt mondott, mert Shepard bácsi egy egész órás, első osztályú kapcsolatot utalt ki nekem! Lehet képzelni, hogy mivel töltöttem az ajándék időt.

Most tűnt csak fel, hogy még sose láttam olaszt működés közben. Úgy látszik, idegenben még inkább kijön rajtuk a „familia” életérzés. Tegnap megismerkedtem egy kedves fiúval, akiből csak úgy árad az asszonykát keresek hormon. Szerintem már a wi-fi bárban levette, hogy nálam hiába kopogtat, viszont meghívott a lakásavatójára. Jó kislány lévén Alice-t is beszerveztem, aki ugye elvileg szintén foglalt.

A pénteki edzésre a szerdaihoz képest huszonöt évvel csökkent az átlagos életkor, ráadásul itt nem divat a nyújtás. Ezért ma kicsit Dan hadnagyosan járok, és manuális rásegítéssel helyezem le fokhagyma fenekemet a mélyebb vízszintes felületekre.