A fehér 50 árnyalata

Avagy milyen az, amikor a fehérből esik a fehér a fehérre, és te magad is fehérben vagy? Végre a négyfejű combizmom is ég, mert az eddigi makacs erőfeszítésekkel szemben most hátrafelé nyomom a testsúlyomat, minden, 100 méterenként kirakott táblánál megállunk, és nagyon örülünk, hogy előző nap megcsináltuk az átlagosan 65%-osan lejtő buckás, sziklás, szűk fekete pályát. 

Az elején persze még nem volt ilyen vérre menő a dolog, vallásfilozófiára is jutott idő. Mensások lévén hamar kilyukadtunk (khm) Az élet értelméhez és a zsibongó, sokgyermekes katolikus családot irigylő református feleséghez, akinek pontosan ugyanaz volt a szaporodási stratégiája, mint amazoknak: ahány aktus, annyi gyerek. Csak neki kettő van. Én bedobtam a krisnásokat, akiknek szintén csak nemzés céljából szabad összebújni, mire Pedro faggatni kezdett, hogy lehet-e trükközni naptármódszerrel, megszakítással stb. Minden kísérletét visszavertem, mire úgy fél perccel később és három kilométerrel lejjebb Heuréka-hangsúllyal felkiáltott: "Sz.pás!"

Idén amúgy egész kulturált volt a társaság, és sokat játszottunk is, például Dixitet, ami egy képek alapján asszociálós játék (innen is hiányzott S. úr, akinek mondásait immár csalhatatlan érzékkel találom el). Valaki költőien "a szívek királynője" feladványt rakta le, mire Edző bá', mint hamisítatlan férfi, így mordult fel saját lapjai láttán:
- Tőlem a vesék hercege is lehet! 

Örökbecsű gasztronómiai hagyományaink közé tartozik az általam szorgalmazott Chartreuse, a tálca sör, az utolsó esti mértéktelen sajtfogyasztás és csigaevés, na meg Edző bá' női felmenőinek konyhai termékei: a chilis bab és a pirított hagyma, amit anyukája főz, na meg a törökmogyoró, ami a nagymama kertjében terem számolatlanul, és "Móókuskáim, móókuskáim!" - kiáltással szoktak minket megkínálni belőle. Kevésbé tapasztalt társainktól hangzott el a következő kérdés:
- És mivel töritek?
- Nagymamával! 
Adélka, a vizuális típus előtt persze azonnal megjelent a szemüveges, kontyos, vastagharisnyás diótörő, akinek Edző bá' nagyot nyom a fejére, mire kettéharapja a héjat...

 

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio