Beküldte Raya deBonel -
Most, hogy velem van a krisnás szakácskönyvem (Rohini dévi dászi: Isteni ízek, akit nem riaszt, hogy nincs benne hús, csapjon le rá, veszekedett finom dolgok vannak benne!), megvalósíthattam egy régi tervemet, nevesen a gesztenyével töltött vöröskáposztát. Végre egy recept, amihez nem kellenek külföldön beszerezhetetlen alapanyagok!
Kezdődik azzal, hogy fogsz egy káposztát, lemetéled az alját annyira, hogy megálljon, levágsz róla egy kis kalapot, aztán furmányosan nekiállsz. Ez is olyan, hogy mire a mélyére érsz, már szinte kívánná a kezed a másodikat, annyira menet közben jönnek a helyes mozdulatok. Segítek: kést belegyak, forgat, hersent, pöcköl, fejjel lefelé kiütöget, kanállal kotorász. Így alakul ki ez a helyes kis ehető tányér:
Az ott alatta egy Fa-time Hungary márkájú deszka, fogalmam sincs, hogy került ide, de szép.
Na, ha ez megvan, akkor hideg vízben felteszed főni. Tipp: BELE is érdemes vizet tölteni, különben úgy fog viselkedni, mint egy bója. Miért is ne tenné? Forrástól számítva még 2 percig bugyogtatod, közben külön felolvasztasz öt deka vajat, és beleszórod a kikapart - gyakorlatilag - gyalult káposztát. Amikor megpuhult, sózod, borsozod, és belevágod a gesztenyéket (ha ezt nem említettem volna, isteni főtt, hámozott gesztenyét lehet itt kapni vákuumcsomagolásban, de héjasból is konvertálható - egyszer majd annak a trükkjét is megírom, addig gugli.
Na, ez itt a töltelék. Közben megfőtt a káposzta? Nagyon jó, akkor öntsd le róla a vizet. Hoppá.
Hát ennek olyan színe van, hogy inkább Bridget Jones spárgalevestől, mint egy LILAkáposztától várná az ember. Na mindegy.
Ezután hideg vízzel leöblíted a káposztát (tulajdonképpen épp most végezted el életed első blansírozását), és félreteszed. Most jön az a rész, hogy répát kell pucolni. Kettőt. És karikákra vágni (bár én renitens vagyok, és oválisokra szoktam). Ezután felolvasztasz még öt deka vajat ugyanabban a fazékban, amiben majd főzöd az egész cuccot, és - hacsak nincs olyan szerencséd, hogy gáztűzhelyed van - eleve nagyon kis fokozaton kezded el párolni a répát.
Beletolsz egy evőkanál ribizlilekvárt, két evőkanál citromlevet, sót és borsot, az egészet összekevered, kicsit korona alakúra túrod, hogy megtámassza némileg a káposzt--- jaj, de hát azt már meg kellett volna tölteni! Hoci!
Ennyire gyorsan nem fog menni, főleg, ha lelkiismeretes vagy, és igyekszel minél többet belegyömöszölni. Eleve elhibázott konstrukció, hogy az eredeti tartalmát, plusz még negyven deka gesztenyét bele akarsz tömködni, de miközben ezen gondolkodsz, jusson eszedbe, hogy a párolás hatására biztos összeszottyant. Miközben kanállal gyúrod bele a cuccot a likba, gondolhatsz még arra, hogy nem muszáj az egésznek beleférni, tulajdonképpen jó lesz vacsorára, és mire eljutsz a tetejéig, ezzel a gondolattal meg is békélhetsz. Tessék.
És akkor ezt ráteszed
erre, felöntöd egy liter szőlőlével, és lesz belőle ez:
Az a kis úszkáló izé a kalap, ami eddig nem fért be sehova.
Mindössze három óra, és ez megfő. Én most tartok ebben a fázisban, ezért végső fotót még nem tudok közölni, de gondolom, aki idáig eljutott, azt jobban érdekli, hogy ehető lett-e.
Update.
Eddigre isteni illatok töltötték meg a konyhát: savanykás, édeskés, gesztenyés. Nem is tudom, melyik része volt finomabb, de még a vacsorámat és a holnapi ebédemet is kiteszi. Mondjuk akkor már nem biztos, hogy ennyire szeretni fogom.