"Vivo sin vivir en mí,

Y tan alta vida espero,

Que muero porque no muero."

                   (Jézusról nevezett Szent Teréz)

Vagyis:

"Önmagam nélkül élek,

S oly hatalmas életet álmodok,

Hogy ami az enyém, abba' meghalok."

A madridi metróban láttam ezt a verset, és bár utána előkerül az Úr meg a többi, ez az eleje nagyon ütött. Teljesen igaz rám, bár azt hiszem, amióta itt vagyok, egyre kevésbé.

Sirám vége, imé, Madrid.

Olyan ez a város, hogy nem lehet benne unatkozni. Van egy parkja (van több is, de jelen beszámoló szempontjából ez az egy releváns), a Retiro. Olyan, mint a Városliget, de becslésem szerint négyszer akkora, vagy legalábbis akkorának tűnik. Na, addig még semmi különös, hogy fák.

Én még ilyen hostelben nem voltam. Eladásra kínált fotók lógnak a falon, hipermodern számítógépekkel (még floppy-meghajtó is van!) felszerelt cyberszobájuk van, de törülköző, az nem jár. Még jó, hogy paplanhuzat helyett egy lepedőt kaptunk, így nem sajnáltam saját javamra fordítani a malőrt.

A világ legrosszabb diszkója

Penelopének hívják, elég közvetlen az utalás a piacon a legmagasabban jegyzett spanyol színésznőre (Cruz, a beltérben több példányban, kalappal látható), de a kivetítőkön valamiért mégis két órán keresztül Michael Jackson Thriller, majd (vélhetően) a buli végéig David Vendetta Love to Love to Baby című klipje fut, természetesen hang nélkül.

Jó tanácsok kezdő buliszervezetlenítőknek.

Jelen hétvégére ugyanaz érvényes, mint a két hét előttire. Csak most Madridba megyünk.

Helyzetjelentés: a kacsák vakarják a fülük tövét, még ha nincs is nekik olyan. És könnyűbúvárkodnak, mint állat. Biztos itt a bolhaszezon.

Amelyik szomszédom ma otthon volt, az nagyon fülelhetett: mi ad olyan hangot, mintha a konyhakövet püfölnék egy megviselt serpenyővel? Az.

Miért is lenne egy három lány lakta lakásban Diótörő, amikor egerek sincsenek? (a balettról már rég letettem...) És milyen alapon várnék el kalapácsot? Miért pont azt hagyták volna itt a házinéniék, a régi csempék, cementes zsákok és galambriasztó nejlonzacskók között?

Én még egy olyan céget nem láttam, amelyik ennyire megválogatná az ügyfeleit. Olyan tízpróba elé állítja a jelentkezőket, hogy hiába a vonzó promóció (10 euró/hó két hónapig, ingyen router), "elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt", avagy hulljon a férgese.

Egyfajta megvilágosodáson megyek ám keresztül. Több kurzusom is van, ahol óvatlanul olyan olvasmányokat adnak a kezünkbe, amik akár romba is dönthetik a fogyasztói társadalmat. Mind szociálpszichológiai témájú, és épp azért olyan brutális hatásúak, mert amikor az ember egy tudományos igényű leírásban magára ismer, mint a „tömeg” egy tagjára, akkor hirtelen meglátja magát kívülről, és óhatatlanul eszébe jut, hogy VAN „kívül”.

Hogy lehet eldönteni, melyik az ember anyanyelve? Hát az, amelyiken először mondta ki, hogy „szeretlek”.