Pannon fondü

Hogy ne csak a múlttal foglalkozzak mindig, elmesélem, miért szörfözött ma egy százeurós hajléktalan a Szent Ignác Gimnázium lépcsőjén. Érdekes sztori, nem is túl hosszú, szó lesz benne a spanyol foglalkoztatáspolitikáról meg bőrszoknyáról is.

Ugyanis tegnap volt Amerika felfedezésének évfordulója, a Hispánok Ünnepe vagy mi a szösz. Mivel vasárnapra esett, a hétfőt is kiadták szünetnek. Ez egy ilyen ország. Egyébként elég felemásan csinálják, a szupermarketek zárva voltak, a kávézók később nyitottak (ez a történet szempontjából még fontos lesz), viszont az internetszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálati gépezete gőzerővel dolgozott, a vízvezetékszerelő is mindenáron ma akart jönni.

Én meg gondoltam, próba-cseresznye, vagy bemegyek a kávézóba, vagy legalább megsétáltatom a bőrszoknyámat és a piros kabátomat. Tök szépnek éreztem magam, amíg egy kirakatban meg nem láttam, hogy fordítva kötöttem meg az övet. 

A kávézót takarították, a zene szólt, emberek bent, én meg kint. Sebaj, gondoltam, a netetek azért biztos megy.  Kerestem egy összkomfortos, szélvédett kapualjat, magam alá gyűrtem a műanyag mappámat és jó háromnegyed órát emaileztem. Jött egy jókedvű hajléktalan bácsi, és hangosan felkiáltott, gondolom, azon méltatlankodott, hogy a hálószobájában csetelek a pasimmal.

Aztán egyéb szükségletek kapcsán hazamentem, majd vissza, és még egy fél órát Skype-oltam a gimnázium lépcsőjén. Mindenki ijedten fordított a fejé kilencven fokot, amikor mellém ért.

Ebédre pedig olyan őszies salátát csináltam sült cheddarkockákkal, hogy a két francia (Alice és a nővére) körém gyűlt és csodálkoztak, micsoda pannon fondü.

Ja, és boldog születésnapot Carlosnak, aki már spanyolul is tud felkiáltójelet írni!