Beküldte Raya deBonel -
Tegnap volt Carlos szülinapja. Most már elárulhatom, mit kapott: egy cd-t csináltam neki a kedvenc számaival, meg egy pólót mintáztattam. Ő meg cserébe fejedelmien gondoskodott rólam: elvitt levegőzni a Várba, elvitt a Mammutba nézni a kicsi autókat meg a szép felhőket a Gloria Jean's Caféból, és...hüpp...elérzékenyültem... csak aztán megéheztem, és akkor a romantika egy időre hátrébb sorolódott.
Vacsorázni a Shalimarban voltunk. Finom kis hely, és a fémtálakba megdöbbentően sok kaja fér. Már megint csak főételt tudtunk enni. Lehet, hogy ezért írják le úgy a desszerteket, hogy semmi kedvem nincs megkóstolni? "Répából készült halva", hát mi vagyok én, hogy döglött süteményt egyek?
Vicces volt, nézem a szomszéd asztalt, hát ez tök úgy néz ki, mint az Éci, de mégse ő. Mégis. De mégse, hát az Éci nem így néz ki. De majdnem. Olyan sokáig lamentáltam ezen, hogy Éci kénytelen volt odaszólni nekem: "Szia, én vagyok az ügyeletes'. Nem tudom, hogy ezt miért mondta, de legalább elcsitult bennem a konfliktus, amikor észrevettem. Ja, hát azt tudtam, hogy ikrek, csak azt nem, hogy ilyen furán hasonlítanak.
Otthon még megnéztünk búcsúzóul két Jóbarátokat, mert most legalább két hétig ki kell bírnom, hogy nem garázdálkodom bele a rám hagyott DVD-kbe. Legfeljebb a Jackie Brownnak vagy a Profinak ülhetek neki. És ha már úgyis összebújva voltunk...
<<<<<-------MISSING REEL---------->>>>>>> (c/o Rodriguez)
Álmodni meg már megint nagyon érdekeset álmodtam. Asma duzzogott, és akármit akartam neki mondani, egyszerűen faképnél hagyott. Én meg csak mentem utána, és egyszerre ott termett mellettem NLB. Még REM-fázisban is kacagtatónak találtam, hogy kézenfogva megyünk (persze, ahogy Szabó Magda mondaná, itt világos az emlék logikája, számomra mégiscsak NLB testesíti meg a zabolázatlan kan szexualitást). Egy nagy tóhoz jutottunk, ahol rengeteg ember fürdött. Egy termetes szikla állt a szélén, ahonnan egy műanyag csúszdában lehetett jó magasból belecsobbanni a vízbe. Én persze nem mertem, de a tóba azért bementünk, és ott volt Kat, mentőmellényben, mert ő még szép, hogy le akar ugrani.
Carlos ébresztett, és megint missing reel, jó időre az utolsó. Gondolkodtam, hogy ha esetleg ejtenék néhány könnyet, attól neki nehezebb lenne elmennie, vagy könnyebb? Jaj, ne gondolj már rosszra, nem úgy értem, hát REPÜLŐVEL elmenni, ma utazott Finnországba. Végül nem fogtam vissza magam sírásilag, mert kicsit büszke is voltam rá, hogy ennyire tud nekem hiányozni. Meg hát szomorú is voltam, hogy elmegy a kedvesem (két hosszú hétre). Ha valakiben ennyire ambivalens érzelmek súrlódnak össze, muszáj megolajozni a folyamatot némi könnyel, nem?