Made in China

Korrektúrázok most egy szakdolgozatot, vagy valami olyasmit - nálunk előbb kutatni kell, lehetőleg terepen, arról beszámolót írni, majd dizájnolni valamit és persze arról is írni. Nem tudom, ez a delikvens eljut-e valaha idáig, de amit eddig láttam, az alapján abban reménykedem, hogy nem.

Az egy dolog, hogy nem tud angolul. Egyes-többes szám, alany-állítmány egyeztetés. Nem megy. Három év angol nyelvű felsőoktatás után. Mert hogy a műgyanta helyett itt mindenki mazsolát mond, azon még túlteszem magam, de a hongkongi kíngol már nekem is sok. Ezért kellek én. Oké. De ha már ezt rendbe rakom, akkor észreveszem azt is, hogy a kutatás durván félrehajlik és egyáltalán nem terepen történt, hanem fotelből, az ún. kényelmi mintavétellel, azaz a barátaimat és azok barátait faggattam ki, akiknek közük van ugyan a témához, de mind ugyanabba a kis buborékba tartoznak, de ez egyáltalán nem baj, legalább kijön a szép eredmény, amit szerettem volna. Meg hogy a tagolás teljesen logikátlan, ugyanoda tartozó részek szét vannak szórva, a végkövetkeztetések rész pedig megismétli a kutatás merőben lényegtelen idézeteit. Nagy levegőt veszek, hogy közöljem vele mindezt, amikor bevallja, hogy azért nem diplomázhatott le előző félévben, mert a konzulense szerint "még nem kész" erre. A konzulens nem mondta meg neki, miért. Kiszervezik a piszkos melót egy taknyos másodévesre (ie. rám)?

És akkor meglátom, hogy a hivatkozások a szövegbe vannak kopipésztelve, esetleg még a végére is odabiggyesztve, ömlesztve, véletlenszerűen. Mondom, APA-rendszer megvan? Hát, nincs (hány reflexiót és beszámolót írt meg a három év alatt, és hogy ment mindig át??). Tessék, itt a weboldal, ahol le van írva, hogyan kell hivatkozni. Na jó, figyelj, az első két fejezetet megcsinálom helyetted, hogy lásd, hogy kell.

És ekkor jövök rá, miért volt az egyik oldalon csak két hiba. Szó szerinti átvétel egy weboldalról, idézőjelek nélkül. Oké, Kína, Kína, de erre itt adnak vajon diplomát? Arcpálma.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio