Beküldte Raya deBonel -
Én még ilyen hostelben nem voltam. Eladásra kínált fotók lógnak a falon, hipermodern számítógépekkel (még floppy-meghajtó is van!) felszerelt cyberszobájuk van, de törülköző, az nem jár. Még jó, hogy paplanhuzat helyett egy lepedőt kaptunk, így nem sajnáltam saját javamra fordítani a malőrt.
Azt megfigyeltem, hogy minden szoba legalább háromágyas, ha csak kettő fér el, akkor is az egyik emeletes, nehogy már valaki motelnek használja, és kettesben édelegjen itt. Az egyetlen pár a velünk közös előterű szobában volt elszállásolva. Nagyon urasan éltek, reggeli után például kiültek a kertbe dohányozni, de előtte gondosan bezárták a közös előteret, ezáltal kirekesztettek engem kis szobánk kissé sötét, ámde vidám földi paradicsomából. Bent a cuccom, bent a durmoló szobatársak, bent a kulcs. Hm.
Meg egyébként is különböznek a kulturális szokások: a spanyoloknál például, ha valaki ledobja a dzsekijét a felső ágyra, azzal máris megjelölte, elfoglalta, gyarmatosította magának – az alsót. Az a hülyemagyar pedig, aki ezt a nemzetközi jelzést nem érti meg, az fel lesz rázva hajnali háromkor, hogyaszongya „ez az én ágyam volt, de nem baj”, majd az éjszaka további részében is rázva lesz, miközben a felső ágytárs részegen hánykolódik „Díos, Díos”-t sóhajtozva. Van ilyen.
A reggeli is érdekes volt, ha ez a kontinentális, akkor azon a kontinensen nem élnek állatok, a tejet meg szójából fejik. A svédasztal összetétele pontosan a következő volt: vaj, margarin, baracklekvár, eperlekvár, neszkávé, neszkakaó, hideg tej, hideg dzsúz, kukoricapehely, csokis pehely, meleg tej, meleg víz, lanyha pirító, fél bagettek.
Mindezt szerencsére csak a második reggelin tapasztalhattam meg, mert az elsőről sikerült lemaradnom. Azt is úgy, hogy nyilván elolvashattam volna, mikor van a reggeli – szobánk belső ajtaján, a töksötétben, hajnali háromkor óvakodva be, felkészülvén éppen az egyébként be is következett eseményre, mikor is két eladdig ismeretlen olasz lány „Hjjjüiiihhh” felkiáltással felriadva megijed. A második hajnal meg azért volt necces, mert óraátállítás volt, és hosszan tárgyaltuk, hogy akkor most merre megy a mutató (egyébként feleslegesen, Mióka okosabb volt), bár lehet, hogy csak azért tűnt hosszúnak, mert néha belealudtam.