Állásinterjún

Ma debütált a külvilág előtt Szonja, a Szatyor, és ma vesztettem el állásinterjú-szüzességemet én.

Előtte kisebb körutat tartottam: az IKEA-ban már sokadszorra ültem fel a vevőszolgálatnak. Az ajándékkártyát, ami családunkban lassan már rituális szülinapi sarccá avanzsál, már régóta nem lehet náluk megvenni, végig kell menni a Gyerekek IKEA-ja - Konyhaieszközök - Piactér - Növények - Önkiszolg.raktár útvonalon, gyerekeket terelgető csütörtöki mamákkal végigbójázva. Az utolsó alkalom óta elkövették viszont azt a huncut trükköt, hogy kiírták a falra ott a pult fölött, hogy "Ajándékkártya, Ajándéklista-vezetés". Ebből naiv Maitai arra következtetne, hogy talán mégsem kell a fenti rutinkört megfutni, de tizenöt perces várakozás (sorszámtépés inkluzív) után kiderül, hogy mégse, az csak azért van odaírva, mert ilyen szolgáltatásuk is van. Az szép dolog vazze, de igazán feltüntethetnék valahol, hogy hol kell megvenni, nem? A nálam sacc/kb három évvel fiatalabb fiúnak azért kiszalad a száján egy riadt "elnézést", de az öt fokkal túlöltözött, nejlonharisnyában izzadó egómat ezzel nem hűti le.

Következő állomás a Keleti közelében található nyomtatókellék-bolt, amelyben a legszembetűnőbb tereptárgy a hat szemlélődő japán. Az ismerős boltvezető annyira el van velük foglalva, hogy rosszul ad vissza, ezek szerint fontos emberek, arra tehát nem tud rávenni, hogy szóbaálljak velük. Azért szép tőle, hogy egy találkozás során megjegyezte, hogy elméletileg akár képes is lennék erre. Igaz, az utcán majdnem megszólítottam egy vágottszemű párt, hogyaszongya "Sumimasenga, Nihonjin desu ka?", aztán rájöttem: ők nem tehetnek róla.

Bővítettem továbbá vízipapi-készletemet: eper, szőlő, cappuccino, méz, banán és kókusz ízűeket vettem. Utóbbi kettőre véletlenül találtam rá egy Sultan Center elnevezésű boltban, és igaz, hogy kétszer annyiért adták a dohányt, mint a másik helyen, de eladó is kétszer annyi volt, ráadásul fejenként feleannyi X-kromoszómával, és olyan törökmézes bazsalygással néztek rám, hogy szinte csalódtam, hogy csak egy csokit adtak pluszba. Azt hiszem, törzsvendég leszek.

Ezek után csak úgy libegtem az interjúra, csak megint tíz perccel korábban érkeztem, és pont volt időm beidegelni magam, fülemen a discman, ingerlő pentil-acetát (a banán illatanyaga és egyben középiskolai kémiaóráim egyetlen emléke) szivárog a táskámból, Nofra sms-ei öntenek belém erőt. Aztán belibegtem.

Maga az iroda nagyon kedélyes, szörnyű neonszínekkel élénkített utcaképek a falon, az egyből pártfogásomba vett olajoshordó formájú MOL-bútorzatról már azt se tudják, honnan van, sose gondoltam volna, hogy ennyien vannak. Körbevezetnek, vágyakozva pillantok az IT-sarokra, kábelek, Linux-pingvin és asztalon nyugvó bokák, home sweet home!

Engem a PR-osztály egzecíroztatott, a teafilter ragasztótartalma és a szakdogám is szóba került. Hálás vagyok, hogy nem kérdezték meg, akarok-e itt dolgozni, mert arra nem tudtam volna válaszolni. Nemrég olvastam ugyanis a Fit Muscle Magazinban, hogy mindig azt érdemes csinálni, amit a többség nem csinál. Valószínűleg normális végzős ugrana egy ilyen gyakorlati lehetőségre, tiszta munkakörnyezet, kilenctől-hatig munkaidő, hétvégi Sütigyár-rendezvények esetén napidíj, szép bejegyzés az önéletrajzba.

Naná, hogy nekem mindjárt az jut eszembe: mi van, ha valamelyik ismeretségem aktivizálván magát strandra invitál? Vagy ha mondjuk hatra szeretnék Rózsába menni? És mikor írom meg a szakdogát? És ha halálra unom az egészet, kiszállhatok mondjuk július közepén? Na, ezek tipikusan nem azok a kérdések, amiket fel lehet vetni egy interjún, de azt azért megmondtam, hogy nem a reklámszakmában képzelem el a jövőmet, tanulmányaim alapján lózungnak tartom a PR-t és nem tetszett a szakirányon a csapatmunka. Ha ezek után azzal hívnak vissza, hogy mikor kezdek, asszem, el kell hajítsam a kagylót. Smash Mouthszal szólva: "let a good thing go to waste". Good thing? Legyen inkább Good Year, az jobban behatárolható.

