Ráfordultunk a téli szünetre

Úgy tudnám összefoglalni, hogy nehéz a hepehupákon úgy átzökkenni, hogy nincs a közelemben se senki, aki valami lendületet adna. Vörös faroknak gyorsan ideírom, hogy nyilván ez is az én hibám, nem figyelek eléggé másokra, lenézek mindenkit, aki nem mensás, és egyébként sincs kedvem semmihez, amit ők csinálnának, és ők ezt kiszagolják.

Hogy mik cincálják az idegeimet, azt most leírom.

1. Hollandtanfolyam. Azóta is várom a behívólevelet, múlt hétfőn még voltam annyira beteg, hogy ne mozduljak ki itthonról személyesen reklamálni (az 55 perces core fusion pilatest persze nem okozott gondot végigcsinálni), tegnap meg már úgy döntöttem, hogy azzal nem mennék sokra, ha jövő héten kezdhetnék, hát próbáljuk meg januárban. Erre ma megtudom, hogy az egyik román csaj pasija szintén nem kapott behívót, és ő egyszerűen beült az órára pont úgy, ahogy a leonbergi javasolta, és pont úgy, ahogy akkor én ezt elutasítottam, hogy magam mögött hagyjam a megoldjuk okosba kelet-európai tempóját, erre tessék.

2. Tanszerkezet. Mindent legalább háromszor kell megcsinálni, mert elvárják, hogy valamit mutass be már azon az órán is, amikor elmagyarázzák, hogy mit is kell csinálni.

3. Hasznosság. Van autóm. Van fényképezőgépem. Van agyam. Van házim (töltsek?). Jaj, nem kell köszönni. Hogy szabadidőm és személyiségem is van, az senkit nem érdekel.

Amiért pedig hálás vagyok még mindig:

1. A Pilates-liba. Nincs olyan nap, hogy ne feltartott középső ujjal csináljam valamelyik gyakorlatot, de érezhetően hatékony, főleg azóta, hogy rávettem magam, hogy a kardiókat is csináljam meg. Futni nem megyek ki ilyen időben, olyan isten nincs.

2. A mensások. Tök váratlanul, Helyibarát megint megtalált valamivel, aminek az lett a vége, hogy majdnem annyit beszéltem vele Skype-on, mint a pasimmal, megtanított varázspálcát használni Photoshopban, és. Nincs és. Annál több eszem van, mint hogy a leonbergit lecseréljem, de ez a srác például képes élvezni a nettó beszélgetést, vidáman kiteregeti az érzelmeit, és megbízhatóan szingli, szóval teljesen kielégíti a legjobb barátnő iránti igényemet (mondom, hogy tiszta Fefe, csak diszfunkcionálisabb). Igaz, ma kicsit kialvatlan voltam, mert a fél éjszakát kénytelen voltam a chaten tölteni vele, ugyanis ő kicsit kiakad attól, ha pozitív dolgokat mondanak neki.

3. A kisautóm. Ha nem örököltem volna, biztos nem szánom rá magam, hogy kocsit vegyek, főleg itt, de minden alkalommal nagyon felnőttnek érzem magam tőle. Arról nem is beszélve, hogy a leonbergihez így kétharmad áron eljutok, anélkül, hogy 3 órát kéne töltenem valamelyik keletnémet pályaudvaron. És az se nagyon kell, hogy érdekeljen, hogy a belga vasút pont mindig plenárisos hétre időzíti a sztrájkját. Imádok a parlamenti parkolóba is beállni, főleg, hogy a biztonsági őr mindig nagy vigyorral fogad ("megint itt az őrült magyar tyúk a zörgő roncsával"), és a Lexusok és Audik között pont úgy szívatja a helyre vadászókat a kis gombóc, mint általában a Smartok.

4. Az úgymond "élettapasztalatom". Sokkal kevésbé szenvedek a tekintélyelvű, hülye tanároktól, honvágytól, mint a középiskolából frissen kiszakadt 19 évesek, jobban is menedzselem magam, az általános rohadjonmegavilág érzéshez meg szintén jobban hozzászoktam.

5. Signor Hans-Jürgen von Leonberg, természetesen.

6. A forralt bor a jövőképemben. Asszem, ez nem igényel magyarázatot.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio