Beküldte Raya deBonel -
Leszállok a magas Lo(ndon)ról, és mostantól nem írok olyasmiket, amitől nyálcsorgatva fogtok irigykedni a munkahelyről. Egy hétig. Hú. Ez az első pár mondat szemetebbre sikerült, mint ahogy akartam. Szóval megyek vissza Brüsszelbe, ezt már tuti nem irigyli tőlem senki...
A jó hír, hogy kaptam invitációt a jövő évi long term-re, vagyis már októberben tudni fogom a következő évi programomat. Persze azt ők még nem tudják, hogy én addigra megcsinálok még egy angol B-t, de ezt hagyjuk meg kellemes meglepetésnek. A rossz hír, hogy amennyit Brüsszelben vagyok, annyit se vagyok Pesten. Ez most halmozottan fájdalmas nekem, de ennek enyhítésére vettem egy repjegyet 27-re, ami is, immár véglegesen, úgy fog kinézni, hogy
3 óra repülés
8 óra Kuala Lumpur
13 óra repülés
10 óra Hollandia
2 óra repülés
______________
36 óra színtiszta utazás, este pedig 1 óra a Paraparkban... szerintetek ilyenkor nem kéne engem inkább levonni a csapatból?
Ma nem voltam túl tevékeny, összeválogattam egy kis szeretetcsomagot tanárnéninek olyan szavakból, amiknek a kiejtését ő tanította meg, miután kb. 20 éve rosszul mondom: Body Shop, strawberry body polish, lemon soap, satsuma (na jó, ezt a szót szerintem még sose mondtam ki) body spray. Vettem olyan kötelező elemeket, mint a jelvény és a gyűjteményből régóta hiányzó GB-autómatrica. Utána ettem egy fish&chipset a Ship's Tavernben, amit szintén a tanár néni ajánlott, és rájöttem, hogy a hozzá vett Chardonnay ízét igazán az olasz ánizsos rágó hozza ki...
Próbáltam a Leicester Square-en ücsörögni, de egyrészt vizes volt a fű, másrészt nem volt internet, és én így nem tudom élvezni a természetet. Úgyhogy a Wardour Street-i Starbucksban (miért nem szólt senki, hogy hatvanhatszor rosszul írtam?) vertem tanyát, ahol a személyzet 2/3-a magyar. Maradék nélkül. Otthonos körülmények között döntöm magamba a zöld teát, és nagyon-nagyon remélem, hogy több is átmegy Magyarországig a cyber-sztrádán, mint amennyit ebbe a nyomorult blogszövegbe belefér...