Lézerharc

Ahogy Walaki kolléga beharangozta, a "főszervező", aki történetesen a pasim, lehetőséget biztosított a gittegylet sértődött tagjainak a választás utáni bosszúra. Az időpont nem volt teljesen szerencsés, mert ilyenkor mindig jó kifogás az "elcsaptam a hasam" ügylet (kíváncsi lennék: vajon minden nemzet hat kilót hízik a két ünnep között, vagy ez csak a magyar konyha diszkrét h bája? Nálunk is volt például b májas hurka.), de így is tizenhat vérmes kommandós gyűlt össze a kőbányai őrbázison (villagítás, sőt, tér.víll. az volt, de fűtés már kevésbé).

Én ugyan eredetileg paintballozni akartam, de Nofrát csak azután sikerült erről meggyőznöm, hogy a lézerharc során a fél csapat veszélyérzet nélkül lógatta ki a fejét a fedezékből, miközben a pisztolyt rutinosan a hátuk mögé rejtették. Most már ő is úgy gondolja, hogy jobb az olyan játék, ahol látható eredménye van a fejlövésnek is. Itt ugyanis csak a fegyver számított találati felületnek.

Leginkább diszkó és bűnbarlang egyvelegére emlékeztetett a helyszín: kívülről alig észrevehető (apró, ráadásul a bejárathoz képest az ellenkező irányba mutató nyilacska mindjárt a "Vigyázz, a kutya harap!" tábla mellett, amelyet mindjárást meghazudtol a kutyaházban árválkodó három táblatörlő szivacs), az egész udvaron át kell vágni, és egy sejtelmes fehér ajtón át le kell ereszkedni a (mű, eperillatú) füstös sötétségbe. Nagy belépője volt például NLB-nek, aki elkésett, és mindenki megcsodálhatta, amint bokáig érő fekete kabátjában úgy jelenik meg a lépcső tetején, mint Neo, magabiztos igazságosztó korszakában.

A fegyverek csipogtak, mint egy rakás megkergült űrhajó, ráadásul angolul. Gyors összelövés, körbecélzás, aztán, mint a rossz háborús regényekben, bevettük magunkat a fóliafalak közé. Pozíciófogás, testtel fedezés, röpködtek a férfiak hosszú távú memóriájából felmerülő katonai szakszavak, a lányok meg teljes alázattal vonultak háttérbe (adott esetben királynőt vagy zöldséges rekeszeket őrizni), mert aki ilyeneket tud, az felkészült a hősi halálra.

A legjobb az egészben, hogy ki mertem próbálni azt, amit igazi harci helyzetben biztos nem mernék, például a már említett fejkidugást a fedezék mögül, vagy Chaplint megszégyenítő mozdulatokkal átgaloppozni a DJ-pult (bizony, kérem!) előtt a másik labirintusba. Meg lőni is tök jó, bár a fegyverem néha összeesküdött ellenem. Voltak például cseles fémcsövek, amikről úgy pattant vissza a virtuális lövedék, hogy akkor is képes voltam életet veszteni, amikor épp békésen simultam egy fólia tökéletes fedezékében. Milyen csalódott voltam, amikor Nofra elmondta, hogy az egész olyan elven működik, mint a tv távirányítója! Ilyen alapon hatalmas tévék előtt is hadakozhattunk volna: az egyik csapatnak az MTV-t, a másiknak a Spektrumot kell beállítania, és az nyer, aki többet tud meg Britney Spearsről (aki a plasztikai sebészet csodájaként lassan már ismeretterjesztőkön is szerepelhetne).

A végén gengszter-rockyt jártunk Nofrával: az én kezemben pisztoly, az övében kóla. Nagyon American Dream volt.