Hozzászólások

preisvergleich viagra levitra cialisviagra werbung liegestutzcomprar viagra generico andorrause viagra tabletsviagra 25 mg doseviagra prescription under nhsis it safe to take viagra without erectile dysfunctioninsurance for viagrakan een vrouw ook viagra slikkensecuelas del viagrawhat is scientific name for viagraall kinds of viagraviagra tablets name in pakistan
where can i buy viagra cheap buy viagra without a prescription online
can you actually buy viagra online viagra buy usa
buy brand viagra online safest place to buy viagra online
buy pfizer viagra online pharmacy viagra online
can i split my viagra pilllos diabeticos pueden usar viagraviagra price checkerqual o significado da sigla viagraviagra warnings side effectsviagras effects on womenviagra ve lustraltemps utilisation viagraparkinson et viagraes malo usar viagra jovenviagra op voorschriftgeneric viagra uk next dayis it illegal to buy viagra onlineviagra tromboseviagra bei depressionenvergleich vivanza viagraquanto tempo leva para viagra fazer efeitois viagra legal onlineprice of viagra in ukaugmenter effet viagra

Best buy canada online cialis et vertigebuy cialis linewhat is better cialis or viagacialis shipped canadadrug generic generic cialis softgeneric cialis online best pricecialis generika zollproblemefast cialis onlinecialis for hapecialis super active canadacialis en diabetescialis online bestellen ervaringensoft pill cialis
cialis professional from usa Cialis tadalafil
best generic drugs cialis Cialis generico
cialis cost Cialis generico
cialis vs viagra and alcoholcanadian legal cialiscialis houdbaarheidsdatumviagra or cialis which is safergeneric prices online cialiswhite finger raynauds cialiscialis mail orderget cheap cialiscialis daily informationcialis dagelijkse dosispics of generic cialiswho owns cialiscialis weekender side effectsprices cialis 120

Cialis 5mg cialis temporary vision losscialis 5 mg per ipertrofia prostaticaengland cialisdiferencia cialis soft viagrabuying generic cialisviagra cialis opiscialis and 40mg dosecialis und viagra zusammentom cruise girlfriend cialis softwhere can i get cialisu 3312 viagra cialiscuanto cuesta cialis en benavidesget cialis soft prescription
tadalafil 20 mg Cialis from canada
cialis rezeptfrei sterreich Generic cialis
200 cialis coupon Cialis 5mg
review cialis and viagracomprar cialis por internet en espanacialis viagra paypalcialis 20mg original ohne rezeptcost of cialis 5 mg in canadahypertension cialis and pulmonarycialis problemen erectie veroorzaakt medicatiecialis ciudad juarezcialis levitra e viagrapharmacy cialis silagra cumwithuscomcyber pharmacy cialis softcialis prices at the pharmacycialis generic order online problemcialis dysfunction erectile levitracialis softabs

Tadalafil disolving cialisafter cialiscialis echtheithalf life of viagra and cialiscialis in hollanduk cialis supplierinsurance companies cialissubaction showcomments cialis thanks watchwhere to buy viagra and cialis onlinecheap cialis 30 tabletsis cialis beter dan viagrau 15017 cialisviagra cialis and levitra all 80 offcheapest generic viagra and cialis soft pillsside effects from cialiscialis severe headache
cialis in sconto Cialis pills
cialis flussig Tadalafil
chinese cialis 50 mg Cialis tadalafil
levitra or cialis or viagra bettercialis plurisy paincialis calisgeneric cialis without prescriptioncialis kopen belgieachat de viagra ou cialisviagra and cialis for salecialis bij hoge bloeddrukcialis en internetcialis generika zollprobleme

[url=http://cialisvbuy.com/]Cialis tablets[/url] cialis daily dose reviewviagra ersatz cialisbuy generic viagra cialis levitraalternatives to viagra cialis and levitrabetter levitra cialis viagracialis no perscription non genericviagra levitra cialis for freebuy cialiscialis theme musicarginine and cialisviagra and cialis which is betterwhat pill is better viagra or cialisamerican pharmacy cialissouth african suppliers of cialisechte cialis kaufencialis contrindicationscialis from india mt tadalafilindia cialis 100mg costcialis soft tabsgeneric non prescription cialis
cialis coupons printable [url=http://kawanboni.com/]Cialis tablets australia[/url]
buy brand cialis cheap [url=http://cialisvus.com/]Cialis generico[/url]
cialis side effects [url=http://cialisees.com/]Generic cialis tadalafil[/url]
cialis vs tadalafil genericbuy cheap cialis soft online sales tabletviagra levitra valium cialis tramadol hydrocodonecialis daily reviewscialis recreational usecost levitra viagra cialiscialis generika bestellen deutschlandget cialis without prescriptionsviagra and cialis for $89cialis francecialis soft canada online

Tadalafil cialis kaufen generikaviagra cialis phentermine somacialis online free trialcialis and nitrates in the erkamagra cialisaustralia online cialis soft shoppingcialis kopen in apotheektadalafil tabletshow often may you take cialiswhich one is the best viagra or cialiscialis soft expirationis generic cialis available
cialis kaufen Cialis 5mg
prezzo di cialis in bulgaria Cialis 5 mg
we recommend cheapest cialis Cialis generic
cialis drug interactionsfacts about cialiswhat is viagra cialiscialis de echtecheapest cialis soft from indiard cialispropoer dose of cialisbuy viagra and cialis onlinecialis and alcohol consumptioncialis injury lawyer ohiocialis insurancecialis vs viagra vs

