Russian Red

Hátránya van annak, ha az ember olyan zenekar koncertjére megy, akinek még az életben nem hallotta egy számát se. Bejött egy csapat, kedvesen félénk énekeslány, gitáros, ránézésre másfeles személyi számmal megvert dobos, oszt elkezdtek játszani. Folyton lecsukódott a szemem, magam elé képzeltem az ideális helyzetet, ahogy ezt a zenét én hallgatni preferálnám: egész pontosan egy bíborszínű bársony fotelt képzeltem el, a padlón fonott, durva anyagú szőnyeg, előttem hatalmas üvegablak, kilátni a behavazott tájra... és CD-N HALLGATTAM VOLNA, ahol a harmadik tökegyforma szám után lehet nyomni egy STOP-ot!!

Háromnegyed órán át játszottak, közben egyszer volt egy (hang)technikai malőr, amikor szóltak, hogy bocsi, egy másodperc. A csaj különben inkább fürdőszobai dalnok lehetett volna, úgy táncikált ide-oda, mint akinek folyton útját állja a vécékagyló. Közönséggel való kapcsolat (a fenti kiszólást leszámítva) nulla. Nem is tapsolta őket vissza senki, az emberek csendben elkezdtek kiszivárogni.

Alice-szal néztünk egymásra, hát ez percdíjasan majdnem 25 cent percenként, megérte ez így? Szerencsére volt velünk egy, a helybéli zenei életben jártas spanyol, aki felvilágosított, hogy ez még csak az előzenekar volt. Félórás szünet, felszerelkezés San Miguel sörökkel.

Aztán bejött egy másik lány egy ukulelével (én mondjuk mandolinnak néztem, de aztán ráhagytam a bölcsészre. Szoktam ilyen, például amikor T-Rex barátnőm a "Corelli kapitány mandolinja" című filmről azt hitte, hogy Mandolinban játszódik.), és ekkor már Alice is kénytelen volt felülvizsgálni korábbi véleményét, mely szerint az első csajnak jó hangja volt. Hát ha az építészeti hasonlatoknál maradva amaz fürdőszoba volt, akkor ez valami Gaudí-palota, annak is a tetőterasza, égnek törő kerámiás kéményekkel, amik ráadásul mintha véletlenül nőttek volna oda, olyan természetességgel, ahogy ennek a lánynak a hangja fonja be az egész termet.

Aztán bejött a gitáros, és hangszerestül leült a dobok mögé. A dobos sajnos ma nem ért rá. Ketten nyomták végig a koncertet, cserélgetve az instrumentumokat. Egyetlen dolog volt közös valamennyi dalban: az a varázslatos hang. Hibátlan angolsággal! Kész, úgy maradtam. Csukott szemmel. Odaképzeltem magam a bíborszín fotelbe... alattam REPÜLŐszőnyeg, alattam a havas tájon szikrázik a holdsugár... Valahogy más volt. Alternatív, ahogy mondták. Russian Red rajongó lettem.

Kétszer tapsoltuk vissza a lányt: először a "Girls just wanna have fun"-t énekelte, másodszorra nekiállt egy dalnak, de pár sor után közölte, hogy bocs, ez most nem megy, és kivonult. Némi közönséghülyítés (lámpa fel, lámpa le) után rájöttünk, hogy ez meg egy alternatív befejezés.