Dummies

Azt álmodtam, hogy a világnak vége van, az emberek eltűnnek, és akkor előbújnak a romok közül a dummy-k. Azok, akiket az Euro-NCAP tesztekben törtek össze.

Előjöttek, és körülnéztek.

Kimentek a piacra, ahol még csak félig rohadtak meg a gyümölcsök. Felvették a kosarakat, válogatni kezdtek. Kicsit még mereven mozogtak az ujjaik, hiszen nem erre tervezték őket. De a következő generáció már jobb lesz.

Eleinte csak összeütköztek néha, de aztán rájöttek, hogy egyesekkel kellemesebb összeütközni, mint másokkal. Az emberek erre azt mondták volna: megismerkedtek egymással. Voltak közöttük férfi és női dummy-k, úgyhogy előbb-utóbb elkerülhetetlen volt, hogy kicsik is keletkezzenek.

A szüleik elvitték őket a vidámparkba, megpörgették a beengedő korlát-kereket. Néha leestek az óriáskerékről. Meg se kottyant nekik. A gyerekek megnőttek, és már sokkal többet értettek a világból, mint a nagyok.

És nem zavarta őket a betonba égett emberek fekete körvonala, mert nem volt szemük, és nem érezték a szemét, az olaj és a hullák bűzét, mert az orruk műanyagból volt, és nem bánták, ha ezerrel tűzött rájuk az UV-C és derékig jártak az elkanászodott folyók vizében, mert egyáltalán, mindenük műanyagból volt.