Névadás

Belegondoltatok már, mekkora felelősség nevet adni valaminek? Pláne még, ha az a valami egy valaki.

(Általában elnevezem a fontosabb tárgyaimat: a laptopom Erin, a régi telefonom Rory névre hallgat. A mostanit, nem túl fantáziadús módon, Miókának neveztek el. A kocsim Lila Gyöngy, amikor vívtam, a tőrömet Salamonnak hívták. Tavaly vettünk egy barackfa-csemetét, és Jóanyámmal napokig kerülgettük a névadás forró kásáját, amikor pedig végre szóba mertük hozni, kiderült, hogy mindkettőnk szerint Annának kéne elnevezni.)

És ha az embernek gyereke van? Mondjuk elnevezi Lilinek vagy Izoldának, és csúnya lesz. Vagy Tündének, és akkor mondjuk százötven kilós. Vannak nevek és külsők, amik egyszerűen nem passzolnak. A fiúknál se jobb a helyzet: vagy a Péter-Zoltán-Gábor jellegű nevekből választ, vagy bevállal, mondjuk, egy Kiliánt, mint nesztelencsiga, vagy egy Rómeót. Nagyon pengének kell lennie annak a gyereknek, akire szokatlan nevet rónak a szülei.

Na de eltekintve a gyerekkori csúfolástól meg attól, hogy az ember nem néz ki úgy, ahogy hívják, mi van, ha egyszerűen nem tudja a sajátjának érezni a nevét? Akkor jönnek a különféle becenevek, amitől aztán marha nehéz megszabadulni, ha már nem úgy gondolja az ember. Meg a névváltoztatás.

Síeléskor került szóba kinek-kinek az "igazi" neve. Ami általában egy interneten használt nick, és köze nincs a személyi igazolványban szereplőhöz. És sokkal inkább önmagát érzi benne a delikvens, mint amire anyakönyvezték. Azt is mondta valaki, hogy aki ezt a nevemet tudja, annak hatalma van fölöttem (na ez az, amiben nem hiszek, annak érdekében, hogy ne is így legyen, ugyanaz a kategória, mint hogy mentálisan ártani csak saját magának tud mindenki, csak a pozitív gondolatok juthatnak át másik elméhez). Milyen színes, érdekes világ lenne ez, ha ilyen névjegyeket osztogatnánk egymásnak: "maitai", "kicsimalac",  "szemléletes felülő" (ezt pár napja találtam, és nagyon jó!)! Ja, nem érdekes, hanem őszinte világ, hát akkor ez is csak ábránd marad...