Beküldte Raya deBonel -
Ha már a fél Mensa tiszteletét tette nálam, nem láttam indokát, hogy ne reagáljak pozitívan Murok Miska látogatási szándékára, akit Chuck Norris álnéven ennyire régi olvasóim már ismerhetnek. Egyéb jellegzetessége az operába járás. Mint rendes sportember, utazáskor sem hagyott fel szokásaival, és gyakorlatilag a repülőtérről egyenesen a Bozarba kísérhettem. De a Mensában eluralkodott közvélekedéshez képest Miska szellemi képességeinek teljes birtokában lévő, fejlett érzelemvilággal rendelkező pasi, és meglepően kellemesen el tudtam neki monologizálni. Bár egy kissé beárnyékolta a kapcsolatunkat, amikor tegnap még azelőtt elkért egyet a nehezen kivárt 6 garnélarákomból, hogy egyáltalán a villát megfogtam volna. Szóval van azért, amivel ki tud akasztani, de csak akkor, ha már nagyon nyomorultul ki vagyok éhezve, egész nap nem ittam normális mennyiségű teát (lásd lentebb), fázom, fáradt és morcos vagyok.
Amúgy meglepett, hogy az ő teljes beleegyezésével leginkább szecessziós házakat nézegettünk, illetve vevő volt az Exkitől a Septieme Tasse-ig az összes elborult üzletre, ahol meg szoktam fordulni. Sőt, ma még a Garam Masalába is elmentünk, és mivel nem győztük kivárni, hogy kinyisson a sült krumplis Antoine, vettünk valami sós kekszet, amiről kiderült, hogy feketeborsos-alattomos ízesítésű és abbahagyhatatlan.
Mire hozzájutottunk a betevő frites-hez, az eső is eleredt, így az Ambiorixon a kedvenc szecessziós házam kimaradt, de legalább ihattunk még egy Miska-féle fehér teát, ami úgy készül, hogy valami 10 grammonként 20 euróba kerülő fűfélét belerakunk egy a szükségesnél sokkal nagyobb teatojásba (hogy ne korlátozza semmi a kibontakozását), aztán szobahőmérsékletű vizet öntünk egy csésze aljába, felforralunk fél deci vizet, várunk öt percet, és azzal felöntjük, majd 2'36" után kidobjuk a teafüvet, és csodálattal elfogyasztjuk a löttyöt. Hát... nevezzetek teabunkónak, de én a hedonizmusra hajtok, maradok a 8 decis bögréből fogyasztott, lobogó vízzel forrázott, ízesített teáknál.
Egyébként Miska konklúziója a városról a "nem tudnék itt élni", az "egész jó dolgok vannak itt"-en át a "nem rossz hely ez a Brüsszel"-ig fejlődött, időnkénti visszaesésekkel (nagyjából szinkronban az időjárás megszokott váltásaival). Abban megegyeztünk, hogy a szabadúszó menetrend a legideálisabb dolog a látogatók menedzselésére. Már kezdem élvezni, hogy bizonyos elemeket ugyan mindenkinek megmutatok, de egyre bővül a repertoár az opciókból is, és valahogy mindenkivel másmilyen a város. Még talán egyszer arra is ráveszem magam, hogy egyedül induljak el, és megnézzem, hogy úgy milyen.