Se vele, se nélküle

Címkék: 

A legutóbbi két hétvégén főként a párkapcsolatomat hegesztettem, olyan dolgok miatt, ami biztos, hogy mindenkinél előjön, csak talán nagyobb a hangsúly rajta, ha a prioritások száz kilométerekben fejeződnek ki.

Adott ugye két ember, két külön múlt és az abból visszamaradt kedves-kedvetlen ismerősök, na meg a család, és bár mindketten be lettünk már mutatva nagyjából mindenkinek, aki számít, azért még mindig két univerzumban funkcionálnak (káeurópa vs. Svábország). Ezekhez a lényekhez nyilván van egyfajta kötődés, ami, legalábbis részemről, megköveteli, hogy időnként felkeressem őket. Amikor Brüsszelben laktam, tetszés szerint szúrtam ki erre a célra hétvégéket (legalább öthetente, de ha sikerült, három), most erre kevésbé van lehetőségem, viszont tuti, hogy évente háromszor van modulvég*, amikor 9 napot tudok probléma nélkül lecsípni Budapest végett.

A leonbergiben viszont nem munkálnak ilyen ambíciók, neki bőven elég egy karácsonyi vizit, plusz ha valaki megszületik vagy meghal vagy macskát vesz. Nekem ezzel semmi bajom, ahogy az ellenkezőjével se lenne (hacsak nem kell minden hétvégén anyósjelöltnél ülni). Viszont ő elvárná, hogy hozzá hasonlóan én is minden iskolai szünetemet nála töltsem. Az a helyzet, hogy érzelmileg teljesen meg tudom érteni, hogy neki így féloldalas az elkötelezettség, viszont azt is biztosan tudom, hogy nem fogok ritkábban menni Budapestre, és nem, az sem elfogadható, hogy két nappal előbb menjek vissza azért, hogy vele is tudjak lenni. Mert napközben minden haver dolgozik, igazából csak este vagy hétvégén tudok találkozni népekkel, és annyian vannak.

Miután ebből kedvesem kifejlett férfihisztit kerekített (passzív-agresszív tényközlő üzeneteket küldött nekem egész héten, olyan kétes tartalmakkal, mint például "tetszik ez a workshop, az első szünetben már két randim volt. csak félig viccelek"), úgy döntöttem, hogy az eindhoveni reptérről egyenesen Brémába vonatozok, és forrón reménykedem benne, hogy otthon van (volt még egy B tervem, hogy bemászom a kertbe és kavicsokkal dobálom a télikertet, de mint utólag kiderült, felületes megfigyelésem átsiklott a kerítés tetején lévő szögesdróton). A postaláda nyílásán kinézve álmából fölzavart férfiú annyit bírt kinyögni, hogy "meg vagy te őrülve?", de azért beengedett**.

Másnap ugyan neki órája volt, de legalább volt időm rendbe rakni az íróasztalát (sokkal szívesebben gereblyézzük egymás lakását, mint a sajátunkat, ha valaha összeköltözünk, hetente szerződést kell módosítani) és bevásárolni. Kifelé még működött is a kulcsa, de visszafelé, ha nem rendel a szomszéd házhozszállítással a H&M-től, sose jutottam volna be (a futárfiú keze pont volt annyival erősebb, mint az enyém). Ezen kicsit felhúztam magam, majd váratlanul almás sütit sütöttem és vacsorával vártam. Hát kábé.

Megbeszéltük a fentieket, vagyis hogy ez vagy egy kibékíthetetlen ellentét, vagy elfogadja, hogy ő is fontos, csak időnként töltenem kell az akksikat, és sajnos a töltő helyhez van kötve. Ennek volt még egy felvonása, amikor is azt követelte, hogy a kettővel azutáni hétvégén is menjek el hozzá, tekintet nélkül arra, hogy ő pénteken délután 5-ig, a másik két napon 3-ig elfoglalt, én pedig nagyon szeretnék elmenni Hágában egy hollandos csoporttárs szülinapjára. Itt kellett véget vetni annak, hogy a Brémába költözés melletti egyik fő érv ("minden hétvégén találkozHATunk") csendben átcsúszott kötelességbe, illetve elvárásba. Kábé minden szakértő egyetért, hogy a távkapcsolat akkor bír működni, ha mellette mindketten teljes életet élnek, vannak barátaik, hobbijaik meg ilyenek. Ennek az esélyét nagymértékben csökkenti, ha a kötelező teendők után rohan a vonathoz az illető.

A mostani hétvégére viszont már megvolt a jegye, tehát úgy döntött, hogy megint rohan. Nagyon sokat főztünk, sétáltunk és piszkáltuk a telefonunkat. Semmi extra, mégis jó érzés, hogy itt volt. Meg hogy elment.

 

*Itt nem félévek vannak, hanem éventa 4 modul, mindegyik 8 hét, plusz egy vizsgahét, plusz egy utóvizsgahét. Na ez utóbbit szoktam igénybe venni.
**És ha láttatok már gyönyörű, fénylő, csigás göndör hercegnőhajat alabástromvállra omolni, na, pont olyan volt a kis pizsamájában, hát nem lehet rá haragudni. Nem is értem, miért panaszkodik mindig, hogy én tárgyiasítom őt.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio