a leonbergi

Szeretek itt lakni majd

Rendkívül kedves hely Lipócia.  Az ominózus ikeás estén csak a két sarokra lévő autószerelő előtt tudtunk megállni, onnan is elég nagy szívás volt felköltöztetni minden vackot, másnap reggel 9-kor meg úgyis át terveztem állni máshova. Addigra már ott várt…. nem, nem betört ablak, kiszúrt gumi vagy kerékbilincs, hanem egy tényleg udvarias nyomtatott cetli, miszerint kedves autóstárs, Ön ideparkolt elénk, és a megélhetésünket veszélyezteti stb. Mindebből az derült ki, hogy tényleges eszköz nincs a kezükben, de a jövőben azért tartózkodni fogok a megélhetésük veszélyeztetésétől szerintem.

Mimi, a mosógép

Vettem egy zenedobozt, ami mellesleg mosni is tud. Bekapcsolom, érdeklődően csipog. Kikapcsolom, elégedett dúdolással alszik el. Elindítok egy mosást, izgatottan felsikkant, majd nekilát. Az a legjobb, amikor kész van, és büszke dalban mondja el, hogyaszongya, kész vagyok, kimostam, nézd, gazdi, milyen ügyes vagyok! Nem lehet nem szeretni! Természetesen lány, Miminek neveztem el.

A hatalom eszközei (power tools)

Megpróbálom legjobb tudásom szerint visszaadni az elmúlt 10 nap abszurditását. Ahogy Jóapám mondta: lehet, hogy én azt hiszem, hogy egy 45 centis helyre be lehet szerelni egy 60 centis főzőlapot, de (idézem) „a fizikát nem lehet megb@szni”. Hát mi erre tettünk kísérletet.

Ez Magyarországon se lesz normálisabb, sőt

-Ez a lámpa tök szép, csak egyáltalán nem tölti be a funkcióját. Pont, mint te!

- A láthatatlanság azt jelenti, hogy az elektromágneses sugarak áthatolnak rajtad és nem verődnek vissza, tehát feltételezem, hogy a fotocellás ajtót se tudnád működtetni. Feltéve persze, hogy nincs rajta gomb.

Kontextus nélkül

Amikor életem férfija, tíz perccel azután, hogy állítása szerint végkimerülésben álomba rogyott, szó szerint és minden előzmény nélkül azzal fordul hozzám Whatsappon, hogy "Szerelmem! The sea has relational memory", azt még lehet a kéz öntudatlan rángásainak betudni, vagy kezdjek aggódni? Hát még ha tudnám, mi az a relational memory!

Habszivacs dobócsillag ajánlott

Hihetetlen jó, végre van egy hétvégém, amikor nem kell menni sehova, amikor csak itthon ülök, olvasok, főzök (és ninjázom). Tudjátok, mikor volt utoljára ilyen? Júliusban. Ráadásul most az egész hetet végigdolgoztam, tehát most egészen együtt tudok érezni azokkal, akik egyébként így élik az életüket. 

Hülyébbek vagyunk, mint a sokévi átlag

A leonbergi egy teljesen adaptív alak, de ennek megfelelően néhol még adaptálni kell. Például már tudja a különbséget a szőr és a sör között, meg Jóanyámnak se jutna eszébe máshogy köszönni, mint hogy "chocolom", sőt, még azt is megjegyezte elsőre, hogy sörrel nem koccintunk és a nőt jobb oldalon vonszoljuk, de van azért még mit tanulnia.

Strasbourg többnyire magányos program

Címkék: 

1) Hát milyen töltő vagyok én?

2) Hát miféle horgony vagy te?

3) Az extroverzió, az, kérem, korántsem olyan dolog, mint az internet.

 

Amúgy hétvégén 4 liter sört ittam, ez meg itt fenn sörtiramisu, de ez nem akadályoz meg abban, hogy futás közben a fentiekhez hasonló elméleti struktúrákat építsek fel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - a leonbergi csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio