utazás

Jobb, mint az AIESEC

Nem könnyű izlandi buszsofőrnek lenni. Egyrészről az úthálózat nagyjából kimerül a sziget körül futó, névlegesen kétszer egy sávos, valójában kb. 3 méter széles, töredezett szélű aszfalcsíkban, középen jelzésértékű záróvonallal. Egyébként a Kreszben is szerepel, hogy ha nem jön szembe senki, akkor középen kell haladni. Másrészről az említett birkák is odatévednek még erre a keskeny sávra is. Harmadrészt pedig ott van az ifjúsági csoport, mint halmozott istencsapása. 

Kappanhágó

Első kikötőnk a hosszú hányattatás után. A parkolásról annyit, hogy most már tudom, miért nevetnek olyan jókat a férfiak a nőkön. A leonbergi azzal próbálta menteni a mundért, hogy jó kapitány először mindig tesz egy tiszteletkört, megnézi, merre hány méter (szó szerint), meg hogy van-e szabad hely, aztán méltóságteljesen kivitorlázik, megfordul, majd pengén beáll a kinézett helyre.

Késői híradás a kétszemélyes kalóztúráról

Miután élőben már többen hiányolták a bejegyzéseimet, teszek egy kísérletet, hogy számot adjak az elmúlt két hétről, amíg még mindig cseng a fülem a tegnapelőtti Leningrad koncerttől, miközben a fejemben már a Kiscsillag a soundtrack. Ezt mellékelem, és előre is bocsássatok meg a színvonalért, de ez most egy ilyen tudatállapot.

 

Több cuccom van, mint amennyire öreg vagyok

Ezt se gondoltam, amikor kimentem Brüsszelbe: nálam jártak a szülők, mindketten, egyszerre, autóval. Jobban mondva inkább bálnával. Jóapám szerencsére hajlamos a megalomániára, amikor házat épít vagy autót vásárol, ezért pár éve egy Ford S-Max-szal jár, amiről én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ugyanarra a vázra épült, mint a Mondeo. Olyanon tanultam vezetni, és abban sose volt olyan élményem, hogy kinyújtom a kezem, és nem érem el a műszerfalat. De már többször örültem a hatalmas járgánynak, ugyanis már-már szokássá vált, hogy ezzel menekítenek ki frankofón országokból.

A végzet, az a jó kis végzet

Utálok az Univerzumra hivatkozni, de valaki vagy valami úgy látszik, azt akarta, hogy menjek el szeptemberben Izlandra, mert amíg én azon rágtam magam, hogy ennyi pénzből általában ötször szoktam megfordulni Brüsszel és Budapest között, kaptam két nap tolmácsolást meg három fordítást. 

Engedelmeskedtem.

Paradicsomi állapotok

Megpróbáltunk korán elindulni. Hm. Asszem, a Rijksmuseumnak tök mindegy, mekkora karikákkal a szemünk alatt támolygunk oda a kilométeres sor végére. Világgá kiáltom a véleményemet: nem szeretem a klasszikus szépművészeti múzeumokat (bár a pestit mindig is kedvenc munkaadóim között fogom számontartani, és picit sajnálom, hogy a világraszóló regisztrátori karrier helyett a szerény, mondhatni már-már középszerű tolmácskodást választottam)! Sokkal több "kultúra" meg "lélekemelés" van számomra a kortárs kiállításokon, még akkor is, ha néha szőrös p!nákat állítanak ki. 

Amszterdam, objektíve

Mindjárt csütörtökön megtaláltuk a törzshelyünket a Stiriumpleinen: ez volt a Coffee Plaza, egy közeli és hangulatos kis hely, ahol kávét és szénhidrátot adnak. Más nem is kell az induláshoz. A többiek Keukenhofba mentek, ahol most, basszus, most van teljes virágjában az összes tulipánmező, én meg még mindig nem hevertem ki a túladagolást annyira, hogy virágokra szeretettel tudjak nézni, így inkább nyakamba vettem Amszterdamot. Néhány fotómúzeumra fentem a fogam, ami meg valószínűleg a többieket nem érdekelte volna. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - utazás csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio