Majd küldjetek képeslapot

Címkék: 

Aki szurkolt nekem, az most örülhet: megcsíptem egy szobát abban a lakásban, ahol már a metróból kilépve éreztem, hogy vonz valami, aztán ez az érzésem csak erősödött az igényes réz névtáblák, a falépcső és a fa kábeldobból eszkábált dohányzóasztal láttán.

Pontosan 6 lakást néztem meg. Ebből kettő iszonyú gáz volt, sz@r környéken, lepattogzott festékkel, szűkös konyhával és/vagy szétdohányzott szobával, plusz a háziúrral, aki "nincs ellenére egy-két látogatónak, de azért este csend legyen", vagyis bármilyen tevékenység, ami közben jól érzed magad, az tilos. Két lakás tetszett, ez meg egy másik, csak az ugyanabban a Schaerbeek nevű gettóban volt, mint az első kettő, és valamiért engem frusztrál, ha én vagyok az utcában az egyetlen fehér ember. Az ötödik és a hatodik szintén szép volt, csak az egyik kint volt a fenében (15 perc a legközelebbi tömegközlekedés), a másikba meg valószínűleg beköltözik valaki, de még nem tudja biztosan, viszont amire kiderül, addigra nekem el kell innen mennem.

Lettek volna még lehetőségek, rengeteg levelet írtam, sok mindenkit felhívtam (volt olyan, akit egy frissen megjelent hirdetés kapcsán, mire közölte, hogy még nem döntötték el, kiadják-e a szobát, telefonáljak holnap - WTF?), és az a legironikusabb, hogy most kezdenek jönni a válaszok.

Jöhetsz holnap látogatni - írja az a csaj, akinek a lakása a legjobban tetszett a képek és a leírás alapján, de miután megbeszéltünk egy vizitet, rájött, hogy ő csak és kizárólag azon a szerdán hajlandó fogadni, amikor nekem az első munkanapom van Luxembourgban.

Küldd el az adataidat, megírjuk a szerződést, utána már csak a kéthavi lakbért kell banki letétbe helyezned, és tiéd a szoba - írta egy ismeretlen angol, akitől csak annyit kérdeztem, hogy ha már fényképet nem küldött, megnézhetném-e a lakást.

Viszont most eldöntöttem, hogy a leghatározottabban elutasítok minden olyan gondolatot, hogy "jaj, ez a lakás még jobb lett volna", "miért nem bírtam még 2 napot várni", ugyanis tőlem már az is teljesítmény, hogy nem úgy jöttem ki, hogy levajazott lakásom volt, azt igazán nem lehet tőlem elvárni, hogy 6 nappal a költözés dátuma előtt, úgy, hogy már volt egy tuti hely, ahova mindenképp mehetek, még nézelődjek és ne mondjak igent egy olyan szobára, ami amúgy minden igényemnek megfelel.

Szóval elhatároztam, hogy boldog leszek az én szép kis szobámban.

Azt mondják, az ezres irányítószámú rész is gáz. Hát, akik ezt mondják, azok nem jártak még Schaerbeekben! Irodaépületek vannak többnyire, ez igaz, de az utca végén van egy kicsi park, a nagy sugárúttól befelé aranyos kis utcák, például az Ideiglenes Kormány utca.

 

Maga a ház modern, három emeletes, ebből a második emelet sarka az enyém. A lépcső alatt van egy biciklitároló, ahol a csajok tartják lakat nélkül a bringáikat. Lehet, hogy én is veszek majd egyet, de ezt már szigorúan nem viszem haza.

Az egész lakás nagyon világos, a konyha legalább akkora, mint az otthoni, és hatalmas a hűtő például. És ugyanolyan két mosdós, nagy tükrös fürdőszoba van, mint nálunk.

A szobám pedig? A szobám? Jó nagy (szerintem nagyobb, mint az otthoni, vagy csak nincs annyira telezsúfolva?), legalább öt ablaka van, szép királykék függönyökkel. Van benne egy franciaágy, egy-két IKEA-szekrény, íróasztal, meg lámpák. Slussz. A többi már az én dolgom.

A lakótársakat csak úgy fogom emlegetni, hogy a két C. Ők utolsó évesek hangmérnök-, illetve vágó szakon, és még nem tudják, hogy maradnak-e a végzés után is. Ez némileg rám is kihat, számos konstrukció elképzelhető onnantól, hogy előlépek főbérlővé, azon át, hogy mindannyian keresünk magunk helyett gyakornokot két hónapra, egészen odáig, hogy mind itt hagyjuk az egészet a francba.

Nagyon örülök, hogy franciákkal lakhatok, talán ez felhúzza kicsit a horribilis nyelvtudásomat, ha már tolmács vagyok (ez egyébként szent borzadást vált ki mindenkiből), ez igazán hasznos lesz. És veszek otthonra virágot, és festek Uncsitesónak karácsonyra, és előhívok megint képeket, és sütök néha süteményt, egyébként pedig éljen a finom bor, a gyertyafény, a holdsugár és az én szépséges, Rue du Nord-i leendő otthonom!

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio