Édentől nyugatra

Már régóta motoszkál bennem ez a téma. Annyira elszakadtam már az eredeti hazámtól, hogy már csak az anyanyelvemre mondanám, hogy magyar. Ne vegyétek hazaárulásnak, de annyi helyen jártam, ami mind lehetne otthon. /közhely on Otthon amúgy is ott van, ahol szeretet vesz körül, /közhely off. Írtam már, hogy mennyi korombelivel (25-35) találkoztam, akik országtól függetlenül ugyanolyan életet élnek, mint én. És éreztem, hogy mekkora szakadék van a nyugatiak és a keletiek között, mennyire egzotikusnak látja az egyik a másikat, és sokszor milyen apróságokon múlik a különbség. 

Összeírtam, hogy szerintem mi különbözteti meg a nyugatit a keletitől. Kifejezetten kíváncsi lennék olyanokra, akik szerint rájuk passzol az alábbi leírás, mert velük jól megdőlne az elméletem.

Megközelítőleg normális politikai helyzetben cseperdtek, illetve hozzászoktak, hogy ha a kormány disznóságot csinál, akkor az emberek felemelik a hangjukat. Tartásuk van, lehetnek gerincesek, nagyvonalúak, mert nem a túlélésért küzdenek, és már a szüleiknek sem a napi betevő jelentette a problémát. Generációk alatt halmozódott fel nemcsak a vagyon, hanem a kulturális tőke is. Zenét meg filmeket vesznek még ma is. Ha utaznak, van megfelelő ruhájuk, cipőjük, nem tornacipőben, elemes lámpával mennek kirándulni. Ha pedig már ott vannak, isznak egy sört drágáért is, mert hozzátartozik a feelinghez. Hozzászoktak a szabadsághoz, hogy gondolnak egyet, és elköltöznek másik országba, vagy kivesznek fél év fizetés nélkülit, vagy pályát változtatnak. Akár úgy is, hogy egy biztos állást adnak fel például egy saját vállalkozás kedvéért. Amihez mellesleg, ha kell, simán felvesznek hitelt, mert biztosak benne, hogy vissza tudják fizetni. A biztonság érzete és a rendszerbe vetett bizalom, ami persze a 21. században sokszor hamis, áthatja az egész életüket. 

Ehhez képest mi keletiek milyenek vagyunk? Élelmesek, jég hátán is megélők, pult alól vásárlók, okosba megoldók, megalkuvók. Persze tisztelet a kivételnek, vannak értelmiségi családok, meg gazdag családok, de az enyém igazából egyik se. Szerencsém volt, sok mindent nem kellett megtapasztalnom, sose laktunk panelban, mindig volt kocsink (na jó, mondjuk Trabanttal kezdtük, amit a leonbergi például csak retro játékautóként ismer), jól sikerült kimaradnom még a rögvalóságból is. De valahogy sose gondoltam, hogy itt fogok kikötni.

Nem is nagyon képzeltem el, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Már gyerekkoromban is úgy gondoltam, hogy nem látom én át ezt az egészet, minek tervezgessek, amikor egy csomó tényező fog úgyis közbejönni, amiről most még nem is tudok. Akkoriban még ment az, hogy meg nem határozott célokért gürizzek. A tolmácsról azt se tudtam, eszik-e vagy isszák, csak toltam a nyelvvizsgákat egymás után. Hogy én hová tettem magam 16-tól mondjuk 23 éves koromig, azt nem tudom. Ha mondjuk középiskolában megkérdeztek volna, hogy látom magam tíz év múlva, akkor legfeljebb bakancslistára tűztem volna mindazt, amit azóta megtettem. Marketinges akartam lenni valami cégnél, aztán előbb-utóbb egy saját céget, de hogy milyet, arról fogalmam se volt. Jártunk síelni, ímmel-ámmal nyaralni, néha megcsiklandozott valami, hogy menni kéne. 

A Mensával siklott ki minden. Asszem, az Eufráteszben úsztam éppen, amikor belém csapott, hogy ez az Eufrátesz, amiről töriórán tanultunk, de azt ott senki se mondta, hogy jéghideg, kapkodni kell a fejedet a békák elől, a kompon pedig olyan szorosan állnak majd a kocsik, hogy egy papírlapot nem lehet közéjük bedugni. Aztán jött Strasbourg, Brüsszel, és elszabadult a pokol. Idén már észre se veszem, de voltam Malagában sziklát mászni, Írországban és Izlandon fényképezni, Pozsonyban bepasizni, Dániában vitorlázni, és még jön München és az Oktoberfest, Eindhoven és a fényfesztivál, év végén meg esetleg egy kis Thaiföld. Amikor ezeket így kimondom, én magam se hiszem el. A magyarországi barátaim meg már csak legyintenek, mert ezt képtelenség követni. 

Hát nekem is az. És folyamatosan vitázok magammal, hogy ez normális-e, ezt érdemes-e, ezt így kéne-e... úgyhogy most asszem, befogom és elmegyek valami jó paprikás kolbászért. Mert az otthon íze azért hiányzik. 

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio