Beküldte Raya deBonel -
Elhatároztam, hogy ha már nem kényeztettek el munkával az elmúlt héten (little did I know...), elutazom. Vagy Írországot, vagy Izlandot néztem ki, úgy gondoltam, ez két olyan ország, ahol akkor is jó fényképek készülnek, ha csak kattintgatok. Izland lehet, hogy sokkal jobban összejön szeptemberben, ezért maradt Írország, ahol 15 évesen voltam 2 hetet, és azóta szeretnék visszamenni. Ráadásul ez egyszer jól jártam a Ryan menetrendjével: korán indult, későn jött. Bár ez is relatív, mert negyed 4-kor kelni cserébe azért, hogy fél 9-kor már csengethessek a házigazdámnál lehet, hogy nem lenne mindenkinek biznisz, de nekem jó volt.
Naiv pillarebegtetés közepette feltettem a Facebookra, hogy nincs-e véletlenül ott épp valaki, tudván tudva, hogy az a nagyon kedves, romantikus ír fiú, akivel az Erasmusról mentünk együtt Barcelonába, nagyon is ott van. Reményeimnek megfelelően jelentkezett is.
Azt mondta, délig van dolga az egyetemen, ehhez képest 10-kor, amikor alig rohantam be a Christchurch katedrálisba, rám csörgött. Azért egy élmény volt az az öt perc, mert amint elmélyülten fotóztam a padok támláját, odajött a tiszteletes és elbeszélgettünk a "rókaszerzeteseknek" nevezett ferencesekről, az új pápáról ("a Szentlélek él és virul" - mondta mosolyogva), én meg úgy kapartam fel az államat a padlóról, hogy ilyen is van.
Aztán több ízben körbejártuk az egész várost - nem nagy - és még azt se bántam, hogy Owenre való tekintettel nem megyünk se a leprikónmúzeumba, se a Guinness-főzdébe. Azért ez, asszem, nagy szó. A végén úgy kellett kirúgnom lelkes kísérőmet a jól megérdemelt harmadik kör cider (Bulmers) után, ugyanis valami buliba akart menni, de szemlátomást képtelen volt rászánni magát arra is, hogy ott hagyjon, meg arra is, hogy elhívjon. Gondolkoztam rajta, hogy a végén a hecc kedvéért a szájára adjam a puszit, de arra jutottam, hogy ha valaki ilyen félénk, az megérdemli. Egyébként nagyon aranyos volt, ugye legutóbb 5 éve találkoztunk, amikor még fiatalok és ártatlanok voltunk, most viszont már egyértelműen látszott rajta, hogy milyen lesz, ha felnő.
Este nem kukorékoltam túl sokáig, házigazdám nem mutatkozott, én meg álmos voltam. Másnap reggel azért beszélgettünk egy kicsit. Az állami tévé egyik gyerekműsorának dolgozik, 23 évesen aggódik, hogy miért nincs még családja (ezt onnan tudom, hogy fontosnak tartotta hányavetin közölni, hogy őt ugyan nem érdeklik a társadalmi elvárások, majd akkor lesz családja, ha akarja).
Amúgy rájöttem: az Airbnb azoknak való, akik egyrészről pénzt szeretnének kérni a couchsurfingért, másrészről meg nem akarják szégyellni magukat, amiért kevés időt töltenek a házigazdákkal.