Cialis from canada does cialis delay ejaculationviagra cialis achat sur internetprices cialis 120qual o preco do viagra e do cialiscialis ohne rezept gunstigorder cialis siteachat cialis en europepumping with cialiswlagreen price for cialislook here cialis cheap canadaviagra e cialis qual o melhoris cialis better than levitraviagra and cialis from canadacialis tadalafil under tongue dissolve
order cialis from india Cialis from canada
cialis billig Cialis canada
cheap cialis Cialis tablets
prijzen cialis belgiefake cialiscompare effectiveness of viagra cialis levitrabuy cialis ebay find tadalafilhow do cialis pills workis generic cialis available in the uscialis eacutegeneric cialis pharmaceutical manufacturerlow cost cialis 20mgmedication comparison levitra or cialisla pela cialiscialis tv addsfda generic cialiswhat to expect from cialis

Cialis prices generic cialis us pharmacytop us pharmacy cialisdoes cialis stop working after ejaculationcialis lawyercialis online nederlandfake cialis safecialis soft generic safetyenseignement sp cialis atelier cuisinecialis once a day 5 mg 28 tablcompare viagra and cialis
buy original cialis Cialis 5mg
cialis pills boards Cialis tadalafil
cialis generico in farmacia Cialis 20mg
cialis laagste prijsgenerika viagra cialischoice pharmacy cialiscialis 20 mg costo in farmaciacialis illegal philippinescialis levitra e viagracomprar viagra e cialiseffects cialis soft womancialis online kaufen gunstigcialis stripsviagra cialis compare

Cialis prices can cialis cause pain in ribsis generic cialis effectivecialis buy on linecialis e bentelancialis 5 mg precio espanacialis ohne rezept in apothekeboeing regence cialisou acheter du cialis pas chercialis e cortisonecialis dosage reviewscost of viagra vs. cialis vs levitracialis welke doseringcialis side-effectscompare cialis
cialis canada Tadalafil tablets
prezzo cialis a buon mercato Buy cialis online
cialis 50 mg soft tab Cialis online
diferencias entre el viagra cialis or levitracost comparison of viagra levitra and cialis5 cialis tadalafilproscar and cialis interactionsubaction showcomments cialis archive oldercialis commercial directorcialis 5 mg acquistobest generic cialis pricebuying cialis soft ukviagra cheaper than cialisbuying cialis in ukviagra e cialis senza ricettaqual o melhor viagra levitra ou cialis

viagra on line vaigra viagraessale.com
viagra online pharmacy usa http://viagraessale.com/
uk online viagra http://viagraessale.com/#viagra-5mg
order viagra cheapcan you buy viagra over the counter yahoohoofdpijn van viagraviagra acquisto torinodoes viagra make you fail drug testeffects of viagra picturesviagra pil vrouwenviagra oryginalnablue cross blue shield and viagrauk pharmacies cheap viagrawann muss man viagra einnehmenwhere to get viagra in saudi arabiaviagra feltalalasa

viagra on line vaigra viagraessale.com
viagra online pharmacy usa http://viagraessale.com/
uk online viagra http://viagraessale.com/#viagra-5mg
order viagra cheapcan you buy viagra over the counter yahoohoofdpijn van viagraviagra acquisto torinodoes viagra make you fail drug testeffects of viagra picturesviagra pil vrouwenviagra oryginalnablue cross blue shield and viagrauk pharmacies cheap viagrawann muss man viagra einnehmenwhere to get viagra in saudi arabiaviagra feltalalasa

sildenafil 100mg where do i buy viagra viagraessale.com
can you buy viagra without prescriptions http://viagraessale.com/
order online pharmacy http://viagraessale.com/#buy-viagra
where can i get viagra in hong kongside effects of viagra videoel viagra te hace danoviagra half-life in bloodviagra uk online prescriptionviagra prescription from urgent careviagra jet precio en mexicolebensmittel mit viagra wirkungcomprar viagra original contrareembolsoviagra aciditahow many doses of viagra per dayside effects cialis vs viagrawhat foods simulate viagrawordt viagra vergoed door ziekenfondsviagra and prostate health

buying viagra ireland how buy viagra
viagra to buy online uk buy viagra pills online
buy generic viagra buy viagra super active online
where to buy herbal viagra where to order viagra
viagra przez internet forumviagra doctor talkviagra tips tricksnext dat delivery generic viagracomprar viagra natural en chileviagra meltabs melt tabsviagra purchase in indiaviagra te koop in arnhemoff label drug use for viagraqual o efeito da viagragenerika viagra schweizside effects of low dose viagraviagra bula infarmedviagra equivalent for womenviagra jpegcialis works better than viagrathailand viagra priceviagra summary of product characteristics

Szerinted?

Plain text

• A HTML jelölők használata nem megengedett.
• A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
• A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio