Miniszabi

A múlt hetem úgy nézett ki, hogy fa, szövet, csirkeháló, papírmasé. Mármint ezek egy-egy napot vettek igénybe, iszonyat monoton, kásahegy jellegű fizikai munka formájában, súlyosbítva a bestresszelt, ezért aztán aránylag undok Gyapjas társaságával (esküszöm, időnként hallottam az ostor pattogását). Mindennek eredményeként péntek este 7-re olyan fejfájásom és általános őszilégy-szindrómám lett, hogy majdnem felhívtam a Menőmanót, hogy rám ugyan ne számítson másnap, amire nekem szükségem van, az nem aktív, hanem nagyon is passzív pihenés. Nyüszítve feküdtem le két és fél órára egy Nurofennel, hogy hátha attól jobb lesz, hát nem lett jobb. A célszemélynek is elhaló hangon mondom a telefonba, hogy nem lennék ma este túl szórakoztató társaság, erre* közli, hogy oké, ő is szét van esve, akkor találkozzunk hajnalban. De hé... de... de... még ha fáradtak vagyunk is, hát nem jobb együtt elaludni? Hát azért de. Végül pont akkor jelent meg, amikor én épp a vacsorám elkészültére vártam, hát végignézte, ahogy elköltöm a nap első étkezését. Eddigre már virágos kedvemben voltam, nem tudom, hogy a szüleimmel való Skype-olás, vagy a szőrös párna** jelenléte miatt, de még azt is bevállaltam, hogy távolról levezetem egy ifjú magyar mensás élete első repjegyfoglalását, egyúttal bemutatom kedvesemnek a magyar nyelvet mondhatni in action***. Egy idő után megunta és lefeküdt aludni. Áldásos jó tulajdonsága egyébként, hogy a pillanat törtrésze alatt képes váltani ébrenlét és az alvás között, még ha nem is mindig emlékszik rá.

Ilyen felütés után rohamléptekben összepakoltam, még a Goprót is sikerült feltölteni kutyafuttában, majd másnap hajnalban Schiphol felé vettük az irányt. A sorban szerintem úgy hangzottunk, mint egy nagyon öntelt pár, mert ki-szívott-nagyobbat-repülővel sztorikkal szórakoztattuk egymást, és csak úgy röpködtek a kontinensek****. Aztán tök jó volt, hogy egymás mellé tudtunk rendeződni, mert a drága rögtön a vállamra tudott ájulni.

Aztán leszálltunk Genfben, átvettük a bérautót, és végre egyszer én vezethettem (a Hupikék Vizslára is ráteszem egyszer a mancsom, akárki meglássa!). A Menőmanó, aki a skandinávokon kívül minden nyugat-európai nemzet iránt alsó hangon leereszkedő jóindulattal, de inkább nyílt megvetéssel viseltetik, közben azzal szórakozott, hogy minden, de tényleg minden francia feliratot felolvasott úgy, ahogy a hollandok a francia kiejtést cikizni szokták. Egy idő után már inkább beszélt volna politikáról, de tényleg.

Később volt egy olyan momentum, ami számomra igazolta a tanult szakmám létjogosultságát: a sípályán megtalált minket egy eltévedt francia, e pillanatban pedig kedvesemnél volt a szakértelem, nálam meg a nyelvtudás, csak egy idő után rájöttek, hogy angolul is tudnak kommunikálni, egészen addig, amíg a durva francia és a durva holland akcentus nem meredt egymásra, hogy mit is mondtál?.

Konkrétan egy teljes hét szokásos síelést sűrítettünk be két napba, még a flancos francia kaja is megvolt.  Néhány véletlen kitérő és teljesen szándékos grillcsirke után megérkeztünk ide:

 

La Clusaz egyik legpraktikusabb helyén volt a szállásunk, bár gondolkodóba estem, hogy az egymás mellett sorakozó faházak és az utca végén működő fatelep közül melyik az ok és melyik az okozat. Az idő sajnos a sípályán is áprilisi volt, a hó legjobb esetben is kásás, legrosszabb esetben egyáltalán nem is volt, de a pályák kb. kétharmada így is nyitva volt.

 

A fenti kép kedvéért egy időre elvesztettem szem elől a kedvest, de hamar meglett. Ahhoz képest, hogy ez volt a 8. síelt napja, tök jól és gyorsan ment, meg leginkább elszántan, mégis mindig dráma volt, amikor esett egyet, pedig leginkább a büszkesége sérült meg. Meg egyszer olyat művelt, amit még sose láttam: a kötés eleje kifordult a helyéről. Mondtam neki, hogy ez azért teljesítmény. Meg egész jókat videóztunk is, bár sajnos egyik bukás sincs megörökítve (amikor rázósabb pályához értünk, kikapcsoltatta velem a kamerát).

Szombaton 5-ig nyomtuk, aztán beájultunk az ágyba (ami fölött, teljesen érthetetlen módon, egy masszív, fél méter magas (és 10 centi széles) gerenda helyezkedett el ún. holland átok formájában, ugyanis 180 fölött garantáltan mindenki beveri a fejét, ahogy azt a kedves többször demonstrálta is). Arra keltünk fel, hogy sötét van, és még nem ettünk, ezért elindultunk portyázni. A szavojai síterepeken szokásos "fondü, tartiflette, steak reblochon mártással, reblochon burger" körből lehetett választani kábé mindenhol, de most jól esett. Meg ettem igazi citron meringuét, ezt a Szöszke biztos értékelni fogja.

Vasárnap is csúsztunk, ameddig lehetett, aztán jött a szomorú pillanat, mert le kellett szállítanom a drágát a reptérre (ő annyival előbb vette meg a jegyét, hogy mire én képbe kerültem, már 70 euró különbség volt a vasárnap esti és a hétfő hajnali járat között, ami számomra eldöntötte a kérdést). Érdekes volt figyelni a saját érzéseimet, hogy félig annak szurkolok, hogy érje el a gépét, félig meg annak, hogy ne.

Este egy konrétan tökéletes hostelben aludtam*****, és mászkáltam kicsit a kikötőben, piszkálgatva a szomorúságomat, csócsálva a boldog emlékeket. Mert abból is volt bőven.

 

Ez a Genfi-tó, meg egy kis ékszernyi világítótorony.

Nagyon sok minden nem úgy van ezzel a pasival, mint az eddigiekkel volt. Többnyire jobb, de legalábbis más******, meg talán olyan, amilyennek lennie kéne, miközben folyton meglepődök, hogy milyen fura és hogy mit keresek én itt. Kismazda és brüsszeli tolmácsság all over again: miután tkp. évekig mondogattam magamban, hogy én ezt szeretném, hirtelen megkapom, és most mi a francot kezdek vele:

 

*Hollandok. Pragmatikus, drámamentes, egyenes lények. Sose fogom megszokni.
**Még hogy a férfiak tárgyiasítják a nőket.
***A múltkor a Gyapjas rémült meg, hogy én magyarul miért nem veszek levegőt. Szakmai ártalom, mondtam.
****Azért nem kis elégedettséggel tölt el, hogy kelet-európai létemre tudom tartani a lépést egy olyan pasival, aki az előző munkahelyén gyakorlatilag a világ összes kikötőjébe ellátogatott. Ő meg gondolom meg szokott lepődni ezen.
*****Geneva Hostel, tágas, tiszta, minden ágy fölött kislámpa, két (!) konnektor, szuper wifi, a kulcskártyával nyitható nagy szekrény mindenkinek, imádnivaló személyzet.
******Azt például még mindig nem tudom, hogy a Lucia-záradék érvényes-e még, mert amikor boldogan felnyögtem, hogy az alvás az én egyetlen igazi szerelmem, a kedves sértődötten rávágta, hogy "kösz szépen", én meg néztem rá bociszemekkel, hogy édes, ezt még nem beszéltük meg (azt már nem tettem hozzá, hogy ha ilyen irányú igényei vannak, arra én messzemenőkig vevő vagyok, csak szóljon).

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio