Mensa

A fontosabb szülinapokra mindig hazamegyek

Eseménydús volt a hétvége, leginkább a Mensa 20. szülinapja fémjelezte. A szokásos vacak kaja, de legalább annyit kibalhéztunk kollektíve, hogy ne kelljen mindenkinek ugyanannyit fizetni, meg lehessen úszni olcsón. Én speciel azért lobbiztam, hogy ne rántott hús legyen, így presztízsből kénytelen voltam a legdrágább menüt venni, amiben előételből a másikat hozták, a főétel robbantott újraértelmezett lasagne volt, a desszert idejére meg eltűnt a J*. Ez még annyira nem lett volna aggasztó, de a tárcája is, ami az én táskámban volt. 

Más tollával

Címkék: 

- Nahát, már másfél éve dolgozom.

- Nem is tűnik munkának.

- "Találj olyan munkát, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod." Hát akkor ez bejött.

- És időnként adnak érte valamennyi pénzt.

- Igazából gáz is, hogy mennyit, ahhoz képest, hogy úgy érzem, folyamatosan tanulok.

- Na de cserébe eléggé le is foglalnak.

- Miért? Ha internet van, szabad vagyok!

- Degáz.

- Nemnem, dögá!

 

 

 

Avagy nem az a gáz, ha magadban beszélsz, hanem ha szalmatibit idézel.

 

Egy szépen meg kompon állt bejegyzés

Eheti mensás termés.

- A kacsától nem tudok J-t mondani.

- A kutya a csajom, kielégíti, hogy velem lehet.
- Lány??
- Miért, ahhoz lánynak kell lenni?

- Engem gyíkká változtatott!
- És nem is múlt el.

- Láttam egy olyan ágytámlát, ami meg volt csinálva kalodának.
- És van guillotine kivitelben is?
- Minek? Ha már bent van a kalodában, ráérsz fűrészelni, nem?

- Az egy nyomi. Nem úgy értem, hogy lúzer!
- Akkor mégis mit értesz az alatt, hogy nyomi?

Ibidigi Dubrovnikban

Már harmadszor kezdem el ezt a nyavalyás bejegyzést, mert szeretném, ha a rajongóim mindig tudnák, merre tart a Raya-turné a világban. Én, aki úgy éltem le az első 20 évemet, hogy az anyukám minden pillanatban tudta, hol vagyok és kivel, illetve milyen tudatmódosító anyagot fogyaszthatok potenciálisan, sajnos kezdek olyan életet élni, hogy a saját szüleim/legjobb barátaim, nem utolsósorban pedig a pasim se tudja mindig, hogy melyik országban vagyok éppen. Ha tudnátok, hányszor volt Kuala Lumpur és Amszterdam között ellenállhatatlan késztetésem, hogy küldjek egy kukaccal kezdődő smst*...

Utazás előtt sose bírok aludni

Örökbefogadtam egy porszívót is, úgyhogy teljes mértékben gépesített a háztartásom, és földöntúli örömmel számoltam fel a pormacska-rezervátumot. Megküzdöttem a kombi-mikró-csodasütővel, aminek két centi vastag csak a használati utasítása (utoljára Békáéknál szembesültem hasonlóval, nem bontja ugyan meg a teret, de b+, nincs rajta egy olyan gomb, hogy "popkornt mikrózzá'!", legalábbis a medián illuminált szilveszterező már nem találta), a végén felhívtam Juszufot, aki elárulta, hogy az egyetlen OFF állásban lévő biztosíték tényleg ahhoz tartozik.

The sound of letting go

Mostanra azért sikerült a Balihoz illő zen tudatállapotba eljutnom. Ennek a két jellemzőjét megpróbálom magyarul megfogalmazni, bár angolul sokkal frappánsabb: ne vegyél semmit alapértelmezésnek, és ne lepődj meg semmin. Amennyire közhelyes, annyira mágikus, már amennyiben megvalósítja az ember. És persze ez se megy magától.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Mensa csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio