Párizsi

Címkék: 

Nagyon kellett már egy ilyen hétvége. Napsütés, fagylalt, múzeumok és Párizs.

Két hete a leonbergivel finoman szólva sem úgy sikerült ez a városlátogatás, ahogy szerettem volna, mert botor módon rábíztam a program kitalálását, ő meg naiv módon azt hitte, hogy itt is elég lesz nekem improvizatíve parkban heverészni, mint Warnemündében, ahol amúgy semmi mást nem lehet csinálni. A Louvre-t meglepetésemre azért előirányozta, de a sor láttán elborzadt, szóval ennyit arról, hogy ő mennyire motivált múzeumilag. Nekem meg jöttek szembe a plakátok, és egyre jobban fájt a szívem, hogy mi mindent nem fogok látni*. Múlt héten meg úgyis Brüsszelben dolgoztam, tehát adta magát, hogy onnan ugorjak át Párizsba.

Annál most már több eszem volt, mint hogy előre foglaljak telekocsit, ugyanis teljesen kiszámíthatatlan, hogy meddig gyűlnek a tisztelt küldöttek, de azt hiszem, a 18:10-es zárással rekordot döntöttünk**. Találtam egy fuvart 7-kor, majd teljesen lezsibbadt aggyal végigültem három órát egy belga underground könyvesboltossal*** meg egy francia-marokkói zenésszel, akik leginkább a katonaélmények és a hogyan-nyírassuk-ki-magunkat-Mozambikban témakörök mentén találtak egymásra, én meg végig azt találgattam, vajon melyikük hozta magával a masszív macskaszagot. Viszont nagyon gálánsak voltak, és egészen házig fuvaroztak.

A "ház" ebben az esetben körülbelül Békásmegyer párizsi megfelelőjét jelenti, de itt találtam megfizethető és aranyos Airbnb szobát. A tulaj (agyontetovált punk fodrásznő) a postaládában hagyta nekem a kulcsot, és némi szentségelés után sikerült is beengednem magam. Errefelé szokatlanul tágas (mintegy 35 m2) lakás, a szoba az enyém, a tulaj a nappaliban alszik. A teafőzőn csak be kellett állítani a tea típusát, és magától addig forralja, meg kell zabálni. Mindenhol tetoválószalonok szórólapjai, Buddhák, füstölőillat, csörgődob, jógamatrac.

Szombat reggel több kellemes meglepetés is ért. Megint bérbicikliket szándékoztam használni, és az automatánál derült ki, hogy ezen a hétvégén ingyenes. Mármint az amúgy kb. 3 eurós napidíjhoz képest, ami mellé csak akkor kell ráfizetni, ha fél óránál többet használja az ember. Nekem egyszer sikerült egy 31 perces kört tenni, azért picit mérges voltam. No meg annak is megajánlanám egy Erinaceus roumanicus anális ejektálását, aki ezt úgy tervezte meg, hogy minden egyes csatlakozóegység egyedileg görbült, így egy (Titi szavaival élve) hím bölény ereje szükségeltetik ahhoz, hogy a megadott időn belül kirángassuk a bringát a helyéről, és akkor még arról is gondoskodni kell, hogy ne essünk rögtön seggre. Komolyan mondom, volt, hogy ötször kellett próbálkoznom. Mármint nem a seggre eséssel.

A másik nagy foghíj a rendszerben az offline térkép. Van egy alkalmazás ugyan, de turistáknak teljesen haszontalan. Pedig milyen jól jönne néha, ha mutatná a legközelebbi állomásokat, akár egy statikus térkép formájában, ha már a város vezetése nem tartja fontosnak, hogy bármilyen jelzést helyezzen el mondjuk "a Notre Dame az arra van, he!" vagy "ha a Vélib állomást keresed, akkor erre dzsanázzál!" értelemben.

Első körben a Cité des Sciences et de l'Industrie nevű kb. Csodák palotájába mentem, mert épp dizájnkiállítás volt.


Ezek rovarokból készített rágcsálnivalók.


Ez pedig egy takinénikocsi, újragondolva.


Ha így fordítom, asztal, ha úgy fordítom, fekvőszék.


Itt a 31-es tetszett nagyon, egy szintén újragondolt fodrászolló, ami mondjuk 300 euróba kerül, de állítólag 30%-kal csökkenti a kézfáradást.


Ez pedig olyan ékszerszett, amiben kövek helyett szenzorok vannak, amik mindenféle hamis információval szemetelik tele helyetted az internetet, és ez állítólag védi a magánszférát. Szerintem mondjuk sokkal jobb köveket viselni, amik nem interneteznek helyetted, de abban hol lenne a dizájn.

Itt kapott gellert a kulturált múzeumi programom, ugyanis felfedeztem, hogy dizájnfesztivál van, mindenféle helyszínnel. Ezek egyike volt a Réserve des Arts, ami egy raktár tulajdonképpen, ahová luxushulladékok (szép fa, plexi, ép tapétatekercsek, anyagok) kerülnek, és ezeket adják el jóárasítva művészeknek és dizájnereknek, akik műhelyidőt is itt foglalnak. És ilyen szépek lesznek belőle:

A következő állomás a fő kiállítóhelyszín volt a Carreau du Temple nevű helyen.


Ez egy fotel, és nem is az a lényeg, hogy mennyire lenne jó ülni benne, hanem hogy egy 48 órás műhelymunka alatt készült.


Automata tetoválógép. Kicsit fáznék azért ettől, mert ez nem állna meg, ha megmozdulok. Vagy igen?

Az eredetileg célba vettek közül pedig maradt a Grand Palais, ott is az amerikai ikonok és Jean-Paul Gaultier.

A kettő között pedig a Sephorát fosztottam ki. Szerintem ez még a Times Square-inél is nagyobb, és egészen biztos, hogy sehol máshol nem lehet kapni azt a Fancy me? színű körömlakkot, amit hónapok óta kerestem, "pörkölt narancshéj" néven (a fejemben).


Ez a nagy amerikai klasszikus, Chuck Close arról híres, hogy nem ismerte fel az arcokat. Kimondottan megéri így portréfestőnek lenni.


Ez meg Gaultier gyerekkori macija, Nana, aki először kapott kúpos csöcsöket.

A legtöbb manökennek projektorral vetítettek arcot, nem kicsit volt hátborzongató, hogy szó szerint pislogtak, mosolyogtak, némelyik még beszélt is.


Divat mankóhoz.


Hordanám kategória. Egyáltalán, nagyon sok mindenben rokonságot éreztem Gaultier-rel, a nőies fodrok és a punkdivat keverése, a színek és formák, meg egyáltalán, mennyire menő dolog volt a részéről, hogy addig küldözgette a rajzait a legnagyobb divatházaknak, amíg 18 évesen ajánlatot nem kapott Pierre Cardintól.


Madonna-szkeccsek.


Ezt is simán felvenném.

Este 9-re értem haza, teljesen kótyagosan a Hollandiában már elfelejtett napsütéstől, és messzemenőkig boldogan, hogy eljöttem. És Madhuval még csak ezután mentünk el sétálni.


A több tízezer lakattól már majd' leszakadó hidak ilyen korlátokat kaptak, graffitikkel borítva. A többsége a lakatokról szól, azért raktam fel azt az egyet, ami nem. Még jó, hogy két hete a leonbergivel nem álltunk kötélnek és nem vettünk 5 euróért lakatot a helyi erőktől (plusz 2 euróért gravíroznak is!)!

Éjfélkor kaját találni az Párizsban is kaland, és mi ráadásul nagyon határozottan fagylaltot akartunk. Vagy öt helyen próbálkoztunk sikertelenül, mire megtaláltuk a Pozzettót, amit Madhu eredetileg meg akart mutatni nekem, és még éppen pont.

Vasárnap a Bois de Boulogne-ba mentem ki, ugyanis van ott egy Louis Vuitton-alapítványi múzeum.

Itt nem lehetett sajnos fotózni, szintén modern képek és szobrok voltak, kis Picasso, kis Monet, kis Modigliani. A legjobb az volt, hogy az ötven fokban a sorban egy hölgy ernyőket osztogatott, hogy be ne ájuljon a látogatóközönség.

Még a Le Corbusier-kiállítást akartam mindenképp megnézni a Pompidou-központban, mert róla mi aztán pont eleget hallunk. Hát mit mondjak. Van értelme annak a filozófiának, amit képvisel, de Gaultier-vel ellentétben egyáltalán nem tudok vele azonosulni, mert egyszerűen ronda szocreál lakótelepre emlékeztetnek a házai, hiába tudom, hogy mennyire ergonomikusak és kényelmesek elvileg.


Ez mondjuk nem rossz, 20. század eleji templomhoz képest különösen nem.

A Pompidou közelében pedig van egy orbitális fagyibolt, ahol magadnak rakod össze a kelyhet és súlyra fizetsz:


Azt hiszem, joghurt, pisztácia, csoki és sós karamella alapon csokis mentás bigyók, málna, áfonyás takonygömb**** és pirított mandula.

Felugrottam még Madhuhoz egy sörre, aztán irány az újabb Blablacar, ezúttal egy Mercedes furgon, amiben konkrétan feküdni lehetett volna, ha lett volna nálam matrac. Olyan fáradt voltam, hogy így is elgondolkodtam rajta. Itt az a fura helyzet állt elő, hogy egyedül én nem tudtam hollandul, így a beszélgetésből kellemesen kirekesztve végigaludtam az utat.

 

*Hozzászokhatnék már az érzéshez, elvégre minden buli- és koncerthirdetésnél az az első, hogy átpörgetem a fejemben, hogy akkor a megfelelő országban leszek-e, de mégis más, ha egy ott és akkor elérhető dologról csúszom le.
**Menekültügyi és migrációs ülés volt, két nagyon hosszú és cicerói körmondatos, de legalább érthető és tagolt magyar hozzászólással, amire később még reagáltak is a többiek, tehát nekem megvolt a sikerélmény, míg a kolléganő azon bosszankodott, hogy alsó hangon két percig véletlenül kikapcsolt mikrofonnal beszélt, és egyik küldött se kalimpált, szóval valószínűleg megint nem hallgattak, na ezért akartam én B-t.
***Számomra teljesen ismeretlen neveket dobáltak, egész megörültem, mikor végre szóba került Noam Chomsky, de őt a francia nem ismerte.
****Ez a Bubble Tea nevű képződményből is ismert kis gombóc, nem tudom, miből van, ilyen zselés izé, és én valamiért szeretem, pedig elég bizarr élmény szívószállal letüdőzni.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio