booth humour

Apróbb változások a programban

Délelőtt

A: Szia, hát te mit keresel itt?
B: Én békésen ülök a másik épületben a nemzetközi kapcsolatok szakbizottságban, erre bejön C azzal, hogy ő itt volt veled, csak felhívták, hogy menjen át oda, ahol én vagyok. Úgy tíz perc alatt ki is derült, hogy helyettem, mert egy darabig mindkét helyen én voltam a programban, C meg sehol. De most már minden jó.
A: És most ki lesz itt német retúrral?
B: Nem német retúr lesz, mert a D beteget jelentett, hanem francia, jön még az E.

 

Délután

Mélyenszántó értekezés az elrendezett házasságokról

Ma az volt, amit alapvetően a legjobban utálok: 10-től este 6-ig ültem egy ülésen úgy, hogy még az elméleti esélye se volt meg, hogy dolgozhassak (a magyar küldött arra se kapta el a fejét, amikor a kolléganő bemondta, hogy "ha nem hallgatja a magyar csatornát, akkor nem fogunk tovább dolgozni, mert ez egy vészt of rizórsziz", tehát nyilván az angolt hallgatta), hazamenni nem lehet, shoppingolni is csak az interneten. 

Amikor a retúr nincs a helyzet magaslatán

A franciára retúrozó arab kabin mondandóját értelmezve véletlenül a Szíriában katonai beavatkozást sürgetők leg-pol-nemkorrektebb érvét sikerült mikrofonba mondanom (hál'istennek némítógomb mellett): "Akit lelőnek, abból már nem lesz terrorista!"

Aranykor

Visítva röhögős kommentfolyam a Facebookon, avagy ilyen élményeim lennének, ha 20 évvel idősebb lennék:

 

"A kabinok a büfében vannak. Ha kinyitjuk az ajtót, behallatszik a kanálcsörgés és a kávégép. Ha becsukjuk, nem kapunk levegőt."

"Nekem volt már szerencsém portásfülkéhez, uzsonnázó biztonsági őrrel, illetve moziterem vetítőjéhez, kilátás azon a kis lyukon."

Pignoración

Címkék: 

Ne mondja senki, hogy nincs együttműködés a kabinok között! A spanyol kabinból megunták a szenvedésemet a "pignoración" szóval, ami "jelzálogként működő bankszámlát jelent, és áthozták a megoldást papíron. Bár néha egészséges versengés is előfordul, amikor egy másik bagázs nem hiszi el, hogy nálunk van, aki az ő nyelvükre akar és tud fordítani, csak kénytelen ezt a mikrofongomb folyamatos nyomva tartása mellett tenni, mert különben elveszik tőle.

 

Argutia

Ízelítő a mindennapjaimból. Na jó, nem, annál szórakoztatóbb. Reggel futni voltam, 10-től 6-ig indiai gasztroblogokat olvasgattam dolgoztam a polgári jogi szakbizottság ülésén, aztán pedig megnéztem egy olyan rendező filmjét, aki nem jó, de pont annyira erőlködik, amennyire én szeretem. Naa... ígérem, hogy jó bejegyzés lesz.

A Véreske-féle istencsapás brüsszeli verziója

Címkék: 

Igazán máson se jár az agyam, mint a hétfői vizsgán és leadási határidőkön (jelentem, mindegyikkel jól haladok, az egyiknek a sikere már csak Jóapámon múlik), de a tegnapi élményeket még muszáj megosztanom a közönséggel. Rendes, nyolcórás munkanap volt, de azért vannak olyan kollégák, akiknek a jelenlétében csak a fogaskerekek iszonytató csikorgásából érzem, hogy már délután öt óra van.

Mondom én, hogy osztálykirándulás

Amint az várható volt, a 4 tolmács egy autóban ugyanolyan vicces helyzeteket szül, mint a mensás társaság.

- Ha láttatok már állatorvosi lovat, egy golyószóróval megsorozva, na ez olyan volt...

Barkochbázás:

- Tárgy?
- Igen.
- Egy van belőle?
- Igen.
- De van belőle több is?

(még 20 perc után)

- Te, ismerem én ezt?

 

Feliratkozás RSS - booth humour csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio