Beküldte Raya deBonel -
Hogy én mekkora egy ünő vagyok! Nem hoztam egy DVD-t se, még a kedvenc filmjeimet se. Itt maximum tévét lehet nézni. Mostanában fedeztem fel, hogy ez is egy időtöltés, ráadásul rá lehet fogni, hogy hasznos, otthon is hallottam már, hogy „Miért nem nézel spanyol tévét?” Azért, mert magyart se nézek, vazze.
Hanem a sok Futurama közé (agyamra megy, de Bender, az aranyszívű robot általában mosolyt csal az arcomra…) beficcent egy kis Terminál, és rájöttem: a Tom Hanks-film minden bajra gyógyír (kivéve a Philadelphiát és a Ryan közlegény megmentését, mert azokban meghal).
Hányszor gondoltam a Forrest Gumpra! Például amikor megnyertem a külkeres fordítóversenyt… megint. Vagy amikor Dan hadnagyosan jártam (ma úszni voltunk, és ha Istennel Shepard bácsival nem is módosítottuk a megállapodást, de az izomláznak jót tett)! Vagy amikor a Corte Inglésben megszólalt az Imagine. Alice kinevette, hogy „bitlisz”-nek mondtam, én meg cserébe visszakérdeztem, mire gondol, amikor „kuntri”-t emlegetett. Elvagyunk. (A saját nemzetével egyikünk sem leli a hangot.)
Azt már el se tudom képzelni, mit okozna, ha az abszolút leg-leg kedvencem is itt lenne… A Terminál viszont azért volt érdekes, mert át tudom érezni a főszereplő helyzetét: én is nyelvtudásomat jóakarattal kiegészítve igyekszem mindenféle nemzetek fiait (és lányait) kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat kialakítására ösztönözni. Meg reménykedem, hogy a megfelelő irányba fognak kitessékelni az országból.
Tegnap a Moulin Rouge-t néztük. Ewan McGregor párás kék szemének és nyálas sárga fogainak látványa felébresztette szívem azon hibernált részét, amiről azt hittem, otthon maradt: azt a részt, amelyik érezni tud, fájni tud, szeretni tud, és gyanúm szerint a megsértődés lehetősége is neki van fenntartva.