Scares the sh!t out of me

Ismételten kiderült,hogy nem bírom a birkákat. Mármint megenni. Nem az aranyosságuk miatt, hanem mert valószínűleg tartalmaznak valami olyasmit, aminek a lebontásához az egyébként vasszögbiztos gyomromból hiányzik az enzim. Ennek az lett az eredménye, hogy a schipholi vécé ijedtében már azelőtt öblíteni kezdett, hogy magamra zártam volna az ajtót. Aztán egyszerre beugrott a címben szereplő kifejezés, és rájöttem, hogy sokkal inkább erről van szó. Rémisztő, hogy ami az éter néha ingatag hullámain három hete hömpölyög és sűrűsödik, az néhány óra múlva valósággá válik, sőt, egyből tűzpróba alá is kerül. Nem a kimeneteltől félek - ennyire azért még bennem van a zen - hanem nyilván ugyanaz van, mint tavaly, J előtt, súlyosbítva a tavaly ilyenkori tapasztalatokkal. Persze erről senki se tehet, de legalább nem is érti senki. Mindegy, annyira nem vinnyogok rajta, akár lesz vége, akár nem - és hogy milyen - ez a dolog nagyjából már eldőlt. Én nem vagyok az a fajta, aki a "Kereszthalál?" kérdésre "Nem, szabadláb"-bal válaszol. 

De egyébként jól vagyok, és meglepően simán ment minden. Visszafelé mindig könnyebb. A 50/50-t elkezdtem nézni, de a fele táján meguntam, a West is West jó volt, csakhamar vége lett az útnak. Ilyet mondani egy 12 órás járatra... Amszterdam egy álom volt, mondjuk ától cettig mindenhová elküldtek, amikor postát kerestem, de amikor még az eindhoveni buszra is sikerült jegyet venni, lett tulipánhagyma és Henri Willig-féle sajt, akkor ismét teljes zenben hanyatlottam le a Starbucksban és gyenge gyomromra való tekintettel egy zöld teát kortyolgatva ízlelgettem a jó szerencsémet. A buszra várva aztán beszédbe elegyedtem egy írrel, aki vasárnapi apuka gyanánt jár Amszterdamba, számítógépész a Dellnél, egyébként Halak csillagjegyű, balkezes, de gitározni direkt jobb kézzel tanult meg, hogy házibuliban spontán bárkiét megragadhassa. A gitárt, úgy értem. A nagyanyja meg látó volt, és néhány sör után ő is az (csak ne Carlsberg legyen). Nagyon örült nekem, ugyanis tíz napig kettesben össze volt zárva a kétéves fiával, aki csak hollandul tud. Ő meg nem tud hollandul. Ezek után szerintem még az én alvásfogyatékos angoltudásom is az értelmes társalgás illúziójával töltötte el.

Ja de a tegnap estét meg majdnem kihagytam? Ugye Kuala Lumpurban már várt Danny, a repülőmérnök, snájdig Malaysia Airlines-egyenruhában. Beautóztunk a városba, lefotóztuk a világ legmagasabb zászlórúdját, aztán - mivel elárultam neki, hogy városnézéskor kifejezetten preferálom a magas helyeket - elvitt a világ legmagasabb ikertornyaihoz, kajáltunk (itt sikerült az első adag ominózus juhot elfogyasztani, majd leöblíteni egy elég gusztustalan maláj édességgel, a kókusztejes jégkásából, algából és babból álló chendóval), majd átmentünk a szemközti hotel 33. emeletén lévő Skybarba. Innen olyan kilátás nyílt, hogy már az önmagában sírnivaló, hát még hogy lányoknak ingyen Margarita járt... Ennek megfelelően kellemes emlékeket őrzök erről a szép városról.

Ma este pedig, mintha fél-egy órás megszakításokkal nem 36 órája lennék ébren, paraparkozni megyünk, Viktor, Attila, J, a Vész, meg én. Csak hogy lássátok, milyen társaságban is vagyok.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio