London, GF és LARP

Marha gyorsan, mert késő van, de muszáj:

Egyszer voltam Londonban. Vagyis többször is, de nemrég megint. Alapvetően a leonbergire épült a program, akinek osztálykirándulása volt a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), meg egyéb, még idétlenebbül fordítható bandák meglátogatására. Én meg már későn kezdtem reszketni az életemért, avagy a modul első hetének elmulasztása miatt, mert túlságosan csábított a program. Na nem a fűtőolajlobbi vagy a tartályhajók egyesülete.

Gyorsan cic

Még mielőtt lelépnék, elmesélem nagy vonalakban, hogy mi van.

Hétvégén kaptam egy döglött bogarat, de örültem neki.

Ma este a Gyapjassal vinnyogtunk azon, hogy az egyik tanárunk vajon milyen helyzetekben válik meg védjegyévé vált szemüvegétől, továbbá latintánc-videókat néztünk.

A következő fél évben megint a menekülteket fogom projektkeretek között diszkréten átkozni, csak most nem vállalkozást építünk nekik, hanem gyerekeknek szóló energiatermelő játékot. A csapatban van egy másik költözőmadár is, ennek ellenére cicaharcok várhatóak.

Apropó:

 

Strasbourgi fetrengős

Ez lehetne akár valami pajzán néptánc is, de inkább a plenárisos kedvenceimet osztom meg veletek.

- X és Y képviselők megzavarták az ülést, ezért megfosztjuk őket tíz napirendjüktől...

(Az elnök megkéri az olasz képviselőt, hogy ismételje el egy perce tartó, rémesen elhadart hozzászólását, mert nem működött a német tolmácsolás)
- Tökönszúrom magam - jelenti ki rezignáltan toronymagasan művelt, gyönyörűen artikuláló, szelíd és intelligens kollégám.

- Pospisil úr kap szót... NE RÖHÖGJETEK! - sziszegte Adélka némítógomb mellett immáron hatodszor.

Nem döntés kérdése

Egyfelől annyi dolgom van, hogy ki se látszanék alóla, ha mindet komolyan venném*, másfelől kezdek annyira kiégni, hogy csak egyik éppenhogyátcsúszós jegytől korcsolyázok a másikig, és remélem, hogy közben elmúlik. Egyfelől végre tényleg rendes barátaim vannak itt is, másfelől nem tudom rászánni magam, hogy olyan állapotba hozzam a lakást, hogy meg is hívhassam őket.

Az üdülőpart-szindróma

Ezt a kampányt azért indítottam el, hogy ugyanabban a városban (vagy annak agglomerációjában, ie. ahova megy busz) ne legyen két azonos nevű utca. És nem, a "van", illetve a "van der" beszúrása ne számítson különbségnek. Egyébként Joris van Spilbergen édes anyukáját csókoltatom.

Derűs, de viszonylag kevéssé informatív beszámoló az életemről

Címkék: 

Már panaszkodik a Jóanyám, hogy alig blogolok, nem mintha nem beszélnék meg vele mindent részletekbe menően a Skype-on, de úgy látszik, szeretné, ha leendő unokája egyszer majd kényelmesen, egy helyen elolvashatná anyukája minden csetlés-botlását 2007-től kezdve.

Átlag

Azt mondják, mindenki a hozzá legközelebb álló öt ember átlaga. Na szépen vagyunk. Komolyra fordítva a szót: honnan lettek nekem egyáltalán barátaim?

Ahonnan másoknak, gondolom, véletlenül, egymás mellé voltunk kényszerítve az iskolában vagy edzésen, és úgy maradtunk. Itt van még az a nehezítés, hogy már jó pár éve annyira kicsi a merítésem, hogy nem válogatok, örülök, ha akad valaki egyáltalán, aki nem papírember*. Brüsszelből az egy Szöszke volt ilyen, itt Hágában meg úgy néz ki, a Gyapjas lesz a sonderbarátnő**.

Háládatos vinnyogás ismét

Mindig van min parázni, de rendszerint azért összejönnek a dolgok. Időrendi sorrendben a nyárutó nagy megúszásai.

1. Nem lettem se cukorbeteg, se rákos, se terhes. Csak mer' ezt mind meg kellett nézni.

2. A Mensa-tábor ismét megnyugtatott afelől, hogy bizonyos dolgok ugyanott folytatódnak, ahol abbahagytuk. Kis feszkó, elnökjelölt- és tartásdíjvita, hosszútávú pályakerülés, házi sör, szatymazi rettenetes, ipari mennyiségű bor, kedves, sokszeplős szobatárs (nem a leonbergi). Az utolsó pillanatban összedobtam egy PowerPoint karaokét is, zajos sikerrel.

Oldalak

Feliratkozás Raya naplója RSS csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio