A mai napom kissé szürreálisan kezdődött. Az első kontaktus a civilizációval az volt, hogy az OTP Bank 7:05 perckor sms-ben tájékoztatott vagyonosodásomról (öröm az ürömben). Az első mondat pedig, amit emberi lény szájából hallottam, a következő volt:

- Jó reggelt, egy döglött galamb van a teraszon.

A legvonzóbb tulajdonság a méltóság, mondja a "Miért a rossz lányokat szeretik a férfiak?" című magasröptű füveskönyv, amelyet furcsa mód a pasimtól kaptam.

Ennek jegyében akkor álltam neki életem első sütijének, amikor a legközelebbi ember, aki röhöghetne rajtam, 2500 km-re van.

A késésre való hajlam az iskola közelségével mit sem csökken. Sőt. Ugyan általában a 45 percet lőttem be magamnak reggelire (megsütötte, megette, hehehe), készülődésre, táska tartalmának frissítésére, de ebbe nem számítottam bele a kölcsön-pendrive megszerzését lakótárstól, provokatív reggeli prezentációm utolsó átfutását és a frissen főtt török tea üvegformátumba konvertálását…

Az olaszországi útba is úgy kerültem, mint Pilátus a Krédóba (kultúrköri zavarok). Margo, az orosz lány (meg kellene etetni, le kellene fektetni /Cs. Márton/:-)) hívott el, nekem meg nem volt programom, Alice is elutazik akkor, miért ne.

Ő, mármint Margo egyelőre nem kebelbarátnőm, ugyanis kebelnek csak ő kebel. Szívesen megyek vele utazni, mert akkora természetes energiamező veszi körül, hogy az ember nem lehet mellette lehangolt, fáradt, karikás szemű.

Talán sikerült végre helyretenni a fejemben, hogy SEQUOIA az mamutfenyő, SEGOVIA meg egy város. Az egyikben már voltam is.

 
Elszántan hiszik, hogy Mária mindent megszerel. Vallásos népség.

Nem akartam erről a filmről írni, de rákényszerít. Szerintem borzalmas volt.

Amikor egy filmben tehetetlenül szenvednek az emberek, azt utálom. Amikor maguknak okozzák a szenvedést, azt még jobban utálom, de legeslegjobban azt utálom, amikor a legközelebbi hozzátartozóik okozzák, és még csak nem is veszik észre.

"-Irigyellek, amiért a mennybe mész. -Imádkozzak érte, hogy te is meghalj?"

"- Sokat gondolok Giuseppére. - Kire? - Nuria barátjára. Majd' megőrült érte."

Most ilyen a hangulatom.

A béka, aki éppen az ugrás görbéjének a csúcspontján van, egy pillanatra megáll a levegőben, körülötte a semmi, nem éri utol senki, nem vonatkozik rá a gravitáció, de már érzi, hogy innen lefelé.

Kivéve, ha véletlenül (?) alácsúszik egy levél. Ahonnan megint lehet ugrani...

Én nem is vagyok igazi ember. Legalábbis nem az a társadalomban élő ember vagyok.

Milyen lenne vajon, ha nem vacakolnánk mindenféle perifériákkal, sőt, még magával a gépházzal sem, hanem az egész Neumann-univerzumot beköltöztetnénk - a fejünkbe?