Újra itt. Először is szaloncukor azoknak a hűséges olvasóknak, akik a bejelentett szünet ellenére is minden nap ellátogattak az oldalra. Majd 24-én egyetek eggyel többet az egészségemre.

>>--- RÓMAI VAKÁCIÓ!!---<<

(visszatérés: dec. 10. szerda)

Azért rendesen hiányzik már a... no, ez hogy kell nevezni giccstelen? Nem Magyarország hiányzik, lehetne az Timbuktu is, vagy Kazohínia, bármelyik ország, ahol felnőtt az ember. Adott esetben én.

Az anyám nyelve, az meglehetősen hiányzik, de azt most öt napig pont nem fogom használni (érdekes tiltás működik az agyamban: magyar helyett angolul gondolkodom rendszerint, spanyolul még nem vagyok elég választékos).

Hiányoznak emberek. Be vagyok sózva már, mint egy kövesztésre váró jó húsvéti sonka, uszkve három napja azon zizgek, hogy legyen már kicsit később.

Elhatároztuk Alice-szal, hogy felfedezzük provinciánkat. Két város ugrott be kapásból: Burgos és León. Burgosban csak templomok vannak, viszont Leónban a nagy szám megint egy Gaudí-épület, abból meg - bocsánat - láttam most eleget. Camino mindkét helyen van, viszont... végül Alice-ra bíztam, aminek persze hogy az lett a vége, hogy reggel 7-re vette a vonatjegyet, "érted, csak hogy a pénztárcád kíméljem..."

A kezdetek, avagy miért ez a Drang nach Westen?

Kis hazánk nem áll a nyelvoktatás magaslatán (bár a spanyolokat látva, és főleg hallva megnyugodtam: itt se jobb a helyzet, de ők legalább egy világnyelvvel indítanak), és köztudomású, hogy anyanyelvi környezetben lehet a legjobban tanulni. Ez biztos, de azt nem ajánlanám senkinek, hogy nulla tudással külföldre menjen. Ha az ember már a reptéren azzal szembesül, hogy gyakorlatilag süketnéma, nagyobb az esélye, hogy elmenekül.