Kalózbuli

Valladolid utcáit éjjelente elönti az az összehasonlíthatatlan illat, vagy inkább szag, amit talán azok ismerhetnek behatóan, akik a nemtommikori gittegyleti táborban a disznófeldolgozó mellett tanyáztak. Gyanítom, hogy a tejgyár lehet a kibocsátó, mindenesetre engem a száraz kutyatápra emlékeztet. Ez a nem túl kellemes hangulatú bevezető a későbbiekben tárgyalt események okozata.

Egyetlen hang töri meg a kutyakajaszagú csendet: a cipősarkak kopogása. Tik-tak, mondják a spanyolok, ahogy elhaladunk előttük. Kettőt üt az óra, Margo harmadszor hívja fel a figyelmemet a fent említett költői tényre, harmadik társnőnk csendben küzd az elemekkel. Minden falból kiálló elemmel.

A kiszemelt diszkóban Karib-tenger kalózai parti van. Naná, hogy szeretnék bejutni. Csakhogy az ajtó bizonyos mennyiségű alkohol elfogyasztása után már legyőzhetetlen. A francia lány teljes delíriumban, sorra veszíti el azokat a képességeket, amelyek kiemelnek minket az állatok sorából: előbb a két lábon járás, majd a beszéd, végül már a gerinc rendeltetésszerű használata sem megy neki. Sose jutunk be.

Szerencsénkre egy miniszoknyás lány mindig talál segítőkész pasikat. Ugyan az én szememen csodálkozik el, de Margo számát tárolja a telefonjába. Hiába, nem csak a kínálat minősége, hanem hozzáférhetősége is fontos szempont. Taxit hívnak, hazaszállítjuk a merevrészeg lányt. Majd vissza a központba. A kalózpartinak vége, a hely zárva. És a taxit persze én fizettem.