Kappanhágó

Első kikötőnk a hosszú hányattatás után. A parkolásról annyit, hogy most már tudom, miért nevetnek olyan jókat a férfiak a nőkön. A leonbergi azzal próbálta menteni a mundért, hogy jó kapitány először mindig tesz egy tiszteletkört, megnézi, merre hány méter (szó szerint), meg hogy van-e szabad hely, aztán méltóságteljesen kivitorlázik, megfordul, majd pengén beáll a kinézett helyre.

Eddig az elmélet. A gyakorlat úgy nézett ki, hogy a kikötő teljesen tele volt, csak a bejáratnál, ahol már famóló sincs, akadt még egy kis hely. Na, ide sikerült beállni először orral, de a leonbergi hatalmas büszkeségére később megfordultunk, így cirka 50 hajó közül egyedül a miénkről lehetett tornász- (magatehetetlen személyek esetében horgász-) mutatványok nélkül kijutni a partra. Viszont meg lettünk érte feddve, mert micsoda dolog ez, hát nem férnek a többiek oda.

A többiek amúgy nem bánták. A bejárat túloldalán lakók békésen grilleztek az aszfalton, közvetlenül mellettünk pedig egy szakállas hajós támolygott „Polak nie kaktus” feliratú pólóban. Nagyjából elmagyarázta németül, hogy ez azt jelenti, hogy a kaktusz ugyan sokáig bírja víz nélkül, ellenben a lengyelek ivás nélkül egyáltalán nem bírják, nem is kéne nekik bírniuk. A rövid diskurzus során kiderült, hogy őt Silviusnak hívják, én viszont okosan csak a keresztnevemet árultam el, és nem vetettem be az általam ismert egyetlen lengyel mondatot sem („Polszki-venger dva bratanki…”), de még így is kiérdemeltem egy kézcsókot.

A város egyébként tüneményes. Vacsora után kimentünk sörözni, és először egy Barock nevezetű bárban kötöttünk ki, aztán találtunk egy kis jazzkocsmát. A dán sörök jók, elfogadnak eurót és érdekes, lyukas pénzeket adnak vissza helyette, és egyáltalán, fööööld!

Másnap aztán még érdekesebb kalandok vártak. A leonbergi megint a hajójával játszott, úgyhogy egyedül indultam el.

Ilyen fura színe volt az égnek végig.

Márványtemplom kupolája.

Ez az az éttermekkel szegélyezett csatorna.

Olyat még tőlem sose kérdeztek, hogy lekvárt kérek-e a fagyira, de ilyen finom krémeset is régen ettem (mármint fagyit, lekvárt továbbra se fogok).

Sok képet csináltam, de igazából a reggeli hangulatot kellett volna lefotózni, ahogy megterítettünk a vakító napfényben, de meleg tea, mangó, mozzarella, meg egy csomó, nem M betűvel kezdődő dolog, és bent megszólalt Asaf Avidantól a One Day.

És Koppenhágában tényleg mindenki úgy néz ki, mint egy H&M plakát, rengeteg gyerekük van, és teljesen jól szituált emberek csupasz virsliket esznek papírból, hétköznap. Delíirum. Hát ennyit sikerült 3 óra alatt megnézni úgy, hogy Krisztiániába nem is mehettem el, mert szeptemberben visszajövünk még ide a leonbergivel... legalábbis úgy volt, amíg eszébe nem jutott, hogy ő a tanévnyitó sörfesztivál egyik szervezője... (ál-bosszankodó, valójában önelégült sóhaj)

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio