Majomparádé

Címkék: 
Ma amolyan nyaralós napot tartottam. Egyedül elég nehézkes, de gondoskodtam társaságról: délelőtt elmentem piacra, délután meg a Majomerdőbe.A vásárlást is jól megbonyolítottam magamnak: céljaim voltak. Szarong és derékra való sál nyilván, hogy beengedjenek a templomokba, cuki lakberendezési tárgyak nyilván, fűszerek nyilván, meg a holnapi biciklitúrán elvárás a sportcipő, de legalább egy jó szandál, gondolom a nadrág, és a hátizsák. (Hihi, nem tudják ezek, hogyan szoktam én biciklizni.) A szandál volt a nehezebb ügy, de azt legalább találtam. Úgy néz ki, minden városban veszek egy szandált, hol azért, mert Bollywood-partira kell (Brüsszel), hol azért, mert a lapos talpú vászoncipőben nem tudok már járni (New York), hol meg azért, mert az előző kettőt jó érzékkel másik kontinensen hagytam (Ubud). Hátizsák pedig egyáltalán nem volt, kénytelen voltam beérni egy egérrel, ami egyben jópofa kihajthatós szatyor, meg egy válltáskával (hogy az egeret olcsóbban adja). Ráadásul az árnak átlagosan a harmadát sikerült mindig lealkudni. Nem tudom, ez mekkora sikernek számít, azt tekintve, hogy kiírva soha nincs, tehát eleve az én várható pénztárcámhoz szabják, és minél több szatyor van nálam, annál magasabbról indulnak, mondván, akit már egyszer megtörtek, másodjára könnyebben hajlik. Egy idő után az volt a fegyverem, hogy miután bevonszoltak a boltba, leakasztgattak és a kezembe nyomtak mindent, amire csak ráesett a pillantásom, és "cheap price"-ot ígérgettek (hogy még jobban fájjon), közöltem, hogy sajnos nincs kápém, el kell mennem az automatához. Némelyik durcás arcot vágott (pont mint a magyar eladók, ha igénybe veszel tíz percet a telefonálásra fordítható értékes idejéből, majd nem veszel semmit), mások már elkezdtek lefelé alkudni, ami különösen vicces olyankor, ha nem is akar az ember vásárolni. Ezzel végezvén beültem ebédelni, érdekes fűfélék voltak meg ragacsos rizspuding, ittam egy mangólevet (de ez itt tényleg mangóból van, ezért is szezonális). Míg a vendégház felé másztam, megszólított néhány ruha a kirakatból. Az egyiknek irizáló lila-sötétzöld anyaga volt, gyönyörű lapszoknya-szabása, csak sajnos nincs elég bögyöm bele. Viszont találtam egy szintén megkötős, bő vászonnadrágot, ami konkrétan a hátsómra nőtt azóta, szerintem ki se szállok belőle, csak a gálavacsora erejéig majd.  Tipikus életkép: festménybolt, alvó kutyával és a minden reggel kikészített kis áldozati tálkával. Annyian ajánlgattak taxit, hogy majdnem igénybe vettem az egyiket a majomerdőig, aztán szerencsére ráéreztem, hogy nagyon közel van. És tényleg erdő, egy-két kis templommal, és - csodák csodája - majmok vannak benne.  A legfiatalabbnak még fogni kell a farkát, nehogy lesétáljon a peremről. Virágozzék ezer virág alapon őz-, krokodil- és sárkányszobrok is vannak. Az utóbbihoz lemenni kellett némi bátorság, ugyanis a majmok szaglásáról eltérő infóim vannak (a néni, akitől a banánt vettem, azt mondta, maximum a kacsatojást érzik meg, de az nem volt nálam viszont az volt kiírva, hogy hiába dugod el a kaját a táskádba, megtalálják), de volt egy mensoid majom, amelyik békésen rágcsált egy tollbetétet, aztán egyszerre a táskámra vetette magát. Leráztam, és igyekeztem fenyegetően mondani neki, hogy ne szóljon a többieknek. A krokodilok fölött ugyanis úgy ötvenen ültek, ha azok rám vetik magukat, nem álltam volna meg, hogy ne visítsak, márpedig akkor állítólag támadnak. De egyébként aranyosak ám! Olyan hihetetlen biztonsággal és intelligenciával teszik a dolgukat (különösen az utolsó a kisdolgát...), hogy kénytelen vagyok azt gondolni: ők csinálják jól. Nesze neked vízimajom-elmélet, avagy most ugrik a majom a vízbe (fenéket ugrik, óvatosan belemászik, legalábbis, ha előzőleg száraz volt. A recepión 5-6 fiatal fiú teljesít szolgálatot. Szégyen-gyalázat, de én se tudom száz százalékig elkülöníteni őket, biztos ők is így vannak velünk, bolond európaiakkal. Amíg levonultam reggelizni, ketten nekiestek a szobámnak, és amikor visszaértem, nagyon csodálkoztak, hogy ilyen hamar végeztem (hát mit gondoltak, meddig fogom rágcsálni azt a tenyérnyi omlettet?), aztán az egyikkel beszélgettem a szuper telefonomról. Hogy itt még a Samsung Galaxy I se jelent meg, nekem meg már a III-asom is tavalyi vétel. Hogy ezt ilyen jól megbeszéltük, foglaltattam velük helyet ezen a bringás túrán. Van az a kellemetlen érzésem, hogy teljesen hülyére vesznek (nem csak ők, a teljes népesség), nagyon szeretném tudni, minek neveznek minket, turistákat, de hát a nyelvet nagyon nem értem, a kulturális különbségek miatt meg még a minikából se tudok olvasni.Mikor megjöttem az erdőből, három ilyen srác ott feküdt teljesen kiütve, és kénytelen voltamrádöbbenni, hogy igazuk van. Egyikük buzgó söprögetése ébresztett, akkor lementem megmártózni a medencében (tegnap nem mertem, nem voltam benne biztos, hogy nem valami szakrális, olyan szobrok vannak a partján), aztán összeszedtem magam és eljöttem internetezni. De ma nem lesz ám kukorékolás, mert holnap fél 8-ra jönnek értem és visznek a vulkán fölé reggelizni.  Ezt lehet látni nyugat felé a teraszomról. Olyan, mintha egy palotában laknék. Ha hozzávesszük, hogy az uborkás ananászlének ugyanolyan jól kanalazható habja van, mint mondjuk egy cappuccinónak (van Starbucks is, csak még nem fanyalodtam rá), azt kell mondjam, nehéz lenne itt rosszul éreznem magam.

Szerinted?

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio