A Grincs

Címkék: 

Van ugye a szűkebbik családom, kábé a szüleim meg a J (ő mindenkinek a bátyám, jóvan?). Az ezen felüli egyedek, legalábbis anyai ágon, nagyon más fához estek közel, mint én. Kenyértörés volt már belőle, de bejglitörés még soha.

A hat főt kiszolgáló kanapét beborító ajándékhegy láttán már évek óta minden alkalommal elhangzik a sóhajtás: "minek ez a ménkű sok ajándék?" (sic). Jóanyámmal eddig nem jöttünk rá, hogy erre az adekvát reakció az lett volna: "most panaszkodsz vagy dicsekszel?". Azt hittük, hogy tényleg zavar valaki mást is, hogy évről évre kénytelenek vagyunk x értékben (ráadásul x monoton növekvő) VALAMIT venni egymásnak. Mivel mindenkinek alapvetően mindene megvan, arra meg nem vesszük a fáradságot, hogy őszinte beszélgetéseket folytassunk vagy kötetlenül időt töltsünk egymással, lila ibolyánk nincs a másik szívének leghőbb óhajáról. Ebből vagy az sül ki, hogy minden lány sálat kap, minden fiú piát kap, vagy megpróbálunk személyre szabottan vásárolni, így van úgy hatmillió honfitársamhoz hasonlóan nekem is csokifondü-készletem.*

Négy éve, a vörösiszap idején merült fel először az ötlet, hogy inkább dobjuk össze azt a pénzt, amit erre költenénk, és adjuk a károsultaknak. Erre automatikus válasz volt, hogy "de hát a gyerekek", és minden maradt a régiben. Igen, a gyerekek, akik akkor 4, illetve 6 évesek voltak, elvégezve a szükséges számításokat, mára már biztos, hogy magukban röhögnek azon, hogy apa és a mami még mindig beveszik, hogy ők hisznek az angyalkában. (én nem tudom, kinél hogy szokás, de én már óvodában is gyanakodtam, az iskolában meg már egyenesen menő volt kimondani, hogy nincs Jézuska, és ott a helyszínen senki nem mert összeomlani, hogy jaj, oda az ártatlansága) Ezzel együtt még idén is ők voltak az első érv.

Jóanyámmal viszont most már felkészültebbek voltunk, én azt mondtam, hogy ők nyilván most is fognak ajándékot kapni, de a felnőttekről lehetne azt mondani, hogy megkérték az angyalkát, inkább azoknak vigyen valamit, akiknek nincs, talán még tanulnának is belőle a pockok, és jövőre már ők is ezt akarnák. Ami ezután zajlott a családi levlistán, azt csak a süketet párbeszédeként tudom értelmezni. Két csapat alakult: a kék sarokban a "család-->szeretet-->ajándék" asszociációs lánc, a piros sarokban (kukoricán térdepelve) meg a tabudöntögető eretnekek (=Jóanyám meg én), akik azt mondtuk, hogy eredetileg a karácsony tényleg a szeretetről szólt, meg az együttlétről, nem lehetne-e megint valami ilyesmi. Én becsszóra próbáltam kedves lenni, de amikor jöttek az olyan ötletek, hogy "csináljunk idézetes könyvjelzőt, házi készítésű bonbont, sálat, szalvétázott akármit", ráadásul mindezt kalákában, akkor eldurrant az agyamban a cinizmuscsillapító, és rámutattam, hogy 1) találkozni nincs időnk évközben, nem hogy összeülni barkácsolni, 2) melyik pasi tud és akar ilyesmit csinálni vagy kapni? Ja, mert nálunk ez egyébként úgy van, hogy mindent a nők oldanak meg, az időpont-egyeztetést, a főzést, ajándékbeszerzést, és divat hullafáradtnak lenni karácsonykor, és elhárítani az ad hoc összejöveteleket, mert mennyi munka, a férfiak meg csendben rúgnak be minden egyes találkozón. Szolidaritásból néha csatlakozom. Én nagyon sokáig azt hittem, hogy ez az érzelmi kapcsolat normális szintje egy családban, csak amikor sztorikat hallok olyan helyekről, ahol tényleg tudnak együtt nevetni az emberek, nem csak illedelmes vicceken, hanem szívből magukon, meg akkor is együtt vannak, ha senkinek nincs születésnapja, és előbb hívják egymást, ha baj van, mint a barátaikat, akkor úgy érzem, hogy én nagyon nem olyan családot akarok, mint amilyet nem választhattam. De a probléma gyökere pont az, hogy a két fél nagyon más mozit néz. És az ő filmjükben én örökre elkényeztetett, idegesítő 12 éves maradok.

Szóval a konkrét esetben a férfiak, nagyrészt a nők is, hallgattak, semmi érdemi vita nem bontakozott ki (azon kívül, hogy a fejemhez lett vágva, hogy "ő szereti a családtagjait" (tehát én nem), viszont a héten a legjámborabb és abszolút normális pasira jutott a feladat, hogy Jóanyámmal közölje, hogy nem tartanak ránk igényt a fa alatt. Esetleg a két ünnep között összejöhetünk...

Ebből az ő logikájuk szerint az jön ki, hogy ők nem akarnak velünk lenni-->nem adhatnak nekünk ajándékot-->nem szeretnek minket. Ha az én logikám szerint nézem, azt inkább nem írom ide. Eléggé padlóra vágott az eset, főleg, hogy ugyanaz ismétlődik, mint a csoporttársakkal. Másmilyen vagy, és még csak nem is álcázod? Minket különösebben nem érdekel, hogy ki vagy, kényelmesebb a többi egyformácskával szelfizni, rólad meg majd dicsérő szavakat mondunk, amikor farkcsóválva hozod a prédát.

Mindenesetre jó, hogy ezt is tisztáztuk, legalább nem fogom magam rosszul érezni, amiért nem vagyok közelebbi viszonyban az unokatestvéreimmel. Az otthon töltött 9 napomat pedig igazán kellemesebben is el tudom tölteni. Helló, forralt bor, helló, jégpálya, helló, karácsonyi vásár. Még talán Kiscsillagra is eljutok.

Ja, és az ajándék. Végül nekik fogunk egy szekérderék tartós élelmiszert (és SZALONCUKROT! ezt külön kérték) vinni. Évek óta először lesz olyan élményem, hogy valaki ténylegesen örülni fog annak, amit tőlem kap.

 

 

*Ha valaki nem tudná: a csokifondü-készlet egy rejtélyes entitás. Senki nem gyártja, vásárolja vagy használja őket, egy sötét, ősi akarat hívja őket életre, gonosz szellemük megszáll minden háztartást, de az első években, évtizedekben még nem vonják magukra a figyelmet. Még csak csöndben figyelnek porosodva a polcon, és legfeljebb azzal jelzik a velük született rosszindulatot, hogy a kis villáik megdöfködik azt, aki benyúl a szekrénybe, hogy elővegye mögülük a salátás tányérokat, azt a barna üveget, tudod, amit aztán senki nem vesz észre, és csak azért is a rántott hús mellé pakolja az uborkasalátát, hát átázik a panír.
 

Hozzászólások

Remélem, nem haragszol, de ebben a kérdésben nem teljesen értek veled egyet. Az odáig OK, hogy te nem akarsz beszállni a fogyasztói szemléletű karácsonyozásba (teljesen egyetértünk), de mintha nem hagytál volna túl sok alternatívát a többi családtagnak. Gyakorlatilag értésükre adtad, hogy te így, vagy sehogy, aztán meglepődtél, amikor azt választották, hogy sehogy. Az ő szemléletüktől vsz. nagyon távol áll az, amit te szerettél volna, szerintem ezt senkire nem érdemes rákényszeríteni, ha magától nem megy. Jó megoldást egyébként nem tudok. Amúgy meg van neked olyan választott családod, aki elfogad téged olyannak, amilyen vagy. ;)

Számomra nem derült ki, hogy mivel nem értesz egyet :)
Kétségtelenül benne volt a pakliban, hogy ez lesz a vége. Sőt valószínűleg a lapok többsége valami ilyesmi volt :) De ebből nem következik, hogy ne ez lett volna a legjobb választás. Szerintem a "kötelező családi szeretet" képmutató játszmái életeket tesznek tönkre, ez egy tűzzel-vassal irtandó mém. Ha besértődtek, hát besértődtek. Ha később hiányozni fog nekik a család másik fele, hát majd visszasértődnek. Ha nem, úgy is jó.
Szerintem már az is ritka szerencsés helyzet, aminek örülni kell, ha az ember az apja/anyja/gyereke felé őszinte érzéseket táplál. De ezt sem szabad olyan nyilvánvalónak feltételezni. Amelyik kapcsolat ér valamit, az a játszmák megtagadásától nem fog szétszakadni. Sőt, leginkább onnantól fog valóban érni valamit.

Igen, Fefe, ez a te megoldásmódod: van egy elképzelésem, ha tetszik, jó, ha nem, kapjátok be (bocs). Raya nem így működik, szerintem, ő egyszerre szerette volna az alternatív karácsonyt, és a családi elfogadást (ez rendben is van). Az egyet nem értésem oka a következő: itt azért a család hajlott kompromisszumos megoldásokra, ld. self-made ajándékok, és elméletben Raya is, valójában azonban csak a saját verziójában gondolkozott, ami a többieknek valószínűleg énidegen volt, ezért nem elfogadható. Ettől függetlenül én is kiborultam volna, ha válaszként azt kapom, hogy akkor inkább ne is legyek ott.
A játszmakérdés hosszabb lélegzetvételű dolog, de ezt inkább egyszer élőben, egy üveg bor mellett:)

Meg van bocsátva, nekem valóban nagyon kevés emberrel kapcsolatban van kedvem/türelmem ennél szofisztikáltabb megoldásokhoz, és a családom egész biztosan nem tartozik ezek közé (és számomra ez rendben is van így). Akinek van, az természetesen ne az én tanácsaimra hallgasson :) Csak a posztból úgy vettem le, hogy ez a családi karácsonyozás így nem ér egy kalap szamócát sem, nem kár érte (csak épp rossz ezzel szembenézni). Elnézést, ha rosszul, ebben is biztos benne van az én szemüvegem torzítása.

Időközben én is rájöttem, hogy lehet, hogy kifejezetten rá kellett volna vezetni őket arra, hogy jó, legyen ajándék, csak kevesebb. De nekem az a munkamódszerem, hogy én elmondom, hogy én mit szeretnék, te elmondod, hogy te mit szeretnél, és onnantól lehet kompromisszumot kötni. Ehhez képest itt az történt, hogy mindenki beásta magát a sáncai mögé, és egyik oldalon se jelent meg az együttlét igénye, az a szeretet, amit a másik fél fennhangon hirdetett.

De ha már szóba került a választott család: sajnos szerdákon nem vagyok Pesten, de 20-23. között vagy 26-án esetlen ráértek valami üvegboros megmozdulásra?

Ha még benne vagok a választott családban, én szívesen! :)

Na, szerveződik ez is már, csak a Fefe válaszoljon még, és akkor véglegesítem az időpontot. Hanem nagyon meghatottatok ám!

Én tényleg szeretem a családom, beleértve téged is. Sokat idéztél tőlem, és amilyen értelmezést hozzátettél, az baromira rosszul esik. Sosem gondoltam volna, hogy így gondolkodsz rólam vagy a távolabbi családodról. És nem értem, hogy ha konfliktusod van velem, miért nem velem beszéled meg? Miért a barátaidhoz fordulsz megerősítésért, ahelyett, hogy próbálnád megoldani a konfliktust azzal, akivel kell? Részemről még mindig áll, hogy szívesen találkoznék veled, amikor itthon vagy és beszéljük meg, felnőttesen, és nem netes posztban vagy kommentekben.

Most már tudjuk, te hogyan értelmezed, amit én itt leírtam. Már csak a szeretet definíciójáról kellene beszélgetnünk. A barátaimtól én nem kértem semmit, ők mégis leírták, hogy nem értenek egyet velem vagy egymással bizonyos dolgokban, de elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Nekem valahol itt kezdődik a szeretet. És nagyon szívesen beszélgetnék én is veled élőben, mert e-mailben próbáltuk, nem megy.

Szerintem nem ismered az értelmezésemet, mert meg sem kérdezted. Amikor itthon leszel, és lesz időd, keress meg. A netes párbeszédre én most itt pontot teszek.

...megosztom, amit a szülinapomon írtam. Szeretet-definíció, vagy ki hogy értelmezi.

2014. szeptember 21. – Szülinapok
Csodajó napom volt, hallali-hallali-hó. Ma tartottuk meg a szeptemberi szülinapokat, amelyben jómagam ünnepeltként is érintett voltam. Reggel kutakodva pillantottam bele nagyítós tükrömbe, hátha „megmondja nékem”, hol tartok, merre megyek. Mióta betöltöttem a 37. évemet, azóta „szokásommá” vált, hogy figyeljem, vizsgáljam és jó esetben irányítsam is életem változásait. Szóval tavaly óta élek némileg tudatos életet. Ahogy épp vizslattam a tükörképem, eszembe jutott, vajon melyik részem a legöregebb? Nem az éveket, inkább a tapasztalatot tekintve. Melyiket használtam és melyikkel éreztem, érzékeltem a legtöbbet? Miközben fürkészgettem a láthatót, persze rájöttem: a szemem a legöregebb. A fáradtság vagy inkább a bölcsesség teszi, hogy már nem csillog úgy, ahogy régen? És vajon életem csöpke tapasztalata az íráshoz elégséges-e? No, de ezen a vidám napon hess, hess innen el, messze repüljetek tőlem ti, lélek mélyére hatoló kérdések és gondolatok, indulás az ünneplés színhelyére.
A családom igen szűk körű, húsznál többen eddig még sosem voltunk, beleértve a legtávolabbi rokonokat, akik Budapest határán túl is max. 30km-re merészkedtek tiszta levegő és nyugalom reményében. (Helló és viszlát vidéki esküvők és pálinkaillatú disznóvágások, úgy tetszik, hozzátok sajnos csak vendégművészként lehet szerencsém ebben az életben.) Talán a családtagok szűkös száma és a fizikai közelség is segítségemre lehetett abban, hogy a kapcsolatom mindenkivel bensőséges maradt a rohanós életmenet ellenére. Mázlista vagyok, nem választottam, mégis szeretem a családom, és benne mindenkit valahogy egyedülállóan őrültnek tekintek. Az őrület nemes értelmében, amely megkülönbözteti a különlegest az átlagostól. A vezető hír, amellyel ezúttal nagynéném fogadott, a Kiskegyed címlapja volt, amelyről nyelvzseni unokahúgom, a család legintelligensebb Mensa-tagja* mosolygott, mint okos huszonéves nő. Mintha csak azt hirdetné: van remény kiskegyed számára! Meglepő és mulatságos felvezetés a welcome-drinkhez.
Aztán Bátyáméktól a közeli étterem felé vesszük az irányt, ami kevésbé megszokott, általában valakinél otthon ülünk ünnepet, de most idő és energia hiányában kiszerveztük a sütéshez-főzéshez kapcsolódó teendőket. Gyors, profi és minőségi kiszolgálásban van részünk, így a tortászkodás és ünneplődés 2-3 óra múlva már ismét otthonos környezetben zajlik. Szép sorban lepjük meg egymást, először a kölyköket, aztán a felnőtteket. Az ajándékok jó része könyv és színház. Szerencsére rég volt már, hogy meglepetésként új ruhát, kabátot, cipőt vagy csizmát adtunk vagy kaptunk a kinőtt-elnyűtt helyett. Páran kipróbálunk egy új társas játékot, az Érzelmek birodalmát, ahol beszélni kell egy-egy érzésről, az átélt élményről, milyen volt és miben segített neked? Játék közben unokaöcsém 10 év alatt szerzett bölcsességével lep meg. Levezetésként 8 éves unokahúgommal még gyöngykarkötőt fűzünk, ő kettő csinosat is készít, mire én a magamét visszafejtem, mert tök béna lett.
Hétkor ülök autóba, a zenét most hanyagolom, hallani akarom a gondolataimat. Legközelebb karácsonykor találkozunk így közösen.

*A Mensa egy szervezet, amely a népesség 98%-nál magasabb IQ-val rendelkező embereket tömöríti.

Örülök, hogy te így látod, és jó neked a családban! Nekem sajnos nem ez a nézet jutott. Én a Mensában kapom meg ugyanezt az elfogadást és jó érzéseket, valószínűleg azért, mert köztük nem az IQ-m számít, mert az ott legjobb esetben átlagos, hanem más tulajdonságaimra figyelnek, amik számomra fontosabbak. Bár nem tőlem származik a "választott család" kifejezés, most, hogy így belegondolok, tényleg azok. És én is szívesebben beszélgetek személyesen, csak így 1400 km-ről nem marad más, mint az internet.

nekem sem. Sajnálom, ha "csak" ezt vetted belőle le. Én azt hiszem a Mensában sokkal jobban figyelsz kifele. No, most már tényleg off. Jó éjt!

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio