Beküldte Raya deBonel -
Vannak itt Valladolidban mindenféle rendezvények, egyetemi város a szentem, ráadásul 100 éves az önkormányzat vagy mifene, mandalát raktak a főtérre és dél-amerikaiakat a másik főtérre. Három fekete csaj táncolt, de úgy, hogy a koreográfia csak szenvedés volt nekik, a testük úgy hullámzott ki belőle minden irányban, hogy öröm volt nézni. Az a szőke kislány (Hello Kittyvel a mellén), aki egyébként sokkal magasabb polcon lesz ebben az életben mindig, sután próbálgatta utánozni a mozdulataikat, nem sok sikerrel… A legnagyobb tapsot egyébként egy ősz nagypapa kapta, aki a tánc bizonyos elemeit beépítve bizonytalan frekvenciájú oszcillációjába olyan konstellációkat vett fel, hogy elmehetett volna Hild-reklámnak. Gurult a közönség, imádták.
Mindezt csak véletlenül láttuk, mert igazából az utcai bűvész showra mentünk. Most már sejtem, miket csinálhat Goldi itt Nyugaton. Egész más, mint a hasonló magyarok (bár nem is tudom, szoktak-e utcán előadni), folyamatos stand up comedy, egyszerű kártya-, kendő-, és lufitrükkökkel keverve. Az első, egy argentin, olyan poénokat nyögött be egy percen belül, hogy „amikor megszülettem, olyan csúnya voltam, hogy anyám alig tudott dönteni köztem és a méhlepény között”, „argentin vagyok, de hát senki se lehet tökéletes”, „anyám a melle helyett a hátát nyújtotta oda nekem” meg ilyesmik, és ez csak az, amit értettem. Szerintem bohócnak indulhatott. Vagy továbbra is úgy megy. Lassított felvételben, hadarva.
A második francia volt, de csak Alice érezte az akcentusát, ő is abból, hogy többet értett, mint kellett volna. Egy köteg lufival játszott, hol hal lett belőlük, hol királylány-korona, kard, virág, nagypapa, amit akarsz, minden. Ő azzal indított, hogy Cognacban született, és ez az egész életére hatással volt.