Nemzetközi partiállat

Mindjárt helyrebillent a héten eléggé megtépázott kedvem, és nem kellett hozzá más, mint egy jóleső beszélgetés az alternatív energiaforrásokról és a transzeurópai hálózatokról. A háttérben szólt a PASO, és 6 olasz megtanulta, hogy "hor-to-bá-gyi pa-la-csin-ta". Furák a szombat estéim.

Az úgy volt, hogy hétfőn elmentem erre a couchsurfinges kocsmázásra (legalább annyira alkalmatlan időpont, mint a szerdai KR, de nagyjából ugyanazt reméltem tőle: hogy érdemes lesz kialvatlannak lenni másnap), és ott találkoztam egy olasz sráccal, aki nagyon megörült, hogy a szemben ülő osztrák lány tud olaszul, és ezek után már nem is hittem, hogy nekem is szól a meghívása a szombati vacsorapartira, mert én azért még annyira nem tudok. Kiderült, hogy ő meg azt hitte, én nem akarok jönni, mert lemerült a telefonom, és ezek után nem szaladtam papírért, hogy felírjam a számát. Azt mondjuk nem vette számításba, hogy fejben már megvolt a neve és a címe. Végül megegyeztünk, hogy akkor megyek.

Spanyolország óta a hortobágyi palacsinta az az étel, amit külföldieknek főzök, ha valami magyarosat akarnak. Paprikám volt, tejfölt is tudok itt szerezni, a csirke meg a hagyma azért nagyjából ugyanilyen otthon is (soha nem használok se fehér lisztet, se húst a konyhámban, mégis alig hitték, hogy a palacsintát is magam sütöttem). 7-re volt kiírva a parti, fél 8-ra lettem kész, ráeresztettem a házigazdára egy sms-t, hogy van-e már ott valaki. Nem volt. Nyolckor indultam, és így pont összefutottam az utcában az osztrák lánnyal. 

A legtöbb olasszal csak bemutatkoztunk egymásnak, három volt köztük, aki beszélgetett is velem: egy tunéziai származású srác, aki csapadékosan beszélt az alul megbarnult fogai közül, egy pattanásos vidéki fiú, meg egy Lacoste-pulcsis mama kedvence, akinek először megtetszett a mély, sötétbarna tekintete rajtam, de nem sokkal később kiderült, hogy gyakorló katolikus.

Ma olvastam, hogy ha úgy érzed, nem tartozol egy társasághoz sem, de mégis muszáj lenned valakikkel, akkor inkább a hasonlóságokra koncentrálj, mint a különbségekre (talán még akkor is, ha csak annyi közös van bennetek, hogy egy bolygón születtetek, de néha még ezt is kétségbe vonod). Szóval elég hamar eljutottunk Jézusszíve Kicsicsücskével is odáig, hogy igazából ő is az élet értelmét keresi, és tulajdonképpen tegnap némelyik templomban nekem is voltak olyan gondolataim, hogy lehet, nekem is csak valamiféle isten hiányzik, tehát nem is vagyunk mégse annyira messze. Luxemburgban él, napi 12 órát dolgozik. Jövő hétvégén akar jönni, jó, hát majd legyintünk erre is.

A legérdekesebb viszont egy portugál sráccal folytatott beszélgetésem volt. Ő környezetmérnök, és próbált meggyőzni, hogy ne a töltőt húzogassam ki a konnektorból, hanem menjek haza repülő helyett vonattal. A málnás zamatú vörösbortól, amit vittem, elég bátor képzettársításaim lettek, és kimondtam annak a beszélgetésnek a végszavait is, amit általában csak a fejemben futtatok le lokálisan definiált segédfunkció gyanánt. Na de a legviccesebb az volt, hogy fokozatosan szűkítve a kört kiderült, hogy ő konkrétan az én régi szobámban lakik, a nappaliban még mindig kábeldob a dohányzóasztal, és tudná használni azt az ágyneműtartót, amit direkt ahhoz a kanapéhoz vettem, amin némi időeltolódással együtt alszunk, csak a lakótársaim (ink?) kirakták a cuccaim közé, pedig ott akartam hagyni. Szóval kedden elviszem neki. Jobb is, mert az én ágyam alá nem fér be, porszívózni se lehet tőle rendesen. Csupa nyereség volt ez a buli, ráadásul ma reggel olyan feldobódva ébredtem, mintha az összes kicsinyes problémámat, amit magammal vonszolok, elfújták volna. Hát ennyi kell.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio