Beküldte Raya deBonel -
Most bizonygassam, hogy az élet szép?
Hogy amikor tegnap a kocsiban bekapcsoltam a rádiót, mindjárt a Raining in Paradize kezdett szólni, az egyik kedvenc számom?
Hogy pont ment előttem egy kocsi, francia-színű matrica volt rajta, mindjárt az "ENG" feliratú, fehér alapon piros keresztes zászlós rendszámtábla mellett, aminek S jelzésű kerete volt? (Le akartam fotózni, hogy feltegyem ide "Hát téged meg honnan szalajtottak?" aláírással, de inkább megtornáztatom a vizualizálási képességeiteket.)
Most bizonygassam, hogy pont abból ad egy pici leckét, ami két nappal később vizsgafeladatként jön szembe?
Hogy ne higgyem azt: önzetlenül cselekszem, csak azért, mert szívesen teszek saját kedvem ellen. Mert igenis várok valamit.
Most bizonygassam, hogy az ember, ha ír, olyan dolgokra jön rá, hogy ha csak az emberekből próbálna olvasni, összezavarodna?
"Teljesült a vágyam, de ezzel el is pusztult, s vele együtt más is romlani kezdett. Arra vágytam most, hogy ne csak rúgjam a labdát, hanem kívülről is nézzem vágyakozva." Hát ezért kell írni. Tulajdonképpen ez a napló is csak úgy lehetne igazán őszinte, ha úgy írnám, ahogy magamra gondolni szoktam: "... elment, hogy segítsen feltakarítani egy eltűnt család után...".
"Mindenből hiányzott a régi keserűség éles, tiszta íze. S az elvesztett rosszkedvemmel együtt más is elhagyott. Eloszlott a köd, és nyomban romlani kezdett a látásom. Mire megyek ezzel a heves, testközeli boldogsággal, ha nincs már meg hozzá a távlatom?"
Hát tessék, egy szempillantás alatt visszakaptam a régi rosszkedvet, az iróniával, a magánnyal meg azzal az érzéssel együtt, hogy mintha az akasztófa állványán ülve lóbálnám a lábam. És kicsit mintha nagyobbnak érezném magamat tőle.
Most bizonygassam, hogy az élet szép?