Beküldte Raya deBonel -
Nem volt olyan jó, mint a metzi testvére, de egy ilyen ronda épületben mindig akad valami, ami nekem tetszik. Persze igen sok képnél óhatatlanul a "pacni" mentális címke villant fel a fejemben. Itt most azt mutatom meg, ahol nem.
Ez volt az első, ami megfogott és egyből meg is rémisztett.
Ezt viszont simán elfogadnám a nappalimba. Már ha beférne.
Ez nem ott volt, hanem a Musée des Arts Décoratifsban, ahol várakozásomnak megfelelően akadt némi design is. Na jó, leginkább székek, de volt egy ékszerkiállítás is, okosan az állandó gyűjtemény darabjai közé ékelve, amiket egyébként meg se nézne senki.
Ez meg egy jégbarlang bejárata,
Ezt lehetne egy magyar politikai rendezvénnyel is!
Hajnövekedés.
Az volt nagyon durva, hogy csomó "művész" már fiatalabb volt nálam. Azért teszem idézőjelbe, mert aki leakadt ott, hogy X-eket nyomtat A1-es papírra, az nekem nem igazán ad élvezeti értéket. Párszor meg az volt az érzésem, hogy ilyet én is tudnék, valamiért mégsem teszem.
Tarsila képe.
Brazília másmilyen.
Szt. Sebestén travishow feldolgozásban.
A bizonyíték, hogy Joan Miró túljutott az óvodás szinten.
Szerelmem, Foujita.
Niki de Saint-Phalle (igen) szökőkútjai a múzeum előtt.
Bevásároltam egy igazi szép kis rajztömböt, és a vonaton gyerekpornóval gyakoroltam (gyk. Jeanneke Pis, a brüsszeli pisilő kisfiú női párja...). Ennyit a művészi próbálkozásaimról.