A német és az autója

Ismét mozgalmas heteken vagyunk túl szerintem mindannyian, és gondolom, mindenkivel ugyanaz történt, úgyhogy nem untatok senkit a bejglimmel, karácsonyfámmal és a műjéggel, inkább áttérek arra a részre, ami már nem mindenkinek volt meg, arra, amikor elrepültünk Stuttgartba.

Pont aznap este kezdett Pesten is havazni, de ott aztán tényleg mesevilág volt, és megbizonyosodtam róla, hogy ez nekem tényleg bír hiányozni. Mondjuk nem akkor, amikor gyalog kell felvonszolnom a két kerekére rokkant bőröndömet az inkább kevésbé, mint többé eltakarított járdákon, a dombra, de ebben is volt öröm meg ezüstbélés, a leonbergi anyukája ugyanis diplomatikusan távozott és a lakást, továbbá a kocsit ott hagyta nekünk, bizonyos életmentő részletek társaságában, úgy is mint az egészségesnél jóval nagyobb mennyiségű, ezáltal az ágyról a fotelba és vissza folyamatosan költöző kupac alapjául szolgáló ágynemű, véreshurka-konzerv és egy új telefonszám ahhoz a nagynénihez, akit öt napja próbálunk utolérni. Kösz.

A leonbergi óvatlanul közölte velem, hogy létezik olyan, hogy metzingeni outlet, és innentől veszve voltam. Pedig a végén ő nézett ki úgy, mint a Pretty Woman a shoppingtúra után, én meg tisztára Higgins professzornak éreztem magam. Csiszolatlan gyémántom olyannyira nem rendelkezik előítéletekkel a divat terén, hogy végre valakire ráaggathatok minden ruhát és főleg cipőt, amit én hordanék, ha pasi lennék, de ő szerencsére van is annyira hím, hogy jól áll neki. Vettünk ún. felnőtt nadrágokat, iszonyatosan sok inget, pólót és pulóvert. Aztán ezt fejeltük meg azzal, hogy tegnap még a legújabb stuttgarti megaplázába is elmentünk, cipőkért és Primarkért. Szerintem aranyosak voltunk, konkrétan csacsacsázni kezdtünk a Rolandban, mert a leonbergi tudni kívánta, hogy a bőr cipőtalpat a minta nem rontja-e el, ő pedig arról győzködött engem, hogy ne vegyem meg a barna bakancsot, amibe beleszerettem, mert funkcionális. Természetesen nem hallgattam rá.

Mindketten boldogan tértünk haza. Bennem alighanem még munkált Szöszke narancssárga öltözékek iránti igénye, mert beszereztem egy effektív idétlen, vibráló narancsszínű zakót, amiben szerintem teljesen hiteles dizájner vagyok. Viszont lett egy csomó jófajta pólóm nekem is, és megmotiváltam a mindennapos pilatesezést két jóganacivan meg egy toppal. A leonbergi meg most már aztán bármit csinálhat, a művészi tornától az autóversenyzésig, mindenhez van cucc.

Ezúttal is felkerestük Lengyelnevű Legjobbarátot, akiről kiderült, hogy annyira nem is rokonszenves, ráadásul az álla közepén a gödröcskéért is egy gyerekkori biciklikormány a felelős. Viszont kellemes meglepetés volt az a találkozás, amitől mindhárman féltünk, pedig kábé olyan volt, mint nekem a J-t bemutatnom. Olyan jót mondjuk nem ettünk. A háromgyerekes rokonoknál sajnos most is ott kellett aludni, de legalább beszereztek egy macskát.

Amin a leonbergi remekül röhögött, az volt, amikor illusztráltam neki, hogyan vonódnak be a férfiak a családi találkozók bonyolításába. Természetesen mindent a nők egyeztetnek telefonon (mert ha nem, abból az lesz, ami most is volt, hogy a háziasszony kávéra várt minket, mi meg a férjjel egyeztetve aludni mentünk). Fogadó oldalon az asszony korán kel, de egyébként is már két napja süt, férj közben újságot olvas. Küldő oldalon asszony felkel, reggelit csinál, rászámolja a tökölődés várható idejét az indulásra, kiédesgeti az ágyból férjet, kirázza a gyereket is, becsomagolja a szajrét, bepakol, visz papucsot, váltás bugyit, pelenkát, visszajáró edényeket*, mindenkit beterel az autóba, a férj pedig elégedetten mosolyog, hogy ezt is milyen jól megszerveztük, pont időben fogunk odaérni. No de tényleg.

Említésre méltó még a Mercedes-Benz múzeum, ahol igazi német alapossággal állítottak ki mindent, a legelső (eredeti!) motorizált kocsiktól a gyerekkoromban csak gokartként emlegetett lábbal hajtós kisautón át az argentin módra kifestett buszig.


Ez egy repülőgép. Vagyis léghajó, csak a lég hiányzik róla.

Gyanítom, hogy családom férfitagjai többet profitáltak volna ebből, mint én, de sajnos csak én voltam kéznél. Ezen kívül egy csomó társadalmi, történelmi infó is kint volt, hogy könnyebben összerakja a turista, hogy miért van annyira beágyazódva a német társadalomba az autók imádata. Hát alapvetően náluk kezdődött minden, ez már elég magyarázat, de a leonberginek azzal érzékeltettem, hogy a magyaroknak kb. a pálinka ennyire fontos nemzeti büszkeség. Ezek komolyan piknikeztek az autópálya mentén, és a háború után az alkalmazottak hozták helyre a gyárat. Nekik kellettek először török vendégmunkások, szombati program volt a kocsimosás, satöbbi.

A szilveszterünk annyira bizarr volt, hogy arról külön bejegyzést kell írnom, de addig is elmesélem, hogy minden oké, visszaértem rendeltetési helyemre, a hajam egy árnyalattal sötétebb, mint legutóbb, holnap kezdődik a hollandtanfolyam, egyébként meg heló.

*Ez is egy ilyen magyar szokás. Amikor ráförmedek a leonbergire, hogy veszi ki a fagyisdobozt a kukából, de azonnal, egy liter fagyit kellett megenni érte, hogy legyen egy jó ételhordónk, ő meg csak néz rám bután, hogy hát minek van a Tupperware. No de náluk a sámfa is hegyekben áll, én meg nem is láttam még olyat közelről.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio