Rögös túró

Mogyorónyi alvadékrögökkel, félig angolul, de azért alapvetően mégis magyar és finom: ilyen volt a hetem.

Túltoltam az utazgatást az utóbbi hetekben, az biztos. Mindjárt a modul első hetében leléptem Londonba (túl csábító volt), aztán a szerepjáték, most Brüsszel, és még jövő szerdára is olcsóbb volt a repjegy, mint péntekre, szóval ahogy összeadtam, tényleg ijesztő mennyiségű hiányzás jött ki. Főleg úgy, hogy álmomban nem gondoltam volna, hogy a legfontosabb órát (dizájnprojekt, azaz DP) csütörtök és péntek délelőttre teszik. Na, ez hullik most vissza a fejemre vastagon, cseresznyemagosan. Szerda este kaptam egy "we need to talk" stílusú üzenetet az egyik csoporttárstól (akire csak Libaként szoktam gondolni, ugyanis számomra is csak nemrég derült ki, hogy több agysejtje van, mint ami ahhoz kell, hogy ne szarjon az udvarra, de nem sokkal), aki a deklaráltan nem hierarchikus struktúra ellenére magához ragadta a vezetői szerepet, majd azonnal eldöntötte, hogy haragszik rám, hírzárlatot rendelt el a projekt összes részletével kapcsolatban (vö. "ott kellett volna lenned, hogy értsd"), majd most arra hivatkozva, hogy nem csináltam semmit, elintézte, hogy kirakjanak a csoportból. Erre is csak úgy jöttem rá, hogy a többedik Facebook-üzenet után írtam egy mailt a tanárnak, aki tényleg maximálisan rendes és korrekt volt, bár beszéltem volna vele előbb.

Nem csak ez az egy DP tantárgy ugrott, meg néhány név a hosszú távú feketelistára, hanem emiatt a jövő tanévet nem kezdhetem Pesten, pedig szerettem volna (meg nem is, hát, az élet megint eldöntötte). Vagyis fizethetem nyáron is a lakást, bár jelenleg ez érdekel a legkevésbé. E-le-gem van. Az egész nem azért történt, mert ellazáztam, hanem mert túl sok olyasmit akartam belezsúfolni az életembe, amit vagy muszáj volt a megélhetés érdekében, vagy tényleg, őszintén azt gondolom, hogy ettől jobb szakember leszek. A fene a széles látókörömet, amiért hasznosabbnak tartok egy szerepjáték-hétvégét, amitől pont a legfontosabb munkaeszközöm, a személyiségem fejlődik, mint azt, hogy bent üljek egy órán, ahol úgyis a telefonomat nézegetném, mert nulla hozzáadott értéke van ahhoz képest, mintha megnézném otthon a diákat? Jó diákat csinálnak egyébként az itteni tanárok, vesztükre.

A legnagyobb baj persze az, hogy én már rájöttem arra, amire Liba a húsz évével és az egyszerű kis életével (saját országában él, szülei tartják el, néha Thaiföldön vagy Dubaiban nyaralnak) még valószínűleg nem: hogy a munka az csak az egyik oldala az ember személyiségének, messze nem a legfontosabb, de talán nincs is olyan, hogy legfontosabb, mert a lényeg az, ami ezek mögött van, viszonylag megfoghatatlan, bár olyan döntésekben előjön, hogy most elbasszuk-e kollektíve valakinek a következő másfél évét vagy esetleg próbálunk megoldást találni, és ha már az előbbi mellett döntünk, mennyire merjük felvállalni. Vitriol off, jöhet a túró.

A héten magyar újságírók brüsszeli látogatását tolmácsoltam, és az egyik előadás (némán) vinnyogva röhögősre sikeredett. Egy külföldi és egy magyar előadó beszélt a földrajzi árujelzésekről, és a magyar egyszer csak gyanútlanul elkezdi:

- Magyar hagyományos különleges termék például a tepertős pogácsa (... ööö... salty scone with a kind of bacon?), a pozsonyi kifli (francba, kifli, kifli... ööö... half-moon shaped roll from Bratislava!), de most van bejegyzés alatt a rögös túró (ezt már kolléga csinálja, mi ketten asztalra borulva fuldoklunk).

Amúgy Szöszkénél lakni mindig rekeszizom-tornáztató és szívmelengető élmény. Most például felfedeztem, hogy nála minden teában kis falapát van a pontos és higiénikus adagoláshoz (az ő megfogalmazásában: minden tea lapát souchong). Tegnap pedig, a megrázó fejlemények után, elmentünk a Woluwe Shopping Centerbe, ezüst legginset a Gyapjasnak ugyan még mindig nem találtam, de sok mást igen, és életemben először becsábultam a Macbe is. Eddig azért nem mentem soha, mert attól féltem, hogy rám ugranak és kifestenek, ráadásul úgy, mint a Carla új életében, félig. Ez egyébként így is történt, úgyhogy utána az indiai étteremben (kimaxoltuk a hedonizmust) mindig leengedtem a hajamat az egyik oldalon, amikor jött a kaja. De életemben először van kontúrozóm és highlighterem (igen, ezt valószínűleg a nőnemű olvasók közül is egyedül a Szöszke érti) az ecsethez, amit karácsonyra kértem! Ma már legalább szépnek éreztem magam, ha okosnak nem is.

A vásárlás után ugyanis jött a sörzés a Szöszke lakásától két percre található helyi kiskocsmában. Itt már Sanyi, a görög is csatlakozott hozzánk, a hangulat pedig addig emelkedett, míg végül demonstrálni voltam kénytelen Desirée kolléganő élethű mekegését. Kábé annyira volt ciki, mint amikor egyik csoporttársam a brüsszeli kiránduláson sokáig morfondírozott azon, hogy van franciául az, hogy "böfögni", majd amint az eszébe jutott, hangosan elkiáltotta a szót. A metróban.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio