A finnugor kapcsolat

Van a dán Juannal az a megállapodásunk, hogy nem egymáshoz járkálunk, hanem mindig egy másik városba próbálunk menni, lehetőleg okosba', tehát az úticélválasztást nagyban befolyásolja, hogy hol élnek ismerőseink. Helsinkiben például.

Így kerültem én oda egy csütörtök este, munka nem lévén, némileg be-gin-tonikozva. Utólag nem is voltam biztos benne, hogy tényleg láttam azt a kb. 15 aszfaltozó gépet, amit úgy éjfél felé kivezényeltek, vélhetően egy 1m2-es kátyú befoltozására. További meglepetés volt még, hogy más időzónában vannak. Ez olyankor tud vicces lenni, amikor a spanyol fapados légitársaság azért is a saját ideje szerint adja meg az érkezést, így egy órát kellett várnunk a házigazdával a dánra, de legalább addig vettünk ízlés szerint puccos teát/kávét.

Olyan iszonyatosan sok látnivaló, főleg télen, azért nincsen, például a Suomenlinna szigetre mondták, hogy érdemes odamenni, de nem 3 fokban és szitáló esőben, úgyhogy megelégedtünk a beltéri látványosságokkal.

Ügy is mint Kiasma kortárs múzeum:


Ez mondjuk érdekes volt, Korakrit Arunanondchai-nak hívják a művészt, és volt annyi humorérzéke, hogy több termet is a "vicces nevű emberek"-nek szenteljen. Ez a rész meg, ahol folyton csattogó ollók és egyéb sebészeti szerszámok ágaskodtak a nagyon is élő növények felé, engem legalábbis jobban megfogott, mint az egész digitális-3d-online világ májersége, pedig azon a kiállításon még Shia LaBeouf is volt. 


Ez nyomokban olyan földet is tartalmaz, amin a thai király sétált. 

Másnap sétáltunk, és megnéztük a kinti dolgokat:


Ortodox beütésű evangélikus templom szivárvánnyal. Az egész ország automatikusan evangélikus, van mutatóba pár katolikus, de nem sok vizet zavarnak.


Ez már egy érdekes helyi népszokás helyszíne. A szoborral kapcsolatban elterjedt, hogy a tanév végén, amikor a diákok fehér sapkát húznak, akkor valaki felmászik és a szobornak is ad egyet, de ezt a városháza persze próbálta betiltani. Ez nem annyira jött össze, úgyhogy inkább népünnepélyt szerveztek köré és megszelídítették annyival, hogy már daruval kerülnek fölébe, nem veszélyeztetik a műalkotást holmi testedzéssel. Persze mulatozással egybekötött hagyományról van szó.

A finnek keveset beszélnek, viszont annál többet isznak. 4,7%-nál erősebb italokat egyrészt csak a spéci, állami alkoholboltokban lehet kapni, másrészt a gyengébb cuccokat kötelező erjesztés útján előállítani, úgyhogy a Bacardi Breezer egészen másképp néz ki, mint egyébként. De itt se mindenki megrögzött vodkás-bebaszós, vannak kulturált borrajongók is, mint például házigazdánk. Az ő révén jutottunk be egy magánpincébe, ahol a tagok dobják össze az üzemeltetési költségeket, cserébe ott tárolhatják a boraikat és használhatják a kóstolóhelyiséget.


Így néz ki egy tárolóegység, és még az én korlátozott borászati ismereteim mellett is igen komoly borokat meg pezsgőket lehetett látni. Mi egy üveg Taittingert ittunk meg.


Amit ezzel fojtottunk le. Az előtérben füstölt rénszarvashús, középen a paradicsom mellett mocsári hamvas szeder, továbbá látható még karéliai süti (rizzsel töltött rozsbatyu), fahéjas-kardamomos csiga, meg egy nagyon fura tejtermék, aminek az állaga, hát... egy fehér testnedvre emlékeztet. 

Ha Finnország, akkor múminok. Gyerekkorom cuki, kicsit bogaras fehér vízilovai egy finn fejéből pattantak ki, így aztán minden szuvenírárus csömörig van múminos cuccokkal. Mindenesetre mi elmentünk megnézni egy kiállítást az alkotó egyéb műveiből. Az életútja ránézésre tökéletesen hozza a bölcsész leszbikust, aki hobbiból festeget és a papája szerzi neki a megrendeléseket. A villamos műveknek például egy ilyen freskót hozott össze:


Annyira semmi köze nem volt a vállalat profiljához, hogy büntetésből festenie kellett még egyet, kifejezetten elektromosság témakörben. Kósza múminok az egyéb képein is előfordulnak.

A legnagyobb élmény a kézműves sörökön kívül mégis a sziklatemplom volt. Ezt a 60-as években vájták, a falak a mai napig úgy néznek ki, ahogy a kőből sikerült őket megszoborni, a többi felület betonból van, a tető tele ablakokkal, így természetes a fény. És folyamatosan a helyszínen felvett gyönyörűséges zongoraimprovizációk hallatszanak, ebből kénytelen voltam venni egy CD-t, amit lejátszó eszközök híján az autóban hallgatok, így egyben a vezetés közbeni feszültséget is levezeti.

Innentől lejtmenetet vett a vakáció, mert a dán Juan vagy itt, vagy a bevásárlóközpontban elfeledkezett annyi időre a telefonjáról, hogy lába kelt. Ekkor derült ki, hogy mivel lazák vagyunk, mint a Riga-lánc, nem hogy nincs becsekkolva a másnapi gépre, de abban se biztos, hogy melyik társasággal utazik egyáltalán, és nem tud bejelentkezni semmilyen Google-szolgáltatásba, így a naptárba se. 

Ennek ellenére természetesen elmentünk enni, egy "new Nordic" típusú étterembe, ami kulturálisan kábé olyan, mintha a marhapörköltet és a somlói galuskát tálalná valaki nagyon nagy tányéron nagyon kicsi adagokban. de nem akarom elviccelni, nekem, aki még sose volt Michelin-csillagos helyen, ez azért pont olyan érzés volt, mintha ez az lett volna.

Hétfőnként olcsóbban lehet a 9 fogásos kísérleti menüt megkóstolni, így erre repültünk rá.


Előétel: halkrémes krumpliszirom, medvecukros krémes zeller-macaron, sonkagombóc


Jennie Lind-leves, egy énekesről kapta a nevét, akinek állítólag ettől volt hangja. Nem igazán tudom, miből van, de ebben is ott figyel a zeller.


Hivatalból semmi nem az, aminek látszik, a szilárd cucc a hal, az alsó krém meg a malátás kenyér pép formátumban.


Nekem ez volt a kedvencem: mandulavaj, savanyított sütőtök, és frissen sült sütőtök.


Az étterem neve: Finnjavel, ez finn ördögöt jelent, és állítólag a svédek hívják így a finneket, konnotáció gyanánt gondoljunk a szőröstalpú románokra. Az étterem mindenestül felvállalja ezt a poént: minden ördögösre van megformázva.


Bárány carpaccio, szintén többrendbeli zellerrel.


Finn krumplilángos, tejföllel és sajttal


Véres hurka krumplipürével, hagymaszirommal és vörös áfonyával.

Az 1952-es olimpia idején találták ki a lonkerót, ami gin és grapefruitlé keveréke, hogy mégse tisztán adják a szeszt, na ebből lett ez a kis szörbet:

És végül az igazi desszert: vaníliafagyi, csoki mousse, és zabkása mousse.

És csodák csodája, jól lehet vele lakni!

Amiről fotóm nincs, de érdemes elmesélni, az a szauna. Ez úgy néz ki, hogy bárki bemehet az utcáról, és rögtön jobbra ott a fagyasztó. Innen lehet kivenni a mélyhűtött nyírfakötegeket, amivel aztán csapkodja magát az ember, és ide tesszük a hozott söröket. Majd nemek szerint elkülönülve bevonulunk egy hatalmas, kb 3,5 m magas kamrába, ahol alaphelyzetben egész barátságos az időjárás, amíg valaki ki nem nyitja a gőzcsapot, mert az aztán akkor gyilkol. Két menet között pedig egy szál törcsiben ki az utcára, és mehet a sörözés. További jellegzetesség, hogy a szaunában a finnek beszélnek.

Egész jól kitalált ország erre a fura éghajlatra. A dán Juan nyígott, hogy Spanyolország után éles a váltás, de aztán megöleltem. Attól mindig kiolvad. 

 

 

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio